Látogatás a piszkei "vörösmárvány"-bányában

LÁTOGATÁS A PISZKEI "VÖRÖSMÁRVÁNY"-BÁNYÁBAN

Hazai ásványi nyersanyagaink közül egyik legértékesebb a piszkei vörösmárvány. A bányát, pontosabban a kőfejtőt Süttő község fölött a Gerecse hegységben találjuk. Elhagyva a házakat, az állandóan emelkedő útról már messziről feltűnik a hegyoldal, amelyet mintha egy óriás metszett volna le. Visszatekintve a Duna-völgyre, gyönyörű kilátásban lesz részünk. Innen láthatjuk a Dunától északra fekvő dél-szlovákiai magyar községeket is.

A "márványt" már évszázadok óta fejtik. Tulajdonképpen a kő nem igazi márvány, hanem júrakori roppant kemény mészkő. Rózsaszín-vöröses színét a vas- és a mangán-oxidtól kapta, amelyek a tengeri üledékképződés során kerültek a mészkőbe. A kőzetet nagy tömbökben vágják ki. A munkához ma már gépeket is használnak, de a kőfejtés továbbra is sok erőt kíván. A következő lépésben a tömbökből lapokat vágnak. Az így kapott lapokon még nem mutatkozik a márvány szépsége. Színes, de még matt mészkőnek tűnik. Az igazi díszítőanyag csiszolás után lesz a lapokból. Ez már teljesen gépesített munka. A csiszolt márvány színe gyönyörű, de a szép szín mellett mást is láthatunk a márványban, mint például a júra tengeri állatvilágának megkövesedett maradványait, a kerek ammoniteszeket, a hosszú tagokból álló fúrókagylókat.

A piszkei márvány a legnépszerűbb hazai díszítőkő, templomok, középületek, múzeumok, irodaházak, lépcsőházak padlózatának, falának díszítőelemei készülnek belőle. A piszkei márvány borítja a legszebb hazai reneszánsz épületet, az esztergomi Bazilika Bakócz-kápolnájának falait. De elkerült a márvány külföldre is, a krakkói Wawel vár székesegyházában a lengyel királysírok is piszkei márványból készültek.

Dr. Nemerkényi Antal
(Hazánk, Magyarország - Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. nyomán)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu