Japán vulkánjai (Honshu)

[A sziget és egyben Japán legismertebb tűzhányójáról, a Fuji-ról külön címszó alatt olvashatnak, nézzük tehát a többit.]

A tűzhányók közül különösen híres pl. a már kialudtnak hitt Bandai-san (Bandaj-szan, 1819 m), amely több mint ezer éves szunnyadás után 1888-ban váratlanul tört ki. A heves freatikus explóziós során a régebbi kitörések anyagából felépült kúp északi fele, kb. 1,2 km3 anyag röpült a levegőbe. A kitörés mintegy 70 km2 területet tarolt le teljesen és 460 emberéletet követelt. Azóta ismét alszik, de fumarolák és hévforrások jelzik aktivitását. Tőle délre a 104 km2 terültű Inawashiro (Inavasiro)-tó a Bandai ezer évvel korábbi nagy kitörése során keletkezett, vulkáni elgátolással. Még délebbre a kettős kráterű másik nagy, Vulcano-típusú andezit rétegvulkán, az Asama-yama (Aszama-jama, 2568 m) szinte állandóan működik. Mintegy 12 000 emberéletet követelő legnagyobb kitörése 1783-ban volt, de 1935-ben is nagy pusztítást okozott. Vulkáni eredetű északon a nagy kalderát kitöltő Towada-tó, vagy a kiemelkedő idegenforgalmi központ, a híres Nikko közelében a Shirane-san (Sirane-szan) és Nantai-san (Nantaj-szan) vulkánok lábánál elgátolással keletkezett Chuzenji (Csúzendzsi)-tó is; utóbbi vize Japán legszebb mintegy 100 méter szintkülönbségű vízesésén (Kegon-vízesés) keresztül zúdul le. Jórészt vulkáni kőzetekből áll a nyugati part mentén fekvő, egykor aranybányászatáról ismert Sado (Szado)-sziget (857 km2) is.

A Fujitól délkeletre fekvő Hakone egykor, 200 000 éve, kb. feleakkora tűzhányó lehetett, mint a Fuji ma. Ekkor robbanásos kitörését követően krátere beszakadt, majd mintegy 30 000-50 000 éve a kalderából kiemelkedő új kisebb vulkán is erre a sorsra jutott. Ma a tálszerűen egymásban fekvő két nagy kalderából hét fiatal vulkáni kúp és lávadóm emelkedik ki, a legmagasabb 1438 m. Az idősebb, 10 km átmérőjű kaldera futását jól jelzi a félhold alakú Ashino (Asino)-tó. A Hakone környéke Japán egyik utóvulkáni jelenségekben leggazdagabb területe.

A mozgékony övezet a keskeny Izu-félszigeten, majd az Izu- és a délebbi Ogasawara (Ogaszavara, más néven Bonin-) szigeteken folytatódik. Az „Izu hét szigetének” is nevezett, mintegy 300 km2 területű északabbi szigetcsoport minden tagja lényegében egy vulkán, melyek többsége aktív; legismertebb O-shima (Ó-sima) szigete, melynek központi vulkánja, a 764 m-es, Hawaii-típusú Mihara-yama szinte szünet nélkül működik.

A szigetek környékén nem ritka a tenger alatti vulkánosság sem. 1952-ben így született meg Tokiótól 420 km-re délre egy 150 m átmérőjű, 30 m magas kis sziget, a Myozin-syo (Mjózin-szjó) vulkán, mely az állandó erupció nyomán eleinte folyamatosan növekedett, de a kitörés lanyhulása után a szigetet a hullámzás „elmosta”. A különleges jelenség vizsgálatára több kutatóhajó ment a helyszínre; ám ekkor újabb kitörés következett be, hatalmas gáz- és vízoszlop szökött az égre, s az éppen a tenger alatti kráter felett haladó egyik kutatóhajó 7 kutatóval és 22 főnyi legénységével eltűnt az örvénylő habokban. Később a roncsokba mélyen belefúródva megtalálták a kitörésből származó kőzettörmelék-darabokat. Egy év múlva a vulkán elcsendesedett, de működése azóta is fel-felújul, állandó tsunamiveszélyt keltve.

(Ázsia, Ausztrália és Óceánia földrajza;
szerkesztette: Próbáld Ferenc – Horváth Gergely –
ELTE Eötvös Kiadó – Budapest, 1998.)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu