Viták az Etna körül

Szicília vulkánóriása az Etna, csakúgy mint a Vezúv, Afrika felől a Tirrén-tenger felé nyomuló kőzetlemez megolvadásának a következménye. A Tirrén-tenger mély medencealjzatában számos kúpos vulkáni hegy található, de csak kis részük – mint az Eoli-szigetek [közismertebb nevén Lipari-szigetek] – tornyosulnak a hullámok fölé. Az Etnát az 1980-as évek elején hosszú aktív szakaszok jellemezték és ez lehetőséget kínált a vulkán alapos tanulmányozásához.

1983 tavaszán a viták kereszttüzébe került az Etna, amikor is robbantásokkal igyekeztek a lávafolyamot természetes útjából eltéríteni. A sikertelen kísérletek hárommillió font sterlingnyi összeget emésztettek fel. A geofizikusok ezt kidobott pénznek tartották, hiszen a lávatömegnek csupán tíz százalékát sikerült a mesterségesen létesített csatornába terelni. Azokat a fúrt lyukakat ugyanis, amelyekbe a robbanóanyagot akarták helyezni, rendre eltömte a láva. Másrészt hiába locsolták vízzel a lávát a tervezett robbantások előtt, a lávagátakba fúrt lyukak többnyire túlságosan forrók voltak ahhoz, hogy dinamitot helyezhessenek el bennük.

Az alsó szakaszon kínkeservesen végrehajtott robbantások sem voltak eredményesek, mert a robbantási kőzettörmelék eltorlaszolta az új csatornát is. Jobb lett volna – mondták a geofizikusok –, ha az óriási összeget olyan geofizikai mérések sorának elvégzésére fordítják, amelyek alapvető választ adtak volna a vulkáni működés mechanizmusára.

Az Etna ugyanis rendhagyó vulkán. Föld alatti felépítése, a magma származása és felszínre nyomulása nagyrészt ma is tisztázatlan. Annak ellenére, hogy ugyanahhoz az ívelt geológiai törésvonalhoz tartozik, amelyen a Tirrén-tenger tűzhányói: a Vulcano, a Stromboli és a Vezúv sorakoznak, kitörései az utóbbiakkal semmiféle kapcsolatban nincsenek.

Az is ellentmondásos, hogy jóllehet az Etna az afrikai kőzetlemez egy darabkájának és a Tirrén-tenger aljzatának az ütközési övezetében fekszik, lávája mégsem az ilyen térségekre jellemző andezites vagy riolitos összetételű, szilícium-dioxidban dús, hanem bazaltos, tehát kevés kovasavat tartalmaz. Márpedig a bazalt többnyire az óceáni vulkanizmusra jellemző. Bizonytalan az is, hogy az ütköző kőzetlemezek milyen vastagok – csak becsülni lehet, hogy az afrikai eredetű kőzetlemez 70 kilométer, a Tirrén-tengert a hátán hordozó pedig körülbelül 100 kilométer vastagságú.

Mégis, a természetes és mesterséges földrengéshullámok segítségével lassan kibontakozik az Etna mélyszerkezete. A vulkán tágabb körzetében végighaladó földrengéshullámok sebessége ugyanis bizonyos mélységekben hirtelen csökken, ami legalábbis félig olvadt állapotú anyagokat jelez. Két szinten mutatkoznak ilyen csökkent sebességű zónák: egyrészt a 36-32 kilométer közötti nagyobb, másrészt a 22-18 kilométer közötti kisebb mélységben. Az utóbbi alakja lapos ellipszoidhoz hasonló, magassága csak négy kilométer, míg a vízszintes átmérője 22, illetve 31 kilométer. A számítások szerint ebben a magmakamrában csupán a szilikáttömeg 10-20 százaléka van olvadt állapotban, mégpedig úgy, hogy a szilárd kőzetek jobbára függőleges repedéseit, hasadékait tölti ki. Ebből a kamrából azután fő- és mellékkürtőkön át jut az olvadék a felszínre. A főkürtőn feltörő izzó anyagok hőmérséklete 1050-1080 °C, és a robbanások a kupola központi kráterének a repedéseihez kapcsolódnak. Gyakoriak a látványos lávaszökőkutak.

A lejtőkön gyakori oldalsó kitörések gázban dús, 1100 °C hőmérsékletű lávája hozza létre a szemölcsszerű parazitavulkánokat, amelyekből több mint 250 található az Etna oldalában. A kitörések néha hónapokon át tartanak, és a lávafolyások a 10-15 kilométeres hosszúságot is elérhetik.

Az egyes kitörések során a felszínre törő bazalt vegyi összetétele nem azonos. Nyilvánvaló tehát, hogy az akár 70 kilométernél is nagyobb mélységben keletkező egységes olvadék felfelé haladva az említett magmakamrákban és kürtőkben vegyileg differenciálódik.

(Juhász Árpád – Juhász Erika:
Hegyek ormán – tengerek mélyén –
Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 1993.)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu