A Meru vulkánmorfológiai jellemzése

A MERU VULKÁNMORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE


A Kilimandzsáróéval megegyező kereszttörésen, attól 50 km-re nyugatra található a Meru vulkán. Az előbbihez képest 1200 m-rel alacsonyabb (4566 m), ami azt jelenti, hogy hiányzik az örökjég, s így mindazok a hatások, amelyek ennek a következményei. A jégkorszakokban is csak kisebb jégfoltok alakulhattak ki a kalderában - keletkezésüknek másutt a domborzat, a meredek lejtők sem kedveztek -, amelyeknek nem lehetett számottevő formáló hatása. 1500 m-es fennsíkból emelkedik ki, így viszonylagos magassága csak 3000 m. A Meru alapterületének átmérője 30 km.

Felépítése és formája sokkal egyszerűbb és könnyebben áttekinthető, mint a szomszédos Kilimandzsáróé; 250 ezer éve felrobbant réteges tűzhányó féloldalas romja. Keleti oldaláról nagy tömegű anyag robbant ki, s zúdult le lahar formájában egészen a Shira (lásd a Kilimandzsárónál) lábáig. Ezért olyan feltűnően aszimmetrikus. Az óriási laharból is a kúpon eredetileg mély krátertóra lehet következtetni, ugyanis főleg ez szolgáltathatta a laharhoz a vizet. A 3 km átmérőjű explóziós kaldera udvarában szabályos sztratovulkánkúp épült, amely kb. 1000 m-rel alacsonyabb, mint a kaldera (Somma) legmagasabb része. Még 1910-ben is gyöngén működött, laza anyagot szórt környékére, fiatal krátere még ép. Vagyis Vezúv (Somma)-típusú vulkán, ill. annak olyan változata, mikor a központi kúp nem hamuból, hanem piroklasztikumból és lávából áll (rétegvulkán) és sokkal magasabb. Ez a jellege meghatározza domborzatát.

A meredek kúpról (30-40°-os, átlag 33,5°-os lejtők) sugarasan nagy esésű völgyek, vízmosások, ill. árkok futnak le. Általában 5-10 m mélyek, és betekintést nyújtanak a kúp szerkezetébe. Anyagának nagyobb része piroklasztikum, a lávarétegek többsége vékony, általában néhány méter vastag, s csak a legnagyobbak érnek el több (5-6) méter vastagságot, a legkisebbek pedig csak néhány deciméter vastagok. Mégis a vízmosásokban többnyire erodált lávaárakon, illetve padokon haladunk. Ezek talpa ugyanis általában nagyjából úgy lejt, mint az egykori lávaárak. A patakok eróziós mélyedéseket, csatornákat, illetve evorziós üstöket véstek ki rajtuk, ezért felszínük egyenlőtlen. Ezek között a több méter vastag piroklasztikumrétegek pedig állandóan omlanak, s a meredek talp megtörései, lépcsői, ill. az oldalfalak ennek megfelelően hátrálnak. A vízmosások így mélyülnek és szélesednek, a kúp lábánál lapos hordalékkúpot építenek, majd a kalderaudvarban sekély tavakban végződnek, amelyek kiterjedésüket a mindenkori csapadék mennyiségének megfelelően változtatják.

(Dr. Székely András: Vulkánmorfológia -
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1997. nyomán)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu