Szenzációs felfedezés - Rekordütemben táguló tenger

SZENZÁCIÓS FELFEDEZÉS
Rekordütemben táguló tenger

Az olaszországi Vulkanológiai és Geofizikai Intézet munkatársait is meglepte az a felfedezés, melyet a Földközi-tenger Szicíliától északra, valamint az olasz csizma szárától nyugatra elterülő melléktengere, a Tirrén-tenger vizsgálata során tettek. Mérésekkel igazolták, hogy egy kisvárosnyi részen a tengerfenék évente nem kevesebb, mint 20 cm-rel növekszik.

A Tirrén-tenger kapcsán tett megállapítás mindenképpen tudományos szenzációnak számít; természetesen nem a terjeszkedés ténye, hiszen azt már az iskolai földrajzórákon is tanuljuk, hanem annak sebessége. Ez utóbbi ugyanis egyedülálló bolygónkon. A kutatók egy új módszer segítségével jutottak erre a megállapításra. Olyan térképet alkottak majd elemeztek, amely a Tirrén-tenger medencéje mágnesességének változásait ábrázolja.

A Tirrén-tenger déli részének mágnesességéről szóló adatokat a szakemberek már 1965 óta gyűjtik, így az, hogy a tengerben „óceanizáció”, azaz folyamatos növekedés megy végbe, nem volt ismeretlen a számukra. Ez a jelenség körülbelül tízmillió évvel ezelőtt kezdődött, s hol lassabban, hol gyorsabban folytatódott napjainkig. A tengerfenék terjeszkedéséhez ugyanakkor mély törésvonalak keletkezése, tenger alatti vulkánok születése, valamint az Appenninek déli vonulatának óra járásával ellentétes irányú elfordulása is köthető.

A vizsgált terület a legnagyobb európai vulkán, a Marsili közvetlen szomszédságában található. A Marsili, mely 3500 méteres mélységben, a tenger alatt húzódik, hozzávetőleg egy millió éves, napjainkban is aktív tűzhányó. A Tirrén-tenger aktív vulkánossága nemcsak a kutatók számára ismert, a laikus utazók is bármikor meggyőződhetnek erről, ha például a Lipari-szigetekre látogatnak. A hét nagyobb szigetből és tucatnyi szirtből álló csoport egy 200 km hosszú, többnyire tenger alatt húzódó vulkanikus vonulat részei. A turisták elsősorban az utóvulkáni jelenségeiről; fumaroláiról, kénes iszapfürdőjéről híres Vulcanót (minden vulkán névadóját), valamint a szinte folyamatos lávaszökőkutas kitöréseiről ókor óta jegyzett Strombolit keresik fel.

Érdi-Krausz Erika - Lieber Tamás
BEBTE Vulkanológiai Kollektíva

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu