Tengerjárás

TENGERJÁRÁS

Amikor a rómaiak elhagyták a Gibraltári-szorost, vagy ahogy ők nevezték, Héraklész oszlopait, hogy a Földközi-tenger medencéjén túl terjeszkedjenek, meglepődve tapasztalták, hogy Gallia és Britannia partjainál a tenger időről időre visszahúzódik, majd ismét előretör a parton, szintje szabályos időközönként méternyit emelkedik és csökken. Ez a jelenség az árapály, más néven tengerjárás, Földünk egyik legérdekesebb geofizikai jelensége. Magyarázatát a modern fizikai gondolkodás atyja, Sir Isaac Newton fogalmazta meg elsőként a 17. században, elméleti alapjait pedig egy másik kimagasló elme, Pierre Simon Laplace fejtette ki részletesen a 18-19. század fordulóján.

Az árapály jelenségét alapvetően a Holdnak Földre gyakorolt tömegvonzása okozza. A Föld rideg szárazföldi felszínén a hatás kevéssé érzékelhető, de az óceánok hatalmas tömege esetében ez jelentős vízmozgást eredményez: a víz a Hold felé "dudorodik". Mivel a Föld és Hold egy közös pont körül körmozgást is végez, a Holddal ellentétes oldalon a Földre és a Holdra ható centrifugális erő összeadódik, s ezért az óceán vize itt is a Földtől eltartó mozgást végez. Mivel e folyamat közben a földi víztömeg nem nő, a dagály az óceán más részein apályt vált ki.

Az apály és a dagály 6 óra 13 perc elteltével váltja egymást, a dagály tehát naponta 50 percet késik. A Hold ugyanis 28 nap alatt kerüli meg a Földet, tehát a Föld egy körbeforgása, azaz 24 óra alatt az út 28-ad részét tesz meg. Figyeljük meg két egymást követő napon, amint aHold eléri látszólagos égi pályája csúcsát (zenit), és tapasztalni fogjuk, hogy a második napon 50 perccel tovább kell várakoznunk. Ennyi időre (24/28-as órára) van szükség, hogy talpunk alatt a Föld "utána forduljon" az időközben elmozdult Holdnak.

A Nap jóval messzebb van ugyan, mint a Hold, de szintén van hatása a Föld felszínén szabadon áramló víztömegre. A Nap tömege oly hatalmas, hogy árapálykeltő hatása eléri a Holdénak 40%-át. Újhold és telihold idején, amikor a Föld, a Hold és a Nap egy vonalba kerül, különösen nagy az árapály-ingadozás. Ezt szökőárnak nevezik a szakemberek, és nem tévesztendő össze a tenger alatti földrengések keltette, több méter magas, a partokra kicsapó és katasztrófákat okozó óriáshullámmal, a cunamival, amit a köznyelv szintén szökőárként emleget. A Hold első és utolsó fázisnegyedében a Nap valamelyest semlegesíti a Hold árapálykeltő erejét, ekkor az árapály-ingadozás kisebb: ez a vakár.

Galácz András
(Óceánok-Sarkvidékek - Kontinensről kontinensre -,
Kossuth Kiadó, 2003. nyomán)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu