Iztaccíhuatl és Popocatépetl (Mexikó)

A két – jégsapkát viselő – vulkán a fővárostól, Mexikóvárostól mintegy 60 kilométerre található, délkeleti irányban. Az 5286 méteres Iztaccíhuatl közelebb van, míg az inkább kúpszerű, 5452 méteres Popocatépetl – népszerűen Popo – kissé távolabb fekszik a várostól. Csúcsuk a felhők vagy a köd miatt ritkán látható. Mindkettőt alvó tűzhányónak tartják. Az Iztaccíhuatl vulkánon jelenleg egyáltalán nincs kráter, a Popocatépetl kis kráteréből viszont időnként gőz gomolyog. Nagyobb kitörése az utolsó 800 évben nem volt; 1927-ben és 1994-ben, illetve 2000. december közepén következtek be kisebb kitörések. Legutóbb a hegy alsó régiójában fekvő Lorranchos lakóit kitelepítették. A nemzeti park Mexikóvárostól egyszerűen elérhető, hétvégeken sok a turista. Tiszta időben nagy élmény a látogatás, de a szél és a változékony időjárás gyakran megzavarhatja a hegyi programot. A két kúp közötti nyeregben, 3950 méter tengerszint feletti magasságban, Tlamacasnál van egy menedékház. Ez a Popocatépetlre induló túrák kiindulópontja. Kisebb menedékhely még 4400 méter magasban is akad. A jég miatt a csúcs meghódításához hegymászó-felszerelés és –gyakorlat szükséges.

A Popocatépetl Füstölő hegyet, az Iztaccíhuatl Fehér Asszonyt jelent az őslakók nyelvén. A legenda szerint Popo bátor harcos volt, aki Iztát, az uralkodó lányát szerette. Izta azonban meghalt, míg Pop a távoli harcmezőn járt. Popo visszatérve két hegyet épített, egyikbe temette Iztát, a másik temetési szertartásra szolgált. Az Iztaccíhuatl körvonalai egyébként hátán fekvő asszonyra emlékeztetnek, a népnyelv Alvó asszonyként is emlegeti. Az „asszony” sziluettjét alkotó csúcsoknak külön-külön neve van: északon La Cabezának (5100 m), középen a főcsúcsot El Pechónak (5286 m), délen Los Piesnek (4700 m) nevezik. Délnyugaton található a túrák kiindulópontjául szolgáló autóparkoló, közelében egy TV- és mikrohullámú adóállomás. A 3650 méteres hágó Hernando Cortez nevét viseli, a hódító emlékműve is itt található.

A vulkáni hegyek már ősidők óta vonzották az embert. A Popo Ventorillo nevű, 5000 méteres alacsonyabb csúcsán 900 körül a toltékok kisebb erődöt építettek. Moctezuma, az aztékok híres uralkodója mindennap futárokat küldött a hegyre, hogy italához jeget gyűjtsenek. Cortez 1519-ben kereste fel a vulkánok keleti oldalán fekvő Cholulát, és tíz spanyolból és néhány indiánból álló különítményt indított a csúcsra. A hó, a szálló vulkáni por, a szél és a hideg miatt a csapat nem érte el célját, Cortez viszont átkelt a két kúp közötti hágón és a nyugati oldalon ereszkedett alá. Erről a nehéz útról pillantotta meg először a nagy birodalom szívét, a „tóvárosokat”. Tenochtitlán eleste után, 1521-ben a konkvisztádorok azért küldtek embereket a Popo kráteréhez, hogy onnan a puskapor gyártásához ként gyűjtsenek. A vulkán időközben működni kezdett, ami nehezítette a vállalkozást. Ennek ellenére két ember kötélen többször leereszkedett a kráterbe, és minden alkalommal egy csomag kénnel tért vissza.

A Popocatépetl megmászására az októbertől februárig terjedő időszak a legalkalmasabb, a hóhatár általában 4200 méternél húzódik. Áprilisban esős időszak kezdődik, felhőkkel villámlásokkal, viharokkal, esetenként lavinákkal. Bár ilyenkor a hóhatár magasabbra kerül, a máskor kemény, firnes hó megpuhul, megnehezítve a gyaloglást. Mind a két szezonban számolni kell a jéghasadékokkal és a hegyibetegséggel is.

(Juhász Árpád: Észak-Amerika –
kontinensről kontinensre;
Kossuth Kiadó - 2000)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu