Forrongó földkéreg

"Születésnapos" tűzhányók

A vulkánok nemcsak látványukkal tudják lenyűgözni az embert, de hihetetlen mennyiségű információval is képesek ellátni bennünket. Többek között megfigyelésükkel megtanulhatjuk, megérthetjük, miként alakítják bolygónkat a belső erők, de azt is, hogy milyen tényezők játszanak szerepet az élet létrejöttében és teljes pusztulásában. Az a rendkívüli ebben, hogy míg általánosságban véve egy hegység képződéséhez és lepusztulásához évmilliókra van szükség, a tűzhányók esetében ugyanezek a folyamatok napokban, sőt órákban mérhetők.

Idén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kerek évforduló okán feleleveníthetjük három olyan tűzhányó történetét, melyek amellett, hogy az emberiség történelmében is kitörölhetetlen nyomot hagytak, a vulkanológia tudományának megalapozóivá, illetve mérföldköveivé váltak.

A LAKI és a francia forradalom

Minden idők egyik leghatalmasabb, s közvetve a Föld nagy részére hatással lévő vulkánkitörése 220 esztendővel ezelőtt 1783. június 8-án következett be Izlandon. Ekkor a sziget déli részén húzódó Laki-hasadék teljes, mintegy 25 km-es hosszában egyszerre ömlött felszínre a bazaltos kőzetolvadék. A kitörés júniustól novemberig tartott, s ezalatt a hasadékrendszerből 11 köbkilométer láva folyt ki és terült szét közel 600 négyzetkilométernyi területen. A kiömlő láva nagy része a folyóvölgyek, elsősorban a Skaftar és a Hverfisfljot vonalát követve 56 km hosszú tűzfolyókat formált. A Skaftar völgyét a láva teljesen kitöltötte, úgyhogy végül kicsapott a környező vidékekre is.

A kitörés folyamán végig nagy mennyiségű kénes gáz tört fel, amely nehezebb lévén a levegőnél, közvetlenül a talaj felett húzódott. Ez a kénes gázréteg a repedés szélirányba eső oldalán több kilométer hosszan elhúzódott. Ugyanakkor a vidéken sűrű hamuhullás is volt. A kitörés eredményeképpen tízezrek haltak meg, ami a XVIII. századi Izland lakosságának kb. egyötöd része volt. Az áldozatok többsége a kitörés környezetkárosító hatásának vált áldozatává. A gomolygó, fojtogató gázok, gőzök is kellemetlenek voltak, a legkatasztrofálisabb hatása azonban a hamuhullásnak volt. Elpusztított minden terményt, betakarta a legelőket, úgyhogy a szarvasmarha vagy éhen halt, vagy kénytelen volt a vulkáni porral borított füvet legelni, és attól pusztult el. A jelentések szerint az áldozatok száma: 190 000 juh, 28 000 ló és 11 500 szarvasmarha volt. Izland a XVIII. században olyan elérhetetlen volt, hogy az állatállomány nagyarányú veszteségei komoly éhínséghez vezettek. Az áldozatok nagy része jóval a kitörés után éhhalált halt, vagy hiánybetegségben pusztult el.

A Laki hasadékvulkán kitörésének egyéb közvetett következménye volt, hogy a légkör magasabb rétegeibe került vulkáni poranyag a szelek hatására Európa távoli vidékeire is eljutott. Rovására írják többek között a franciaországi forradalom kirobbanását megelőző polgári zendülést is.

A világrengető KRAKATAU

1883-ban (120 évvel ezelőtt) az emberiség történelmének egyik legdrámaibb természeti katasztrófája következett be az Indonéz szigetvilágban található Krakatau vulkán kitörésekor.

Jáva és Szumátra között, a Szunda-szorosban lévő Krakatau múltbeli kitöréseiről - mivel a terület mindig is lakatlan volt - nagyon keveset tudunk. Kevés feljegyzéssel csupán az 1680-81-ben bekövetkezett eseményekről rendelkezünk. Idővel, mint fontos kereskedelmi útvonalat a Szunda-szorost is bekapcsolták a tengeri hajózás vérkeringésébe. Részben a tengerészek megfigyeléseiből már pontosan tudjuk, hogy 1883. május 20-án, a két évszázad óta nyugvó vulkáni tevékenység Krakatau szigetén ismét feléledt, és a 9 km hosszú, 5 km széles vulkán 800 méter magasba lövellte fel borzalmas izzó anyagát. A gőzgomolyag, gázok és a vulkáni por 11 km-es magasságba emelkedett, a dübörgések pedig a tűzhányótól 200 km-re is elhallatszottak.

Május 27-én a tevékenység annyira lecsendesedett, hogy egy vakmerő társaság egy gőzössel a szigetre hajózott. Megállapították, hogy az egész színjáték okozója a sziget északi végében lévő Perboewatan kis salakkúpja, és azt is, hogy a 3000 méter magasba felszökő vastag gőzoszlop nagy dübörgés közepette a kráter fenekén lévő kürtőből szállt fel. Június 19-én a kitörések intenzitása ismét felerősödött. A gőz- és hamuoszlopot, mely addigra már lecsendesedni látszott, egyre erőteljesebb robbanások lökték mind magasabbra. Június végére a szumátrai megfigyelők szerint a Perboewatan csúcsának tetejét a robbanások egyszerűen levitték.

Három hónapos, állandóan erősödő vulkáni tevékenység után, augusztus 26-27-én bekövetkezett a kataklizma. A működés tetőfokára hágott, és a tűzhányó kitört.

A legnagyobb robbanások augusztus 27-én reggel 530-kor, 644-kor és 1052-kor következtek be. A robbanások hangja a Krakatautól 3224 km-re lévő dél-ausztráliai Elsey Creekben még mindig elég erős volt ahhoz, hogy az alvók felriadjanak, 3647 km távolságban, az Indiai-óceánban lévő Diego Garcia-sziget lakói pedig a hangokat először bajba jutott hajó segélyt kérő puskalövéseinek gondolták. A legtávolabbi pont, ahol a jelenséget még észlelték a 4811 km-re lévő Rodriguez szigete volt.

A kitörések legpusztítóbb hatásának kétségtelenül a Szunda-szoros partjain végigsöprő szökőárt tarthatjuk. Anjer és Telok-Betong városokat a gigantikus méretű tengerrengés hullámai elsöpörték, a partközelben ért hajókat mélyen a szárazföld belsejébe sodorták, és összezúzták; majd a hirtelen visszahúzódó tengerár magával ragadott embereket, házi- és vadállatokat.

Az augusztus 27-i radikális változást jelző robbanássorozat újabb nagy tömegű friss anyaggal járult hozzá a hegy felett lebegő gigantikus kitörési felhőhöz. Az epicentrumtól 40 km-re horgonyzó Sir Robert Sale hajó fedélzetére tök nagyságú bombák záporoztak. A 160 km-re fekvő Bataviában (a mai Jakartában) délelőtt 11-kor a sűrű vulkáni hamu miatt éjszakai sötétség fedte be a várost. A még közelebb lévő helyeken a teljes sötétség két napon át tartott.

A következmények döbbenetesek voltak: Krakatau szigetének északi része egy horzsakőzátony és egy kisebb, különálló sziklaszirt kivételével teljesen eltűnt. A Perboewatan kúpjából semmi sem maradt, a Krakatau kúpjának északi részét pedig elvitte a robbanás, csak egy közel függőleges szirtet hagyott meg belőle. Ahol a hegy azelőtt 300 méterrel emelkedett a tenger szintje fölé, ott egy hatalmas, 300 m mély tenger alatti kráter képződött.

A Krakataunak összesen mintegy 2/3 része semmisült meg, s a becslések szerint 15 köbkilométernyi anyag repült a levegőbe. Ez horzsakő és finom por alakjában közel 4 millió négyzetkilométeres területen szóródott szét. Míg Krakatau szigete a kitörés következtében kisebb lett, a szomszédos Verlaten- és Lang-sziget a rajtuk felhalmozódó óriási mennyiségű poranyag és törmelék folytán megnövekedve került ki a katasztrófából.

A kitörések során a horzsakövek és a vulkáni poranyag mintegy 80 km magasba, a világűrbe szökött fel, és többszörösen körülrepülték az egész Földet. Leülepedésük majd két esztendőn át tartott, melynek során Párizs, Sidney, San Francisco lakossága érdekes naplementéket élt át.

Augusztus 28-án már ismét minden nyugodt volt, három hónapig tartó gigászi erőfeszítések után a vulkán újra megpihent. A halottak számát 37 ezerre becsülték.

Aki ma ellátogat a Szunda-szorosba, egy fiatal vulkáni képződményt talál az egykori tűzhányó kalderájában. Az 1927-ben keletkezett kúpot találóan Anak Krakatau (Krakatau gyermeke) névre kereszteltek.

SURTSEY, a természetes laboratórium

1963. november 14-én, 7 óra 30 perckor érdekes jelenségre lettek figyelmesek az izlandi bálnavadászok. A tengerből feltörő sűrű gőzoszlopot, valamint hatalmas mennyiségű lebegő haltetemet vettek észre Izlandtól 30 km-re délre az Atlanti-óceánban. Nem lehetett kétséges, hogy vízalatti vulkánkitörés közvetett jeleit észlelték. Az óceán alatt 300 m mélyen kezdődő tenger alatti vulkáni tevékenységet követően, november 15-e reggelén 10 m magas domb emelkedett a vízszint fölé. A hatalmas víztömeg óriási nyomása alól felszabaduló kitörési felhő több mint 8 km magasra lövellt fel. December 30-án az újonnan született vulkán - melyet a Viking mitológia tűzistenéről Surtsey-nek nevezetek el - magassága már 140 m volt, 1964. januárjára pedig már az 500 méterrel magasodott a tenger szintje fölé.

Némi nyugalom után ismét felerősödött az aktivitás, mely során egy 4,5 km-es hasadékból nagymennyiségű - mintegy 270 millió m3-nyi - láva ömlött a felszínre. Később ez tette lehetővé, hogy a sziget fennmaradjon, és hogy ellen tudjon állni a tengeri viharok szüntelen ostromának.

A vulkáni tevékenység pontosan 3 évvel később, 1966. novemberében szűnt meg véglegesen. Surtsey szigete ma Nemzeti Park. Különleges és ritka terep a biológusok és botanikusok számára, hiszen tanulmányozhatják rajta az élet kialakulását, az élőlények megtelepedésének fokozatosságát. Az egykoron kiömlő bazaltos lávaanyag, valamint az ásványi anyagokban szintén gazdag vulkáni por viszonylag rövid idő alatt képes jó minőségű termőtalajjá alakulni, tehát táptalajt biztosítani a pionír növényfajok számára.

Az első növények magvai néhány éven belül, a hullámok és a szél által érkeztek a szigetre. Az első jövevény a Cakile edentula nevű növény volt, de hamarosan megjelent az általunk is ismert margaréta és százszorszép is. 6 hónap alatt 14 növényfaj vert gyökeret az öblökben. 1966-ban kötött ki az első pók egy faágon utazva. A légy volt az első tartósan megtelepedő rovar. 3 évvel a sziget megjelenését követően már 23 különálló fajhoz tartozó, közel 5000 madár lelt otthonra Surtsey-n. Az első sirályok 22 évvel a sziget létrejötte után telepedtek le. A madarakkal együtt azután természetesen a növények megtelepedése is felgyorsult.

Emlősállatok nincsenek a szigeten, és minden bizonnyal emberi beavatkozás nélkül sohasem juthatnak ide. Surtsey jelentősége abban rejlik, hogy modellértékű a tudósok számára, mintegy, az élet megtelepedését rendkívül jól szemléltető természetes laboratórium.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu