A Kelimutu három tava

A nagy rétegvulkánoknak, vagyis azoknak, amelyek az egymást követő kitörések során egymásra rakódott lávapadokból és vulkáni hamurétegekből állnak, általában több kráterük van. Mindegyik kráter sajátos működést végez, és úgyszólván anélkül dolgozik, hogy tudomást venne közvetlen szomszédjáról. Ennek a gyakori jelenségnek az elemzése és megértése nem kis fejtörést okoz a vulkanológusoknak. A rétegvulkánokra jellemző több kráter létezésének tényét a legjobban az Indonéziában található Kelimutu vulkánon lehet tanulmányozni. Itt ugyanis mindhárom csúcs kráterét egy-egy tó foglalja el: az egyik kék színű, ez a legbarátságosabb, a másik zöld, a legmélyebb, a harmadik pedig, a legzordabb – és talán a leglátványosabb –, amely még egy vulkáni tó esetében is szokatlan, sötétvöröses színével üt el a többitől.

Mindhárom tó vize savas, a különböző színek pedig nemcsak a többé-kevésbé nagy mennyiségű kolloidális kén meglétéről tanúskodnak, hanem a bennük található különféle vasion arányára is utalnak. Idővel a színek változnak, és bizonyos időközönként egy szerény, de mindig veszélyes kitörés során a tavak vize eltűnik. Ilyenkor a tó vize sárfolyamként (lahar) kel útra, veszélybe sodorva a vulkán lábához települt falvakat. A Kelimutu mindhárom tava a holtak lelkét idéző nevet visel.

A Kelimutu krátereinek meredek falai, amelyek rendkívül veszélyessé, sőt olykor lehetetlenné is teszik a tópart megközelítését, a születésüknél zajlott „nagyszerű” kitörésekről tanúskodnak. A növényzet itt ritka, a terep egyenetlen, a hely zord jellegét pedig még az alacsony felhők is kiemelik, amelyek csaknem mindig beburkolják az indonéz szigeteket.

A Kelimutu csúcsa az ég vizének és a föld alatti tűznek a találkozási pontja, ily módon megalkotva a Föld egyik legridegebb és legszokatlanabb vulkáni táját.

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu