Magyarországi vulkánokról - Vulkánkitörések a miocén szigettenger partján

Hazánk fejlődéstörténetében a miocén első felében forradalmi időszak kezdődött.

A legrégibb, jellegzetes fehér színű tufaszintet, amely a vulkánok első kitörésének terméke, a geológusok alsó riolittufának nevezik. Radioaktív kormeghatározások alapján kora jól ismert: 19,5 millió év. Vastagsága 40 és 60 méter között változik, nagyrészt egyszeri óriás kitörésnek az eredménye. Rendkívül fontos jelzőréteg a geológusok számára.

Ennek a kitörésnek a vulkáni pora fedte be Ipolytarnóc közelében a világhírű megkövesült ősvilági ivóhelyet, amelyet 1928-ban a nemzetközi tudományos világ egyedülállónak nyilvánított. 1985-ben a természetvédelmi területen korszerű csarnokot és tanösvényt avattak. A vulkáni por az ivóhely körül nyüzsgő állatok iszapba mélyült lábnyomait őrizte meg. Az iszapból megkeményedett homokkő felszínén megtaláljuk mind a megkövesedett ősfenyő törzsdarabjait, mind a szubtrópusi növényvilág egyéb maradványait. Az uralkodó – korában fel sem ismert – melegkedvelő Platanus neptuni mellett fügét, pálmát, babért, magnóliaféléket. Ritkábban cédrus-, dió-, szil-, bükk-, fűz- és páfránykövületek is vannak. Az utóbbi években Hably Lilla tízezer növénylenyomatot vizsgált át. Közülük 4848 példányból 64 növényfajt határozott meg.

A homokkőben konzerválódott lábnyomokat Abel O. bécsi paleontológus professzor ismertette 1928-as ipolytarnóci látogatása után. Megállapítása szerint itt kétféle orrszarvú, ősormányos, kisebb és nagyobb termetű szarvas, ló, nagy testű ragadozó, madár és krokodil nyoma ismerhető fel. E meghatározások egy része, mint utólag kiderült, téves volt. Kordos László 1984-ben1298 db helyszíni lábnyomot vizsgált meg, valamint közel 400, múzeumban őrzött, homokkőfelszínen levő nyomot. Összesen 11 állat nyomát bizonyította, négyféle madárét, négyféle ragadozóét, egy fajhoz tartozó orrszarvúét (ezek között hím, nőstény és fiatal állatok nyomát), kisebb és nagyobb testű páros ujjú patásét. Megállapította, hogy a nyomok között ősló-, ormányos- és krokodilnyom nincs. 1985-ben újabb homokkőfelszínt fedeztek fel Ipolytarnócon, 286 lábnyommal. Így a lábnyomok száma megközelítette a kétezret. Miocén korú lábnyomok Európában hasonló mennyiségben csak Romániában és Moldáviában ismertek.

Attól függően, hogy ez a riolittufa szárazföldi vagy vízzel borított térszínre hullott alá, eltérő küllemű. Az üledékekkel keveredő típusok elnevezése tufit. Az Északi-középhegység peremén a riolittufa többnyire vékonyabb. Általában laza kőzet, tele van vulkáni horzsakövekkel.

Hasonlóan fontos támpont a geológusok számára a középső riolittufa-szórás, amely 17 millió éve bevezette az andezitvulkánok második nagy kitörését. Az andezitvulkánok lávafolyásokkal kísért törmelékszórása az Északi-középhegységen belül időben eltolódott. A Szentendre-Visegrád környéki vulkáni hegyekben, a Börzsönyben, a Cserhátban és a Mátra nyugati felében 19-18 millió éve kezdődött, majd mintegy 16 millió éve volt a legerőteljesebb a vulkáni tevékenység. ÉK-en Tokaj környékén a vulkanizmus később kezdődött, és csak 10-9 millió éve fejeződött be.

Ember akkor még nem élt a Földön. Ha élt volna, csodálatos látványban lett volna része. Az Alföld helyén levő hepehupás, egyenetlen vidéket a Kárpátok kiemelkedésével egy időben ekkor borította el a szigettenger. A tenger partjain tűzhányók működtek, és éjszakánként messzi vidéket világítottak be vörös fényükkel. A pusztulás képét mutatta akkor a táj. Ezt vulkáni porba temetett erdők bizonyítják számunkra. Évmilliókon át tartott a katasztrófák sorozata. Hazánk ekkor az egész földkerekség legaktívabb vulkáni területei közé tartozott. Hol az egyik, hol a másik vulkán tombolt, és a messzire szálló por nemcsak a mai hegyvidékeket temette be több száz méter összvastagságban, hanem vastag rétegekben rakódott le ott is, ahol ma a felszínen vulkáni kőzetet egyáltalán nem ismerünk. Így válik érthetővé, hogy a nógrádi, egercsehi, ózdi, Sajó-völgyi szénmedencékben, de az Alföld mélyén is sok helyütt harántoltak a mélyfúrások vulkáni porból képződött tufarétegeket nagy vastagságban. Még Debrecen vagy Hajdúböszörmény határában is 250-500 m vastagságú a mélyben lévő vulkáni törmelékes összlet, a Nyírségben pedig a felszín alatt 100 métertől, több mint 2500 méteres mélységig vulkáni anyagok bélelik ki a mélységet.

Az Északi-középhegységet létrehozó vulkanizmussal egy időben vulkánok működtek a Dunántúl déli részén is. Ennek bizonyítéka a Mecsek hegységben Komló közelében bányászott andezit, amely egykori hasadékvulkán megmerevedett anyaga. Kora 19,5 millió év, és a paleomágneses adatok alapján jóval délebbre tört ki, mint mai földrajzi koordinátái. A Dunántúl sok más részén is miocén vulkáni kőzetek tanúskodnak ennek a kornak a mozgalmasságáról, például a Bakonyban, Várpalota környékén vagy a Budai-hegységben. Főleg a vulkáni porból keletkezett riolittufa gyakori. A vulkáni por egy része a Dunántúlt ekkor elborító miocén szigettenger vizébe hullott, sok helyen az üledékes anyaggal keveredve, tufitot alkotva. Riolittufa került elő sok helyen a Dunántúlon mélyített fúrásokból is. Szekszárd közelében finom porból, illetve ártufából álló vulkáni anyagokat fúrtak át 300-600 méter közötti mélységben. Nagyszokolyon, Inkén, Igalon, Karádon, valamint a dél-zalai olajterületen csaknem mindenütt harántoltak miocén vulkáni kőzeteket a szénhidrogén-kutató mélyfúrások.

A felszíni hegységekben az évmilliós szubtrópusi, majd jégkorszaki lepusztulás jórészt eltüntette az eredeti vulkáni formákat. Általában több száz méter vastag kőzetanyag pusztult le a vulkáni hegyekről. A Szentendre-Visegrádi-hegység, a Börzsöny és a Mátra, továbbá a Zempléni-hegyvidék ma is uralkodóan vulkáni anyagokból áll, de jelentős a vulkáni anyagok részaránya a Cserhátban és a Bükk hegység déli részén. Hozzávetőleges számítások szerint a vulkáni anyag a tízezer-milliárd tonnát jóval meghaladja. Kisebb része lávakőzet, túlsúlyban van a vulkáni törmelék. Ez az arány jellemző egyébként a fiatal lánchegységeket kísérő andezit-riolit vulkánokra általában is. Ezekben a térségekben ugyanis a kőzetlemezek határán a földköpenybe lenyomuló tengeri üledékek víztartalma rendkívül megnöveli a keletkező olvadékok robbanóerejét. A kitörések során sokszor asztal nagyságú tömbök repülnek a magasba, máskor viszont a kitörés ereje izzó finom porrá morzsolja a lávaanyagot.

Az Északi-középhegység andezitvulkánjai különböző karakterűek. A Börzsöny központi része például lényegében egyetlen hatalmas ősvulkán, amely rendkívül heves kitörések során, viszonylag rövid idő alatt született. A Magas-Börzsöny vízválasztó gerince még az egykori krátert övező perem nyomvonalát is jól őrzi. A szomszédos Cserhátban azonban az izzó láva többnyire nem érte el a felszínt, hanem megrekedt az üledékek hasadékaiban, és csak azok sok évmilliós lepusztulása után bukkant a felszínre. A Szentendre-Visegrádi-andezithegységben vagy a Zempléni-hegységben is vannak olyan felszínt el nem ért, magmából megszilárdult kőzettestek, amelyek csak évmilliók múltával kerültek a felszínre. Jellegzetes cipó formájú lávakőzettestek például a Dunabogdány melletti Csódi-hegy, a Karancs vagy a zempléni-hegységi Erdőbénye mellett a Barnamáj. Ezekről a cipó formájú lávatestekről csak a víz, a szél, a fagy hámozta le az üledékes burkot. Nevük lakkolit. Kőzetük mindig nagyon szilárd, jó minőségű, ezért oldalukban hatalmas kőbányák vannak.

Az alföldi kőolajkutató fúrások váratlan meglepetése volt, hogy az Északi-középhegységgel nagyjából párhuzamosan, a Duna-Tisza köze északi harmadában is húzódik egy eltemetett miocén vulkáni hegység, mégpedig nagyjából Dunaújvárostól Örkény, Táborfalva, Farmos, Jászberény irányában. Néhány kutatófúrás közel 1000 m-ig hatolt az eltemetett láva- és törmelékrétegekbe anélkül, hogy átharántolta volna őket. Rendkívül vastagok az üledékekkel váltakozó vulkáni kőzetek a Nyírség mélyén. Kelet felé a Tiszaháton, Tarpánál újra felszínre bukkan az addig elsüllyedt helyzetben levő vulkáni vonulat. Az ukrán határ közelében mélyített gelénesi fúrás 1600 m vastagságban hatolt mintegy 13 millió éves szarmata korú vulkáni kőzetbe, amelyeket itt 600 m vastagságú fiatal üledék takar.

Miocén vulkáni hegységeinkben a kitörési termékek között az andezitagglomerátum és –tufa uralkodik, kisebb mennyiségű andezitláva-közbetelepülésekkel. Az andezites kémiai összetételű láva- és törmelékszórást időszakonként váltották fel a kovasavban gazdag riolitos kitörések, lényegében három szintben. A miocén végén az andezitvulkanizmust is riolittufa-szórás zárja. A finomszemű riolittufa nagy távolságra eljutott a szelek szárnyán, és ezért az elterjedési területe sokkal nagyobb, mint az andezites kőzeteké. Éppen ezért amíg a felszíni vulkáni hegységeket az andezit sztratovulkáni anyagok uralják – Déli-Bükktől és a Zempléni-hegység egy részétől eltekintve –, addig a határos medencékben a riolittufa túlsúlyban van az andezittufával szemben.

A fiatal üledékekkel eltakart medencebeli vulkáni kőzettömegek összes vastagsága nagyobb, mint amilyen vastagságokat a felszíni vulkáni hegységeinkben tapasztalunk. Ennek az oka elsősorban az lehet, hogy a felszíni vulkáni hegységek azok alatt az évmilliók alatt is tovább koptak, pusztultak, amikor a medencealjzatba süllyedt vulkáni tömegeket már megvédték a fiatal üledékek a további lepusztulástól. A Duna-Tisza közén a geofizikai mérések szerint három kilométert is elérhet a miocén vulkáni kőzetek vastagsága.

(Juhász Árpád: Évmilliók emlékei –
Gondolat, 1987)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu