A fenyegető Vezúv

A FENYEGETŐ VEZÚV
Hatvan évvel ezelőtt tört ki a világ egyik legveszélyesebb tűzhányója

Hatvan esztendővel ezelőtt, 1944 tavaszán, amikor a II. világháború végéhez közeledve a szövetséges erők bombázói a fasiszta Itália légterét ostromolták, mintha csak a jelre várt volna, Dél-Olaszországban a természet is „belépett” a háborúba. A Vezúv révén ekkor kellemetlen napokat élt át Nápoly és térségének lakossága. A vulkán egy rövidebb szünet után újra lecsapott, hogy azután hosszú időre hallgatásba burkolózzon.

Az utóbbi hónapokban különböző hírek érkeztek Dél-Olaszországból, a híres-hírhedt Vezúv kapcsán. Az egyik arról tudósított, hogy a nápolyi agglomeráció (mintegy 18 település) önkormányzatai kampányszerű felhívásban fordultak a lakossághoz, hogy jelentős anyagi támogatás fejében, elköltözésre bírják a vulkán által veszélyeztetett területeken élőket. Egy másik tudósítás arról számolt be – és erre joggal lehetünk büszkék –, hogy az eredeti magyar nyomvonalon újjáépülhet az a felvonó, mely a múlt század elején még tömegével szállította fel a hegyre a turistákat, és ami az utolsó, 60 évvel ezelőtt kitörés által teljesen megsemmisült.

Azóta vulkanológiai értelemben – az itt akár természetesnek is tekinthető rengéseken és csekély gázkiáramlásokon kívül –, nem sok minden, leszámítva a közeli Pozzuoli térségében 1970-ben észlelt talajszint-emelkedést, valamint az Ischia szigetén végbemenő süllyedést. Ugyan mindkét terület a Vezúv magmarendszerének részét képezi, ám a fenti anomáliákra ez utóbbi szerencsére nem reagált.

A Vezúv a világ egyik legveszélyesebb tűzhányója, valódi időzített bomba, így tehát nem véletlen, ha állandó vizsgálódás tárgya, na és persze a találgatásoké. A kitörések előrejelzésében fontos támpont lehet az elmúlt évszázadok aktivitásának beható tanulmányozása. Ezek figyelembe vételével hozzávetőlegesen megbecsülhető a soron következő. Ám van úgy, hogy a statisztika sem vezet eredményre. Ennek értelmében ugyanis már az 1990-es évek közepén fel kellett volna ébrednie a hegynek. Viszont ha történelmi távlatokba pillantunk, több száz éves szüneteket is felfedezhetünk. Így tehát nincs min csodálkozni, s emiatt talán aggódnunk sem kell.

Azért az utóbbi állítással illik csínján bánni. Ugyanis ebbe a mechanizmusba az embernek nincs beleszólása. Vajon megérjük-e a vulkán következő aktív periódusát, illetve választ kaphatunk-e a Vezúv mélyében végbemenő folyamatokat illető – a közelmúltban megszaporodott számú – szakértői feltételezésekre? A kérdések továbbra is kérdések maradnak, és azokra csak maga a hegy tudja a választ. A tűzhányó tehát, mely nem kevesebb, mint 4 millió ember sorsáról képes pillanatok alatt dönteni, egyelőre titkolózik.

A múlt

A Vezúv vulkáni aktivitása 300 ezer évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor kezdett kialakulni a Somma –Vezúv együttes, mely két építményből áll: a Monte Sommából és az annál régebbi Vezúvból. A Monte Somma felgyülemlett lávafolyamokból és az alacsony energiájú kitörések piroklasztikumából épül fel. Az építmény felső része, amely elérhette a 2000 méteres magasságot, egy pliniuszi-típusú kitörés során omolhatott össze, úgy 18 ezer évvel ezelőtt. Ezután egy kaldera (óriáskráter) alakult ki, amelynek az alakja folyamatosan változott a kitörések folyamán. A jelenlegi Vezúv (Monte Cinere) a Monte Somma kalderájából nőtt ki.

I.sz.79. előtt a Somma–Vezúv együttesnek négy nagy energiájú, explóziója volt, amit néhány száz éves pihenés követett, illetve voltak jóval kisebb energiájú, ún. szubpliniuszi kitörések is, melyek után szintén néhány évszázadnyi nyugodt időszak következett. 79. évi „kataklizma” után a Vezúvon gyakran követték egymást az aktív (kitöréses, kiömléses, valamint a vegyes típusú) és a nyugodt periódusok. Némely ilyen időszak elég hosszú volt és ezeket olyan heves kitörések követték, mint például a 472. évi. A legutolsó „komolyabb” megmozdulás 1631-ben következett be, amelyet egy háromszáz éves „nyugalmi” időszak követett.

1631 és 1944 között a Vezúvot gyakori kitörések jellemezték, amelyek nem voltak nagy energiájúak, de gyakran elég látványosak. Az utolsó aktivitás 1944 márciusában, röpke két hét alatt lezajlott, azóta a vulkán nyugodt.

Az 1944-es kitörés krónikája

Március 13-17.
Egy kis vulkáni salakkúp leomlott és a földmozgások egyre intenzívebbé váltak. Egy új vulkáni salakkúp jött létre, amely azonnal össze is omlott.
Március 18.
Délután kezdődött el a kitörés, vulkáni por- és törmelékszórással. Délután fél ötkor lávafolyás indult a központi kráter északi feléből és fél 11-re elérte a Valle dell’ Infernot, vagyis a Monte Somma és a Vezúv közötti völgyet. Körülbelül ugyanekkor egy másik lávafolyam is elindult a kráter déli részén. Este 11-kor már a kráter nyugati oldalán is lávafolyam volt észlehető, ami rövidesen elérte a felvonót és tönkretette a síneket.
Március 19.
11-kor a láva végigfolyt a Fossa della Vetrana-n.
Március 20.
A kitöréses aktivitást földrengések is kísérték, amelyek a nap közepéig egyre erősödtek. Délutántól egészen éjfélig új lávafolyamok indultak el a kráter északi részéről.
Március 21.
A déli folyam körülbelül 300 méteres tengerszint feletti magasságban megállt. Éjjel az északi folyam elérte San Sebastianot és Massa di Somma-t, majd kettéágazott és Cercola irányába indult. San Sebastianot és Massa di Somma-t evakuálni kellett és az ott élő 10 ezer lakost Portici-be szállították. Körülbelül ötkor látványos lávaszökőkutak kezdtek kialakulni, ebből az utolsó öt óra hosszan tartott és elérte az ezer méteres magasságot. A szél magasba emelte a port és a lávadarabokat, majd a vulkán délkeleti oldalán rakta le őket Angri-tól Pagani-ig terjedő területen. A legkisebb darabok délkeleti irányban még 200 km-re is eljutottak. Több mint egy kilós habkő esett Poggiomarino falura, amely a krátertől 11 km-re fekszik. A nagy kúp oldalán forró habkő gyűlt össze és olyan lavinákat (omlásokat) okozott, amelyek elérték a salakkúp alját. A földmozgások folytatódtak, amelyek a lávakitörésekkor voltak a legerősebbek.
Március 22.
Délután egy óra körül a kitörés elérte a csúcspontját (paroxizmusát). Por- és gázoszlop emelkedett 6 km-es magasságba. Az oszlop tetejét a szél délkelet felé fújta, így habkő és hamu hullott a Vezúv délkeleti lejtőire. Az oszlop helyenként leomlott és ez kicsiny piroklasztikus folyamokat (ártufákat) hozott létre, amely a kúp oldalain folytak le. Ekkor erős földmozgás volt érzékelhető és ezalatt a kráter fokozatosan kiszélesedett.
Március 23.
A magmacsatornába beáramló víz sorozatos kitöréseket okozott és több földrengést is észleltek. A kitörések hamuoszlopot hoztak létre, amelyet a szél délkeleti irányba fújt és ismét kis ártufák hömpölyögtek le a kúp oldalain.
Március 29.
A kitörés véget ért. A csúcsrégió teljesen átalakult és létrejött az az új nagy kráter-beszakadás, amely most is látható.

Az 1944-es kitörés több tucat ember halálát okozta, mivel a lerakódott vulkáni por súlya miatt tetők szakadtak be. Súlyos károk voltak San Sebastiano és Massa di Somma falvakban is.

Érdi-Krausz Erika – Láng István – Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu