Árkokkal tagolt röghegységi tájakon - A Dunántúli-középhegység

ÁRKOKKAL TAGOLT RÖGHEGYSÉGI TÁJAKON
A Dunántúli-középhegység

A Balaton északnyugati sarkától a Duna vonaláig húzódó hegység hazánk egyetlen, teljes egészében az ország területére eső nagytája. A kb. 200 km hosszú hegység délnyugat-északkeleti csapása a Zágráb-Hernád nagyszerkezeti vonal irányát követi. A Dunántúli-középhegység főként középidei üledékekből áll, de egy-két részén idősebb gránitok, illetve fiatalabb bazaltok is előfordulnak.

A Dunántúli-középhegység fontos éghajlatválasztó az óceánibb Kisalföld és a kontinentálisabb Alföld között. A környezete fölé magasodó középhegység szomszédságánál hűvösebb (évi középhőmérséklet 8-10 °C) és csapadékosabb (6-800 mm/év). A hegyvidék sok területén (a Bakony, a Vértes, a Gerecse jelentős részén) azonban a bővebb csapadék ellenére sem találunk sűrű vízhálózatot. Ennek oka a kőzettani felépítésben rejlik: a karsztos területeken felszín alatti vízhálózat alakult ki. A karsztvíz így rendkívül fontos szerepet játszik a terület vízellátásában. A karsztforrások mellé települtek sokfelé a falvak (pl. a Bakony nevünkben is "kutas" falvai: Iharkút, Lókút, Úrkút).

A mészkővidékeken kevéssé értékes vékony rendzintalaj, a nem karsztos területeken barna erdőtalaj alakult ki. A Dunántúli-középhegységet több kisebb, egymástól tájképileg jellegzetesen különböző hegységekre oszthatjuk: Bakony, Vértes, Velencei-hegység, Gerecse, Pilis, Budai-hegység, Visegrádi-hegység. A Gerecsét, a Pilist és a Budai-hegységet összefoglalóan Dunazug-hegségként is szokták emlegetni.

Több hegységet az egész középhegység csapására merőleges törésvonalak választják el szomszédaitól. Így pl. a Bakonyt a Vértestől a Móri-árok, a Vértest a Gerecsétől a Tata-bicskei-árok, a Pilist a Budai-hegységtől pedig a Pilisvörösvári-árok különíti el. Az északnyugat-délkeleti csapású árkok fontos közlekedési folyosók.

Bakony

A régebben erdőrengetege miatt gyakran Bakonyerdőnek nevezett hegységet további árkos törések és medencék tagolják. A Veszprém és Devecser között húzódó árok osztja a hegységet Északi- és Déli-Bakonyra, ez utóbbitól pedig a Veszprém-Nagyvázsony között futó törésvonal választja el a Balaton-felvidéket. Az Északi-Bakony az egész Dunántúli-középhegység legcsapadékosabb része (>800 mm/év). A tőle délkeletre, esőárnyékban fekvő területek már jóval szárazabbak (Balaton-felvidék: 500-500 mm/év). A karsztos fennsíkjairól ismert Északi-Bakonyban magasodik a hegység legmagasabb csúcsa, a Kőris-hegy (709 m). Az Északi-Bakony rejti hazánk egyik legvadregényesebb szurdokvölgyét, a Cuha-patak szurdokát.

A Déli-Bakonyban a karsztos kőzeteket harmad-negyedidőszaki bazaltvulkánok színesítik (pl. Kab-hegy). A Déli-Bakony a barnakőszén-, mangán- és bauxitbányászat területe.

Bazaltsapkás tanúhegyek, bazaltkúpok ékesítik a Tapolcai-medencében és a Tihanyi-félszigeten a Balaton-felvidéket is.

Vértes

A Móri-árkon túl a Dunántúli-középhegység a Vértesben folytatódik. A hegységet elsősorban triász mészkő és dolomit építi fel. A Bakonynál jóval alacsonyabb Vértes (487 m) területén barnakőszén-, illetve bauxittelepek találhatók. A Gánt melletti külszíni bauxitbányában - bezárása után - szabadtéri geológiai múzeumot rendeztek be. A bányaudvar egy részén újabb ismét megindult a fejtés. A hegység nyugati peremén alakult ki a móri borvidék.

Velencei-hegység

A Vértestől a pleisztocénban még tóval kitöltött Zámolyi-medence választja el a Velencei-hegységet (352 m). A Velencei-hegység jóval idősebb, mint a Dunántúli-középhegység többi része, gránittömege az óidő karbon időszakából származik. A hegység hazánk egyetlen gránithegysége, ahol idehaza máshol nem látható gránitsziklákat, sajátos lepusztulásformákat találhatunk. Ilyenek a népnyelven "gyapjúzsákoknak" nevezett hatalmas gránittömbök, illetve a környezetük fölé magasodó, sokszor csupán egyetlen él mentén alátámasztott ingókövek. A hegység déli előterében zökkent be a pleisztocén végén a Velencei-tó süllyedéke.

Dunazug-hegység

A Dunazug-hegység a Gerecse, a Pilis és a Budai-hegység összefoglaló neve. A Dunazug-hegység és egyben az egész Dunántúli-középhegység legmagasabb tagja a 756 m magas Pilis. A Pilist főként triász üledékek (mészkő, dolomit) alkotják. Dorog környékén az eocén korú barnakőszén évszázados bányászatának nyomai - bányagödrök, -üregek, meddőhányók - máig meghatározzák a táj képét.

A 633 m magas Gerecsében a jura üledékek uralkodnak. Ezek közé tartozik a süttői vagy piszkei vörösmárvyánként ismert vöröses színeződésű mészkő. A hegységperemi barnakőszén-bányászat okozta karsztvízszintcsökkenés a Gerecsét sem kerülte el. Emiatt apadt le hosszú időre a tata környéki langyosvizű források vízhozama.

A Budai-hegységet (János-hegy 527 m) változatos kőzetfelépítése (triász mészkő, dolomit, eocén mészkő, oligocén homokkő stb.), számos barlangja (Pálvölgyi-, Szemlőhegyi-barlang) és több mint száz gyógy- és hévforrása avatja páratlan természeti értékké. Ezek mind-mind fontos szerepet játszottak Budapest településtörténetében.

Visegrádi-hegység

A 700 m magas Visegrádi-hegység már az Északi-középhegység felé teremt kapcsolatot. A hegységet a hagyományos tájfelosztás a Dunántúli-középhegységhez sorolja. Ugyanakkor a harmadidőszaki andezitekből álló Visegrádi-hegység kőzettanilag idegen test a Dunántúlon: rokonai a Börzsöny, a Mátra. Ezért - tehát kőzettani, felszínfejlődési alapon - sokan az Északi-középhegységhez sorolják. Rokonaitól viszont a Duna áttöréses völgye, a Dunakanyar olyan jellegzetes tájhatárral különíti el, hogy mégis jogosabb a Dunántúli-középhegység tagjai között említeni.

A Visegrádi-hegység tulajdonképpen a Kárpátok vulkáni vonulatának - a hegyvidék és az alföldi medence határán kialakult - kezdőtagja. Kitörési központjai kb. 18-20 millió évvel ezelőtt működtek. A hegységben, pl. Dobogó-kő térségében sikerült is kimutatni az egykori vulkáni központok helyét, illetve maradványait.

Az Esztergom és Nagymaros-Visegrád között ívelő Dunakanyar Magyarország természeti-történelmi látnivalókban egyik leggazdagabb tája. Ezt az egyedi szépségű völgyet veszélyeztette volna a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezett megvalósítása.

Dr. Nemerkényi Antal
(Hazánk, Magyarország - Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004. nyomán)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu