A folyók helye a víz körforgásában

A FOLYÓK HELYE A VÍZ KÖRFORGÁSÁBAN

A vízfolyások bolygónkon földtörténeti értelemben is igen régi jelenségnek számítanak. A folyékony halmazállapotú víz évmilliárdokkal ezelőtt, az ősidőkben, az archaikum és a proterozoikum határán jelent meg, amikor az izzó földgolyó a kritikus hőmérséklet alá hűlt. A légkör gázai lecsapódtak, a vízgőz is kondenzálódott, és valószínűleg erősen sós csapadékként hullott a Földre. Mai ismereteinkkel szinte lehetetlen elképzelni ezt a csupasz, sziklás földfelszínre hulló, kitartó, heves zivatart. A lefolyó víz a lehűléskor keletkezett barázdákon keresztülfolyva mélyedésekben, medencékben gyülekezett össze. Így jöttek létre az első folyók és tengerek. Keletkezésükkel egy időben megkezdődött a víz körforgása, amelynek egyik legfontosabb részét éppen a folyók képezik.

E körforgás rendkívül leegyszerűsítve az álló- ás folyóvizek felületéről történő párolgásból, a csapadékképződésből és a lefolyásból áll. A patakok, folyók, folyamok a Föld felszínén lefolyó vizek pályái.

Bolygónk összes víztérfogatát 1337 millió km3-re becsülik. Ennek túlnyomó része helyileg viszonylag lehatárolt gyűjtőmedencékben található, tengerek, valamint felszín alatti víz formájában.

Ezek a domborzat mélyedéseiben összegyülekező, jéggé szilárduló vagy a talajrétegeket is átitató vizek sem mozdulatlanok, hanem többé-kevésbé lassan mozognak (tengeráramlások, a jégárak haladása és a felszín alatti víz mozgása). Tömegükhöz mérten elenyésző mértékben ugyan, de részt vesznek a víz körforgásában. A párolgás és a csapadék révén, a hó- és jégolvadás útján, a felszín alatti víz felszínre bukkanásával bekapcsolódnak a vízfolyások állandóan megújuló táplálásába is.

Ha a párolgás és a csapadék nem gondoskodna állandó vízutánpótlásról, elapadnának a források, elfogyna a jég, kiszáradnának a vízfolyások. A csapadékképződéshez szükséges légnedvesség ugyanis a tengerekben, tavakban felhalmozott, valamint a talajnedvesség és jég formájában megkötött víz párolgásából, továbbá az élő szervezetek kipárolgásából származik. Az atmoszféra 12 300 km3-re rúgó nedvességtartalma mindössze 0,001%-a Födünk összvíztérfogatának. Ez a kis mennyiség rendkívül fontos szerephez jut a vízkörforgalomban, illetve vízháztartáson belül. A légnedvesség kicsapódása nem csupán a felszíni vizeket táplálja, belőle származik a felszín alá jutó talajvíz, és ebből képződik a hó és a jég is. A felszín alatti víz, a hó és a jég a szárazföld természetes víztározóinak tekinthető. Egy részük ismételten bekerül a víz körforgásába. Jellemzőbb viszont az, amiről az évmilliók óta a föld alatti medencékben rejtőző mélységi, valamint az évezredeken keresztül jégtakarók és gleccserek formájában tárolt víztömegek tanúskodnak, hogy e hatalmas mennyiségű víz földtani korszakokon át nem vett részt a körforgásban.

A vízkörforgás legfontosabb láncszeme minden bizonnyal a párolgás. Kisebb körforgás már a párolgás és a csapadék váltakozásában is felismerhető. Ahol a párolgás a lehullott csapadékot azonnal felemészti, nem alakulnak ki vízfolyások. A forró sivatagokat öntöző, ritka, heves felhőszakadások vize azonnal el is párolog. Ez azt bizonyítja, hogy a körforgás a felszínen lefolyó vizek nélkül is végbemegy. Párolgás és csapadék nélkül viszont nem jöhet létre körforgás.

Meglepő módon a különböző vízfajták közül éppen a tájképileg olyannyira meghatározó szerepű vízfolyásokra jut a legkevesebb mennyiség. A Föld folyóiban mozgó 1230 km3-nyi víztömeg Földünk összvíztérfogatának mindössze egészen jelentéktelen 0,0001%-át alkotja! ez a víztömeg egy Földünkkel azonos nagyságú gömböt mindössze 2 mm "vastagon" fedne be. Talán még inkább meglepő, hogy az élő szervezetekben tárolt 1130 km3-nyi víz alig marad el a folyók vízmennyisége mögött. Az atmoszféra víztartalma (a légnedvesség) pedig tízszerese a vízfolyásokénak.

Minden, az előzőekben említett viszonylagos érték ellenére a folyók a víz körforgásának fontos elemét képviselik. A folyók évente mintegy 35 000 km3-nyi édesvízzel gyarapítják a Világtengert. Ez a víztömeg bolygónkat 57 mm-es vízburokkal borítaná be. A tengerekhez vezető medrek vize évente 28,5-szer, azaz mintegy 12,8 naponként újul meg. Mindenesetre a mai folyóinknak nem kevesebb mint 34 700 évre lenne szükségük bolygónk összes tengermedencéjének feltöltéséhez a jelenlegi vízszintig. A természet vízháztartási egyensúlyának helyreállításához a párolgás és a csapadék után a folyók járulnak hozzá a legnagyobb mértékben. A tengerekbe hulló csapadékkal és a déli-sarki, valamint grönlandi jégtakaróból kiolvadó vízzel egyetemben nagyjából pótolják a Világtenger párolgási veszteségét. Emellett a nedves, mérsékelt éghajlati övek területén a folyók vezetik le a felszínre kilépő felszín alatti víztöbbletet, amely különben az alacsonyan fekvő térszíneken elmocsarasodást okozna.

(Eberhard Czaya: A Föld folyói, Gondolat, Budapest, 1988.
Fordította Nemerkényi Antal)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu