Az Aszo-vulkán vulkánmorfológiai jellemzése

AZ ASZO-VULKÁN VULKÁNMORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE


Japán Kyushu szigetének közepe táján, a 33° szélességen az óriási kiterjedésű Aszo-vulkán elődje a pliocénban több tucat andezit rétegvulkán volt. A pleisztocénban itt szakadt be Földünk legnagyobb kalderája (279 km2, átmérője 25-16 km; csak a La Garita hasonló nagyságú Colorado államban, az USA-ban), és környezete széles fennsíkká vált. Közepe táján pedig a beszakadást követően a vulkáni működés felújulásával alacsonyabb központi fennsík alakult ki, amely félszigetszerűen nyűlik be, s az óriási kalderát valósággal kettéosztja: az északi nagyobb medencére (Aso-dani) és a déli keskeny völgymedencére (Nango-dani). A fennsíkokból különböző magasságú és formájú vulkáni kúpok emelkednek ki, néhány kráter explóziós kitörése még gyakori. A kúpok elsősorban lineáris erózióval, krátereik meredek oldalfalai pedig ezenkívül omlással is pusztulnak, de egyenlőtlenül. Így az Aszón a három uralkodó morfológiai szint határozza meg a függőleges övezetséget és ezáltal a felszínformáló folyamatokat.

A kaldera udvara sík akkumulációs szint (480-500 m) belterjesen művelt kultúrnövényzettel, nagyrészt rizzsel. Néhány száz méter magas függőleges falai főleg tömegmozgásokkal és erózióval pusztulnak. Néhány tíz méter mély árkok szabdalják, a legnagyobbak 100 m-nél is mélyebb völgyek. A peremtől eltekintve alig pusztul. A külső vulkáni fennsík (860-960 m) nagyobbrészt piroklasztikumból, főleg tufából áll, ezen elsősorban mállás, talajképződés folyik, jórészt kultúrnövényzet fedi. A peremeken még csak rövidebb völgyek vágódtak hátra, de sűrűn. A kúpokról sekély (10-15 m mély) völgyek futnak le ritka hálózatban, amelyek lejtőiket szabdalják, majd kifelé mélyülnek.

A kalderában az öt központi kúp (Go Gaku) közül a legidősebb és a legmagasabb a Take-dake (1592 m), ezért már erősebben szabdalt. Nyugati szomszédja a legfiatalabb Naka-dake (1323 m) 600 m átmérőjű és 160 m mély explóziós üstjében három fiatal ép kráterrel. Nyugati oldalén a Suna Senriga-hama 1909 óta folyamatosan működő krátere mellett mind idősebb, s ezért egyre jobban pusztuló és feltöltött kráterek sorakoznak, amelyek néhány évszázaddal ezelőtt még szintén működtek. Ez a sorozat példásan mutatja a kráterek pusztulásának menetét a monszunklímán. Aljukon az időszakos vízerek hordalékkúprendszert építenek, miközben a kráterperembe egyre mélyebb árkok vágódnak be. A XX. század elején is működő fiatalabbik kráterben még megvan a tó fele, fölötte a meredek falon csaknem függőleges eróziós csatornák vágódtak be a repedéseken. A garatok előtt nagyon meredek szürke iszaphordalék-kúpok, a két mélyebbre vágódott árok előtt pedig éles gerincű iszaphordalék-kúpok épültek. Az alacsony perem felől viszont a nagyobb, de kis lejtésű vízgyűjtő irányából a krátertónak ezt a felét széles, lapos hordalékkúp, ill. delta töltötte fel. A múlt században még aktív krátert a vízerek körben minden irányból már feltöltötték szürke iszappal. A gyors feltöltést a sok laza vulkáni üledék - por v. hamu - tette lehetővé. A kúpok külső oldalába sugaras árok-, illetve völgyhálózat vágódott. Ahol ez vastagabb és finomabb szemű piroklasztikumból áll, ott mély völgyek szabdalják sűrűn, ezért közöttük a keskeny gerincek élesek, gyorsan pusztulnak.

A fentiekből kiderül, hogy az Aszo-san a Vezúv-típusra emlékeztet, de attól mégis lényegesen különbözik, sokkal összetettebb, bonyolultabb, ezért e típus jellege nem érvényesülhet világosan. A központi fennsík néhány kisebb explóziós kalderája központjában nem egy, hanem többnyire 2-3 kráterkúp épült. Ezek azonban alacsony hamudombok, amelyeknek központi része a viszonylag nagy kráter. Némelyik annyira alacsony, hogy a kráter tulajdonképpen a kalderaudvar talpába mélyed egyszerű hamugyűrűvel. Amikor aszimmetrikus kalderában több alacsony hamukúp, ill. hamugyűrűs kráter épült egymás mellett, Aszo-san-típusú vulkánnak nevezhetjük, megkülönböztetésül a valódi Vezúv-típustól, amikor csak egyetlen magas hamukúp uralja az egységes kalderát.

A fennsíkból kiemelkedő, laza piroklasztikumból álló parazitakúpok pusztulása is szembetűnően kétféle: a finomabb szemcséjűek lineáris erózióval pusztulnak. Sugarasan bevágódott, sűrű, szabályos, 4-8 m mély barrancoszerű árokhálózat jellemzi őket. Minthogy azonban vízgyűjtő területük kicsiny, a piroklasztikum pedig vízáteresztő, a bevágódás lassabb. A vulkáni salakból álló parazitakúpok fűvel sűrűn benőtt, egyenletes lejtőin viszont nincsenek árkok. A salak ugyanis a vizet szivacsként elnyeli, ezért hiányzik a lineáris erózió, egyenletesen, felületileg pusztulnak a lejtők, s így simák maradnak. Ez az oka, hogy sűrűn árkolt és árok nélküli kúpok emelkednek egymás közelében, mivel anyaguk különböző és ennek megfelelően a lefolyásviszonyok is.

(Dr. Székely András: Vulkánmorfológia -
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1997. nyomán)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu