Közösség a közömbösség ellen - A BEBTE Palatinus-tóval kapcsolatos állásfoglalása (2004. július 4.)

Az utóbbi időben több fórumon is olvashattunk, hallhattunk az esztergom-kertvárosi Palatinus-tóval (Palával) kapcsolatos gondokról. Az effajta megnyilatkozások nem új keletűek, hiszen például mi magunk a sajtó közvetítése útján már idestova tíz éve próbáljuk felhívni a lakosság és az illetékes hatóságok figyelmét a problémákra. Ugyanakkor, az utóbbi időben tapasztalható társadalmi összefogás következtében egyre hangsúlyosabb kijelentések hangoztak el, ami különösen érzékeny témává vált a nyári szezonban, amikor egy-két hónapra hirtelen mindenki érdekeltté válik, és amikor egy rosszul irányított mondatfüzér esetleg célt tévesztve, a közlő szándékával merőben ellentétes hatásokat válthat ki.

Mi magunk, vagyis a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) Palatinus-tó természetvédelmi programjának résztvevői úgy véljük, hogy a higgadt, tárgyilagos megközelítés e tekintetben is előbbre való mindenféle hatásvadász kinyilatkozásnál, ezért a „mérsékelt” vonalat igyekszünk képviselni, természetesen nem rejtve véka alá a pozitív, de negatív tapasztalatainkat sem.

A BEBTE évtizedes tevékenysége az ún. Palatinus-programban – azon túl, hogy a rendszeres takarítások legalább 1-2 hétig(!) láttatják eredményüket – igazából nem jár(t) látványos eredménnyel, ugyanakkor felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot, ismeretet ad(ott) arról a komplex hatásmechanizmusról, amely a tó környezeti állapotát befolyásolja. Mindemellett a tudományos munka révén komoly szakmai kapcsolatok születtek, amelyek következménye bár külsőleg nem észlelhető, mindenképpen hasznosnak tekinthető.

A Palatinus-tó ugyan mesterséges eredetű (a múlt század derekán, homokbányászat során keletkezett), sorsát mégis javarészt természetes folyamatok alakítják, amelyeket az emberi hatások kedvező, vagy éppenséggel kedvezőtlen irányban felgyorsítanak.

Nyilvánvaló, hogy egy-egy környezeti probléma tárgyalásakor elsősorban a tényekre kell támaszkodnunk, s csak azt követően vonhatunk le valamilyen szintű következtetéseket, míg a találgatások, szóbeszédek bulváros „kihangosításától” nem árt tartózkodnunk.

A Pala elsődleges problémáját az egykori erőműi pernyetározó jelenti. Még akkor is, ha onnan feltételezhetően semminemű szennyeződés nem szivárog át. Hogy miért? Pusztán azért, mert túlságosan közel van! Azonban az iménti állításom is sántít, hiszen ennek ellenkezője ma már sajnos tényként kezelhető, történetesen hogy átmosódás történt. Erre nemcsak a Zöld Sorok múltkori számában említett szakdolgozat világít rá, hanem az akkreditált független laboratóriumi vizsgálat is. Természetesen, ha valaminek, akkor ezeknek az eredményeknek hihetünk, mint ahogy hinnénk a negatív eredménynek is. Az már csak az emberi tudat sajátossága, hogy sokkal inkább elfogadja a számára kedvező eredményt mindenféle megerősítés nélkül, míg a kedvezőtlent még megerősítve is kétkedéssel kezeli.

Mindannyiunk számára jól ismert a felszíni vízfolyások természete. Lakóhelyünk szűkebb, s tágabb környezetében nemcsak a Duna, de a Kenyérmezei-patak is remek lehetőséget ad az efféle megfigyelésekre. Sokkal kevesebbet tudunk a felszín alatti vizekről, a talajvíz, a rétegvíz, vagy éppenséggel a karsztvíz mozgásáról. Ezekről ugyanis többnyire csak közvetve szerezhetünk tudomást. Anélkül, hogy a témában elmélyednénk, és kétségkívül fontos szerepüket hangsúlyoznánk, nézzük, hogy milyen hatással vannak ezek a Palára. Jól tudjuk, hogy az egykori homokbányászat során a talajvíz, vagyis tulajdonképpen maga a tó, a felszíni homokréteg kiemelése révén került napvilágra. Azonban nem kell túlzott képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, a felszín alatti víz kiterjedése jóval nagyobb, mint amennyit a megnyitott bányagödör (Palatinus-tó) láttat. Elég, ha csak a tó mögött létesített ún. dísztavakra gondolunk. Szóval, bárhol is ásnánk le a környéken, szinte azonos mélységben mi is vízre bukkannánk. Az már csak technológia és az engedélyezés kérdése, hogy mekkora tavat tudunk „csinálni” magunknak. Elvileg tehát a dolog kivitelezhető. Persze a domborzat változásával a tó vízszintje is mélyebbre, vagy éppenséggel magasabbra „kerül”.

Maga a tó központi helyen található, a Dorogi-medence egyik mélyedését foglalja el. Erről a környező magasabb térszínekre kirándulva, pl. a Nagy-Strázsa-hegyről (Pilis), vagy az átellenben lévő Hungária-hegyről (Gerecse) bárki meggyőződhet. E medencehelyzetből adódik, hogy a környező magaslatok vizei a medencében (emígy tehát a Palatinus-tóban is) gyűlnek össze, vagyis a vizek folyása értelemszerűen a magasabb térszínekről az alacsonyabbak felé történik.

Az egykori pernyetározó (ahol a „rekultiváció” címén gyógyszergyári szennyvíziszapot elegyítenek a már beton keménységűre kötött erőműi zaggyal), a víz áramlásának útjában, s a tónál magasabb térszínen található. Egyszerű logikával bárki számára kikövetkeztethető, hogy ez mit jelent!

Tudjuk, hogy több szennyeződés (és egy kommunális szeméttelep) is található a tó mellett, amit a talajvíz vagy a csapadék könnyűszerrel bemoshat(na). Ám míg az esztergomi lerakó (117 sz. út melletti homokbányagödörben) többnyíre szilárd szemétlerakóként üzemel, és ahol a lefolyást többé-kevésbé hatásos fóliaszigetelés gátolja, addig a pernyetározó vegyi lerakóként, mindenféle szigetelés nélkül üzemel.

A tó problémája tehát jóval összetettebb, mint ahogy ezt első látásra gondolnánk. Jóllehet talán legnagyobb gond a vegyi eredetű szennyeződésekkel van, ám ez még nem minden. Nem kevésbé kellemetlen a parti hulladékdömping, a pecások és strandolók nemtörődöm magatartása, a vadkempingezők biológiai szennyezése, a hivatal félvállról történő hozzáállása.

Az elmúlt években Esztergom Város Önkormányzata azért tett valamit a helyzet javítása érdekében. Sokat jelentett a tó védelme szempontjából, hogy Esztergom-Kertváros tóparti házait (beleértve a horgászstégeket is) bekötötték a közműhálózatba, hiszen ezáltal több potenciális vagy tényleges szennyező forrást sikerült kiiktatni. A hivatalt ugyanakkor látszólag kevésbé érdekli a hulladék elhelyezésének, illetve elszállításának kérdése (2004 júliusát írjuk, de még nincs kihelyezett konténer a tóparton!). Tehát a csatornázással és néhány út aszfaltozásával (a földutakon szálló por megkötése) még nem pipáltuk ki a szükséges teendők listáját, és korántsem biztosítottuk a tó fenntarthatóságát. Hosszútávon kellene gondolkodnunk ahhoz, hogy a szükséges teendőket rangsoroljuk, és a felmerült problémákat orvosoljuk.

A Palatinus-tó a természetes folyamatok hatására pusztul. Ez akkor is így lenne, ha az ember nem látogatná partját, és semmilyen szennyeződés nem érné. A bányatavak (különösen a homokbányák) sorsa az, hogy amint felhagynak művelésükkel, állapotuk, még ha változó ütemben is, de romlik. A homok, állaga révén visszafolyik a mélyebb részekre, s igyekszik feltölteni a gödröket, vagyis hozzájárul a tó elsekélyesítéséhez. A folyamatot többek között elősegíti a víz hullámzása révén bekövetkező partfal-alámosódás. A vízinövények megjelenése, elburjánzása, pusztulása, a tó szerves anyaggal történő túlterhelését eredményezheti, ami idővel fürdőzésre alkalmatlanná teszi azt. A hatásokat az emberi jelenlét nyilvánvalóan felgyorsítja: több ezrek tapossák le a partfalat, sokan szórják a szemetet, hordják be bőrükön a napolajat, végzik el dolgukat a közelben vagy éppen magában a tóban. És még sehol sincs a pernyetározó által okozott szennyezés! Vajon meddig folyhat ez így? Többféle szakvélemény is elhangzott már ezzel kapcsolatban. A legtöbben úgy látják, hogy ha nem lépünk fel a jelenség ellen, 10-20 éven belül használhatatlan, feltöltődött, szennyezett pocsolya lesz a tó helyén. Ezzel a véleménnyel egyet lehet érteni, hiszen napjainkban a tendencia ebbe az irányba tart.

Örülni lehet tehát bárminemű kezdeményezésnek, amely a jelenlegi állapotok javítására irányul, de még azoknak is, amelyek csak a meglévők konzerválását szeretnék elérni. Ilyennek tekinthetők a part rendbetételét végző, valamint az állapotok változását nyomon követő és jelző civil megnyilvánulások, a meder kotrását megcélzó vállalkozói tevékenységek, és az ugyancsak vállalkozói részről jelzett, parkövezetté nyilvánítási elképzelések.

Jó-jó de főleg ez utóbbi a tópart kisajátítását is jelenti, és innentől kezdve a pénztárca vastagsága fogja megszabni azt, hogy ki használhatja a tavat – vélekednek a borúlátók. Ám egyelőre úgy tűnik, hogy csak a vállalkozói réteg az, amely megteheti azt, amit meg is tesz, történetesen korszerű eszközparkkal kel a tó védelmére. Partjának európai külsőt ad, a vízminőségen pedig egészségügyi kotrásokkal próbál segíteni. Végre tehát látszatmunka is folyik.

Még mielőtt azt gondolná bárki is, hogy érdekem fűződik ahhoz, hogy ilyeneket írjak, ki kell ábrándítanom az így vélekedőket. Bárminemű kezdeményezést támogatok (bocsánat, támogatunk), ami a tó javára válik. Még azokat sem ítéljük el, akik üzletet látnak ebben, hiszen megszokhattuk már, hogy ilyen világban élünk.

Természetesen szó sincs a Palapart kisajátításáról. Ez senkinek sem áll az érdekében. Fontos azonban, hogy megtörténjen az, aminek véleményem szerint már régen be kellett volna következnie, mégpedig, hogy akár tulajdonosi vagy résztulajdonosi formában végre gazdái legyenek a tónak. Olyan személyekre gondolok, akik nemcsak időlegesen (a nyári „kizsákmányolás” idején), hanem állandóan a magukénak érzik a tavat, és hajlandóak is áldozni a fennmaradásáért.

Írásom végén természetesen nem kívánom kikerülni a legkényesebb kérdést, amit már többen is feltettek nekem, mégpedig azt, hogy fürödhetünk-e a tóban!? Miután már magam is átestem az idei „vízkeresztségen” és ebből egyelőre még semmilyen problémám nem származott, nem agitálok senkit sem arra, hogy nagy ívben kerülje el a Palát. Ugyanakkor arra kérek mindenkit, hogy a vízminőséget illetően, a lehetőségekhez mérten próbáljon meg tájékozódni. Ezt megteheti Esztergom Város Önkormányzatának környezetvédelemmel foglalkozó munkatársánál, az ÁNTSZ illetékes osztályán, de az esztergom-kertvárosi strandot üzemeltető vállalkozónál is.

Jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre a tavalyi évben kimutatott mikroszennyezők mennyiségi mutatói, ezek az értékek hivatottak ugyanis pontot tenni a kérdőjel helyére. Mivel a mintavétel az idei nyár elején megtörtént, talán az eredményekre sem kell várnunk sokáig.

Ha szerencsénk van, az időjárás és a közelmúltban lehullott sok csapadék a segítségünkre lehet. De csodát ne reméljünk. Ne bízzuk a helyreállítást a természetre, hiszen azokat a károkat, amit mi emberek okoztunk, nekünk is kell jóvátennünk.

Lieber Tamás
BEBTE

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu