Mount Lassen (USA, Kalifornia)

A Cascade-hegység legdélebbi, már Kalifornia területére eső aktív vulkánja a Lassen. Ez a tűzhányó csak része egy óriási méretű ősi vulkáni hegynek, a Tehamának, amely a megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb kitörése során valósággal megsemmisült. Egykori körvonalait ma egy nagyméretű kaldera jelzi. Az ősi Tehama-vulkán centruma valószínűleg a mai Sulphur Works néven ismert utóvulkáni jelenségekben gazdag terület volt.

A jelenlegi Lassen-csúcsa Mount Tehama északi övében jött létre, mintegy 11 000 évvel ezelőtt. Bár formája alapján rétegvulkánnak tűnik, a Lassen végeredményben egy óriási lávadugó, mégpedig a legnagyobbak egyike. Alapjából mintegy 760 méter magasságra emelkedik. A Lassen területe nemzeti park, amelynek nyugati részén különböző lávaformák uralkodnak vonulatokba rendeződve. Itt a kőzetek repedéseiből jelenleg is sárgás színű, kénes gáz áramlik ki. A magasabb régiókban a gleccserek felszínformáló nyoma is megmaradt, kicsiny tavak, tengerszemek formájában. A vulkáni park keleti régiója a mintegy 1500 méter tengerszint feletti magasságban terpeszkedő lávafennsík. Ebből a platóból kisebb csúcsok emelkednek 2000 méter fölé, így a Fairfield csúcs (2217 m), a Hat Mountain (2345 m) vagy a Crater Butte (2215 m).

A nemzeti parkban lévő iszapfortyogók, forró vizű források hőmérsékletét régóta regisztrálják. A mérések szerint ezen a környéken, sőt még a tőle északra levő Mount Shasta vulkán környékén is több évtized óta emelkedik a gőz- és gázfeltörések hőmérséklete. Ebből arra következtetnek, hogy a Cascade-nek ez a része egy újabb kitörésre számíthat.

A Lassen egy kitörésének krónikája

A Lassen huszadik századi nagy kitöréssorozata 1914 májusában kezdődött és hét éven át tartott. A kitörések erőssége 1915-ben érte el a csúcspontot. Ekkor egy óriási erejű robbanás nyomán a vulkánból 11 kilométer magasra az égnek nyomult egy gomba alakú felhő. Amíg 1980-ban a St. Helens nem vonta magára a geológusok érdeklődését, addig a Lassent tartották az Egyesült Államok szárazföldi területén a tűzhányóműködés iskolapéldájának. Jól meg lehetett itt figyelni a történelmi időkben létrejött friss iszapfolyásokat, lávaárakat, iszapfortyogókat, fumarolákat. 1915. május közepétől szinte nap mint nap produkált valami érdekeset a tűzhányó. Megtörtént, hogy izzó láva ömlött ki a kráterből, többnyire azonban csak gőzök, gázok szivárogtak elő. A nagy iszapfolyások a kitörés első fázisához fűződnek. Az iszapfolyásokkal egy időben lazább vulkáni por és törmelékek gördültek alá a hegyoldalon. A forró hamu és az apró lávadarabkák, valamint a mérges gázok az egész növényvilágot elpusztították. Helyenként óriási lávabombák jelzik a vulkáni robbanás erejét. A nemzeti parkon át kanyargó autóút mentén egy 300 tonnás lávabombát látni, amely 1915. május 19-én csúszott le a tűzhányó oldalán és még 40 órával később is izzó állapotú volt. Május 19-én egyébként egy 800 méter szélességű, és 6 méter vastagságú vulkáni porlavina száguldott alá a hegyoldalon, egészen a Lost Creek völgybe.

(Juhász Árpád: Észak-Amerika –
kontinensről kontinensre;
Kossuth Kiadó - 2000)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu