A Poás életrajza

A POÁS ÉLETRAJZA

Vigasztalan, borongós reggelre ébredtem. A szürke felhőtömeg ezúttal nemcsak a fák koronái fölött terjengett, hanem az éj leple alatt benyomult a dzsungelbe is, és sűrű köd alakjában kitöltött minden szabad teret. A nyálkás semmiből alig látható, parányi cseppekben szitált a nedvesség.

A parkban szolgálatot teljesítő meteorológust kérdeztem, hogy van-e remény az idő javulására. - Tíz óra tájban felszáll a köd, talán a nap is kisüt – mondta.

Ebben bízva elindultam a kráter felé. Jorge, a parkszolgálat hivatásos idegenvezetője megmutatta, honnan indul az erdei ösvény a „toroköblögető” kráter peremére. A látási távolság nem terjedt tovább tíz méternél, de az ösvény elég taposott volt, ezúttal tehát nem kellett az eltévedéstől tartanom. Időnként egyre hangosabban morajlott fel az "álgejzír" kitörése. Az erdőt elhagyva élettelen kőmezőn ereszkedtem le. A látóhatár itt is 10-15 lépésnyi körre korlátozódott, s csak a megérzés sugallta, hogy nem lehetek messze a célomtól. Jól hallottam a felszökő és visszahulló víz zuhogását, a parthoz verődő hullámok robaját, csak éppen nem láttam belőlük semmit.

Kiválasztottam egy esőárnyékot adó hatalmas lávatömböt, és alája kucorogva vártam a meteorológus által megigért ködoszlást. Közben előszedtem a vulkánról kapott irodalmat, és a Poás eddigi életútjáról olvasgattam.

A Poás korai ifjúsága egybeesik az elsőként bemutatott Irazuéval. Fiatal éveiben – a geológusok szerint a pliocén korban – a Poás és szomszédja, a Barba, hatalmas bazaltlávaárakat eregetett magából, ezek a kőzetek alkotják ma is a Központi-medence (Meseta Central) alapjait. A későbbi (negyedidőszaki) működés során már lávaömlések és gázkitöréses anyagszórások váltogatták egymást, s így alakult ki a vulkán több helyen is feltáruló réteges szerkezete.

A Poás mai alakjában a vulkanológusok öt működési szakaszt mutattak ki. A legrégebbi kettő során a mostani krátereknél sokkal nagyobb, mintegy 5-6 kilométer átmérőjű, tálszerű mélyedés, kaldera keletkezett. A hegy domborzati térképén ezeknek az ősi kalderáknak több peremi darabja felismerhető. Később a kalderán belül önálló kúpok keletkeztek. Ezek egyikének erdővel borított kráterében rejtőzködik a Botos-tó (Lagúna Botos). A kráter délkeleti oldalfala 2704 méter magas, ez egyben az egész Poás-vulkán legkiemelkedőbb pontja.

A napjainkban "torkát öblögető" fiatal kráter jóval alacsonyabban fekszik, a peremét alkotó teraszok 2350-2450 méter magasan helyezkednek el. A földrajzban járatlan ember is könnyn felfedezheti, hogy az aktív krátertől északnyugatra egy korábbi kráter maradványai rejlenek (Crater Antiguo), amelyet a "toroköblögető" kirobbant anyagi temettek el.

Néhány érdekesség a ma is élő kráter közelmúlt éveinek történetéből. Az 1940-es évek nyugalmi időszakában a kráterben váltakozó mélységű tó keletkezett. 1952-ben vulkanikus tevékenység indult meg. Magma nyomult fel a kráter alatt húzódó kürtőbe, és annak hője elpárologtatta a tavat. Azután egy 30 méter magas vukáni kúp keletkezett: kráter a kráterben. Az 1960-as években ismét megnyugodott a vulkán, a krátert feltöltötte a víz, melynek színe élénk türkizkék volt, helyenként a kéntől sárgás foltokkal. Az újabb aktivitás 1972 májusában kezdődött. A feltörő gáz iszapszürkévé változtatta a tó felkavart vizét, amely egy-egy nagyobb kirobbanás idején fél kilométernyire szökött fel. Ottjártamkor az aktivitás csökkenőben volt, de a kráter még mindig fáradhatatlanul "köhécselt".

A megerősödött délkeleti szél tíz óra tájban valóban szétkergette a hegyeket borító ködöt, és most már közvetlen közelről feltárult előttem a kráter. Teljes átmérője mintegy másfél kilométer, néhány "turistacsalogató" prospektus szerint a világ legnagyobb krátere. Ez persze túlzás. A kráter szűkebb értelemben vett "torka" és a benne rejlő tó legfeljebb 300-400 méter átmérőjű. A tó falai az állandó alámosás miatt függőlegesek. Időnként megmérik a víz hőmérsékletét, legutóbb 50 fokosnak találták.

(Balázs Dénes: Vándorúton Panamától Mexikóig;
Világjárók sorozat
Gondolat – 1981)

 
 

© 1999-2007 BEBTE www.bebte.hu