Lávakaland az Etnán I.

Lieber Tamás – Láng István

 

LÁVAKALAND AZ ETNÁN I.

Tüzes utakon

 

Az Etna Szicília vulkánóriása, s egyben Európa egyik legjelentősebb tűzhányója, a maga 3300 méter fölé nyúló aktív krátereivel és 150 km-es kerületével. Az Etna nemcsak vulkánt, hanem egy egész kultúrát jelent. Kultúrát, mely hagyományaival, történetével, szellemi gazdagságával Dél-Olaszország jelképévé vált.

A tűzokádó hegy, vagy ahogy a helyiek nevezik, a “jó vulkán” nemcsak rombol, épít is. A jó minőségű termőtalaj a mezőgazdaság, azon belül pedig elsősorban a szőlészet-borászat, a jól megmunkálható bazalt az építészet, a megannyi geológiai látnivaló pedig az idegenforgalom lételeme.

 

Az Etna, jelenleg 3350 méter körüli magasságával már igencsak magashegynek számít, s ugyanazok az ismérvek vonatkoznak rá, mint mondjuk a Kárpátok vagy az Alpokra vonulatára. Még akkor is, ha a földrajzi környezetének tengerszintre vonatkoztatott éghajlati mutatói merőben különböznek is az utóbbiakétól. De ugyebár a magassággal arányosan csökkennek a földrajzi övezetesség különbözőségei, 2600-3000 méter felett pedig már szinte elhanyagolhatóak ezek.

Az Etnát több irányból is “támadhatjuk”. Megközelítése jó minőségű utakon, gépjárművel lehetséges és célszerű. Túránk megtervezésekor jó, ha előzőleg e-mailen, vagy telefonon tájékozódunk az éppen aktuális vagy várható időjárásról, illetőleg magáról a vulkáni működésről. Bár ez utóbbi többnyire kiszámíthatatlan, némi támpont azért rendelkezésükre áll a vulkanológusoknak. Linguaglossában az Etna Múzeumban, Nicolosiban pedig az Etna Nemzeti Park központjában készséggel adnak információt a szakemberek.

Ha minden lényeges és számunkra kedvező tudnivaló birtokába jutottunk, nekivághatunk a túrának. Személygépkocsival a két fő központig, a déli oldalon lévő Sapienza (1880 m), valamint az északi oldalon található Provenzana (1816 m) menedékházig utazhatunk. A nagy távolságok, na meg a néhány turistaösvény kivételével egyebütt szinte járhatatlan utak miatt, célszerű is e közlekedési eszközhöz folyamodnunk. A központokból a kitörések által az utóbbi évtizedekben inkább érintett déli vagy a “nyugalmasabb” északi utakat választhatjuk. A menedékházaktól részben gyalogos túrára van mód. Aki viszont időt szeretne nyerni, a speciális terepjáró buszokat is igénybe veheti. (A déli oldal libegőjének tartóoszlopait és felső fogadóépületét a 2001-es kitörések lerombolták, így ennek felújításáig ez a szolgáltatás szünetel.).

A csúcsra vezető gyalogutak, jóllehet számos hátrányukat is megtapasztalhatjuk, azért előnyük is van. Kellemetlenek, mert a túrázók mellett nyáron 10 percenként elhaladó buszok óriási porfellegeket kavarnak, mert az északi oldal rövid erdősávját kivéve semmi sem véd a kegyetlen napsugarak elől, s mert a szerpentines utak miatt maguk a gyalogutak is hosszúak. A rövidítés kizárt, hiszen a megszilárdult lávafolyamokon, vagy térdig érő porban képtelenség normálisan haladni.

Hogy melyek az előnyei? A látvány! Bármikor megállhatunk, nézelődhetünk, fotózhatunk. Bármerre is vezet utunk a hegyen, biztos, hogy egykori vagy friss lávamezőre, kisebb-nagyobb lávabarlangra, s különböző geológiai formákra bukkanunk. Megmászhatjuk az utunkba eső parazitakrátereket, vagy éppenséggel bepillanthatunk egy salakkürtő belsejébe.

Maga a csúcsrégió viszonylag egyszerűen megközelíthető, hiszen ha nem térünk le a 4-5 méter széles “autóútról”, az eltévedés is kizárt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem választhatunk egyéb utakat. Dehogynem! Ehhez viszont jó helyismeret, vagy tapasztalt hegyi vezető szükséges.

Magunk 1999-ben a déli, 2000-ben pedig az északi oldalról gyalogosan közelítettünk a csúcskráterekhez. 2000-ben aztán egy másik túranapon autóbuszt is igénybe vettünk, hogy ezzel időt takarítsunk meg az 1614-24-es lávamező bejárásához, bár a túránk, hosszúsága miatt így is egy teljes napunkat kitöltötte. 2001 áprilisában azután a libegőt is kipróbálhattuk. Ezúttal a hírhedt Bove-völgyben kirándultunk. Szeptemberi túránk során, mikor is a tavaly nyári kitörések következményeit volt szerencsénk megismerni, már ismét a busz és Franco Emmi hegyivezető barátunk segítségét kértük.

Az Etna csúcsrégiójában találjuk a fő kitörési pontokat. Négy kráter van itt, mégpedig az ÉK-i-, a DK-i-, a Központi-kráter és a Bocca Nuova. Mindegyikük egy-egy jellegzetes tulajdonsággal bír. Az Északkeleti a legmagasabb elhelyezkedésű, a Délkeleti jelenleg a legaktívabb, a Központi a legnagyobb, a Bocca pedig a legfiatalabb, mindössze 30 esztendős krátere az Etnának. A hegyre jellemző ugyanakkor a több száz parazita- vagy másodlagos kráter, melyek a csúcstól kerékküllő-szerűen szétágazó egyenes vonalak mentén sorakoznak. Ezeket a krátereket, ellenben a főkráterek működésével, csak egyszeri kitörés vagy kitörési ciklus hozta létre.

Az Etna szinte megszakítások nélkül működik. Nem igazak tehát azok a hírek, melyek egy-egy hevesebb kitöréskor az újságok címoldalára kerülnek, pl., hogy “hosszabb szünet után ismét kitört a vulkán”. Valótlan állítások ezek, ugyanis a tűzhányó folyamatosan működik. Ha lávaszórást nem is produkál mindig, gáz és porkitörései napjában többször is bekövetkeznek. A messziről is jól látható jelentékeny gáz- illetve porfellegek hatalmas robbanások kíséretében törnek gyakran több kilométeres magasságba, sőt a heves kitörések során az apró porszemcsék a sztratoszférába is feljuthatnak.

Ha nincs lávaszórás, a csúcskráterekre is felmászhatunk. Télen persze ez sokkal nehezebb, hiszen vastag hólepel üli meg ezt a régiót. Ilyenkor az Etna Olaszország egyik leglátogatottabb síparadicsomává válik.

A kráterek megmászásakor elővigyázatosnak kell lennünk. Nemcsak a kiáramló gázok, de az apró törmelékszemcsék is veszélyesek lehetnek, ha azokat belélegezzük. Nagyobb kitörésekkor, amikor már a gázok lávafoszlányokat, szikladarabokat is magukkal ragadnak, nem tanácsos a veszélyeztetett területen túrázni. Ilyenkor tiltják is ezt.

A kráterek peremén, a szegélytől tisztes távolságban kell megállnunk. Helyenként ugyanis a kráterfal aláhajlik, s minden előjel nélkül bármikor leszakadhat. Ha maga a katlan nincs gázzal kitöltve, megdöbbentő és lenyűgöző kép tárul szemünk elé. A Bocca több mint 300 méteres mélységű fenekén, pl. további nyílások tátonganak. Félelmetes hanghatások kíséretében innen törnek felszínre a gázok, gőzök, s ezekből a magmakamráig lenyúló kürtőkből tör fel Földünk izzón folyó köpenyanyaga, melyet felszínre érve lávának nevezünk.

Persze izzó lávafolyammal út közben is találkozhatunk. 1999-ben és 2001. tavaszán a Délkeleti-kráterből kifolyó lávafolyamot figyelhettük meg közelebbről is. Mindkét esetben a kráterek tövéből, ún. lávacsatornából kifolyó tűzfolyamnak lehettünk szemtanúi. A láva hőmérséklete 1050 °C körüli az ilyen esetekben, míg a kráterperemig felemelkedő, majd túlcsorduló olvadék ennél akár néhány száz fokkal hűvösebb is lehet.

Ezeket a bazaltos, ugyanakkor sok gázt tartalmazó kőzetolvadékokat 3-4 méterre lehetett megközelíteni. A nagyon erőteljes hősugárzás ennél közelebb nem engedett bennünket. Lábunk alól is forróság tört a felszínre, mivel alattunk néhány méteres mélységben még képlékeny állapotban volt a bazalt, ellenben a felső rétegek olyannyira megszilárdultak, hogy rá lehetett merészkedni. Óvatosnak kellett lennünk, hiszen egy megbotlás is égési sérüléseket okozhatott volna. A bakancs talpa egy ideig állta ugyan a meleg felszínt, de azután égett műanyag, illetve gumi szaga terjengett a levegőben.

A lávafolyást még mielőtt megláttuk volna, felismerhettük a jellegzetes sistergéséről (ezt a hangot az elszökő gázok adják), valamint az ún. “üvegcserép-törés” hangjáról, melyet lávafolyam frontján megszilárduló, majd továbbgördülő és összetöredező kőzetdarabok okoznak.

 

 

 
 

Lávakaland az Etnán II.

Lieber Tamás – Láng István

 

LÁVAKALAND AZ ETNÁN II.

Kihűlt lávamezőkön

 

Sokan tették már föl nekünk azt a kérdést, hogy mi látnivaló akad egy vulkánon? Odáig még rendben van, hogy nem mindennapi dolog egy működő tűzhányó közelében tartózkodni. De mit keresünk ott, ha éppen nyugalomban van? A lávafoszlányokat magasba repítő kitörések, vagy a végeláthatatlan lejtőkön kígyózó tűzfolyamok valóban szemet kápráztató természeti jelenségek. Vajon a vulkáni tevékenységet megelőző, vagy éppenséggel annak következtében létrejövő képződmények, úgymint hasadékok, parazitakráterek, különböző lávaformák, lávacsatorna-barlangok, salakkürtők, ásványkiválások nem azok? Megkockáztatjuk, hogy még a laikus szemlélődők számára is legalább annyira, mint az előbbiek.

 

Az Etna földtani értelemben fiatal, kb. 600 ezer éves kora ellenére igen bonyolult felépítésű hegy. Érdekessége, hogy a vulkanizmus üledékes kőzetet tört át, tehát a hegy talapzatát mészkő alkotja. A vulkán egyik legfőbb jellemzője, s egyben az Etna típusú tűzhányók ismérve a pajzsforma (pajzsvulkán), illetve, hogy a csúcskrátereken kívül több száz oldalsó vagy másodlagos, ún. parazitakráter is található rajta. Ezek akkor keletkeznek, amikor a magmakamrából feláramló láva nem a kürtőn, hanem valamelyik oldalrepedésen tör felszínre. A parazitakráterek olykor bizony heves kitöréseket produkálnak. A legutóbbi, 2001. nyarán lezajlott periódus is igen jelentős volt az Etna életében. A kitörések intenzitására jellemző volt, hogy egy D-i irányban megnyíló repedés mentén több kráter is felépült ekkor. A legjelentősebb a Haroun Tazieff nevére keresztelt képződmény 9 nap alatt keletkezett! Méretei szemléltetésére álljon itt két adat: alapátmérője 200 m, magassága pedig 120 m. A 2001. évi kitörések érdekessége volt még, hogy a magma 15-20 km-es mélységből nyomult a felszínre, s ott különböző nagyságú, bazaltba ágyazott üledékes zárványokat szórt szét. (Erről a jelenségről bővebben A Földgömb c. folyóirat 2001/6. számában írtunk részletesen “A nyughatatlan Etna” címmel)

Természetesen az Etna, viszonylag közeli, néhányszáz éves múltjára visszatekintve is találkozunk jelentős lávafolyamokat generáló kitörésekkel; pl. 1614-24 között, valamint 1879-ben az északi, 1865-ben, 1928-ban, 1971-ben valamint 1991-93 között a keleti, 1886-ban, 1892-ben, 1983-ban és 2001-ben a déli, 1651-ben, 1763-ban, 1832-ben és 1974-ben a nyugati oldalon jegyeztek le jelentős vulkáni tevékenységet, melyek nyomai még ma is fellelhetők. A XVII. század előtti kitörésekről nincsenek pontos adataink, lávafolyamaik többsége pedig a későbbi kiömlések által betemetődött. Egyetlen kivétel azért akad, s ez nem más, mint az Alcantara-folyó által csodálatos szurdokvölgyben feltárt több ezer éves kiömlés bazaltanyaga.

Etnai csavargásaink során nemcsak a főkrátereket (lásd a Mount Everest legutóbbi számát), hanem a jelentősebb lávamezőket is felkerestük. Számunkra a legtöbb meglepetéssel az északi oldalon 1614 és 24 között keletkezett, valamint a keleti Bove-völgyet 1991-93 között elárasztó lávaár szolgált, de rendkívül tanulságos volt a 2001. évi nyári kitörések körzetében tett geológiai sétánk is.

Az “Öreg hölgy” vagyis az Etna egyik legjelentősebb tevékenysége során a XVII. században bizony 10 éven keresztül, szünet nélkül ontotta magából az olvadt kőzetet. Ez földrajzos – de talán laikus szemmel nézve is – számos kuriózumszámba menő formáció kialakulásához vezetett.

Csak kapkodtuk a fejünket, hol jobbra, hol pedig balra, miközben – ha nem akartunk átesni a bakancsgyilkoló lávagörgetegeken – a lábunk elé is figyelnünk kellett. (Hát itt aztán tényleg nem mindegy, hogy mi van az ember lábán. A salakos, rendkívül érdes és éles görgetegek lépteink alatt mozognak. Bizony sokszor nehéz két lábon maradni. Ha valaki véletlenül letenyerel, nem ússza meg horzsolások nélkül!)

Az “1614-24”-es területen számtalan lávaformát, számos barlangot, néhány krátert és salakkürtőt (hornito) figyelhetünk meg. Érdekes, elsőre hátborzongató elnevezést sejtet a “Halottak hegye”. Persze nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Tulajdonképpen egy föltornyosult lávafolyamról van szó, mely egymásra dobált emberi tetemekre emlékeztet. Több helyütt láthatunk szinte szabályos, hajókötél kinézetű lávaformákat. A tudomány ennek megfelelő elnevezéssel (kötélláva vagy lávafonat) illeti ezeket. A még mozgó lávából kiszökkenő gázok, mintegy buborékként fújták fel az ún. hornitokat (ezeket kemencécskéknek is fordíthatnánk), melyek oldala villámgyorsan megszilárdult és kicsiny tornyok formájában ma is jelzik az egykori lávafolyások útvonalát, valamint a gázfeltörések helyeit.

A barlangokat felszakadásuk helyén pillanthatjuk meg, és szerencsés helyzetben itt ereszkedhetünk le belsejükbe is. Az üregek közül, melyek inkább föld alatti országútra emlékeztetnek, az Etnán a 732 méter hosszúságú Málna-barlang a csúcstartó. A barlangok kialakulása leegyszerűsítve: Az egykori lávafolyás felszíne a levegővel érintkezve hamarabb lehűlt, ill. megszilárdult, míg a belső, még képlékeny anyag a lejtés irányába kifolyt. Az újabb kiömlés – ha volt ilyen – nemes egyszerűséggel emeletként rakódott az előbbire, s annak pórusai elvezették a még izzó bennéket. Ahol azután a folyam elé akadály került, pl. egy nagyobb lávatömb formájában, azt vagy teljesen lefékezte és feltorlaszolta, vagy kerülőre kényszerítette. Az alagútban mindez jól kivehető. Egyébként a csatornák belmagassága sem csekély, helyenként 6-8 méter, míg némelyek szélessége tényleg autóútnyi. Néhány barlang belsejében tó alakult ki, de találkoztunk jeges üreggel is, ahová a kinti 40 °C-ból jól esett egy picinykét alámerülni.

A jég tartós meglétére egy felettébb logikusan felépített elmélet szolgál magyarázattal. Ez megemlíti ugyebár a hűvösebb, észak felé nyitott bejáratot, a 2300 m körüli magasságot, és most jön az, amire kevesen gondolnak, a párolgás intenzitását. Az igen porózus vulkáni kőzeten át a víz nagy felületen át nagy intenzitással képes párologni, s ez a folyamat ugyebár hőt von el a környezetétől, mégpedig olyan mértékben, hogy az jegesedés kialakulásához és annak megőrzéséhez vezethet. Ezekben az üregekben nemcsak a víz, vagy jég lehet az egyetlen kitöltés. A falakon különböző színárnyalatokat – melyeket ásványok okoznak – figyelhetünk meg, és találkozhatunk az ún. “kutyafogakkal” is. Ezek tulajdonképpen a lecsöppenés előtt megszilárduló apró, hegyes lávanyúlványok.

Az 1614-es folyam talán legszomorúbb helyszínét azok az üregecskék jelzik, melyek egykori fák nyomaiként maradtak fent. Miután ugyanis az izzó bazalt az erdőket is kiégette, a körbefolyt fatörzseknek a szó legszorosabb értelmében csak hűlt helyük maradt. A lyukak méretéből a botanikusok következtetni tudnak a fafajtára is. Ebből már jeleztük, nemcsak az élettelen természet, hanem az élő is elkápráztatja itt a kirándulót. A relatíve gyorsan elaprózódó, málló kőzeten már jó néhány növényfaj megjelent. Ezen a szakaszon – 2000-2300 m-es magasságban legjellegzetesebb a ritkásan növő bennszülött etnai rekettye. A tájra oly jellegzetes csönd szinte fájó. Ha éppen nem zúg a szél és az ember egyedül marad, teljes a süketség. Az állatvilágot rejtélyes módon előttünk csak a katicabogár képviseli, de nem is akármilyen egyedszámban.

A keleti oldalon található Bove-völgy (Valle del Bove) 32 km2-es kiterjedésével az egyik legnagyobb egybefüggő lávamező. A több tíz méteres vastagságban feltöltődött katlan az Etna egyik legveszélyesebb része. A veszélyeket elsősorban a terepviszonyok alattomossága rejti. Találó, ha ennek a lávamezőnek a felszínét a gleccserfelszínekhez hasonlítjuk. Legalábbis abban a tekintetben, hogy mindkettő tele van rejtett szakadékokkal, magasba meredező élekkel. Nagyon fontos ugyanakkor a helyismeret, hiszen ha köd vagy még rosszabb esetben gáz üli meg a völgyet, ismeretlenül szinte képtelenség a tájékozódás. Ez utóbbi esetén persze más veszélyek is leselkednek a gyanútlan látogatóra.

2001. őszén, immáron harmadik alkalommal, Franco Emmi – Haroun Tazieff egykori munkatársa – kalauzolt bennünket. Utunk célja ezúttal kimondottan a nyári események következményeinek rögzítése volt. A nagy kitöréssorozat nem múlt el nyomtalanul. Jól kivehető volt még az a repedéshálózat, mely a lávát felszínre juttatta. A repedés fő csapásiránya D-i irányú. Kiindulópontjától, a Délkeleti-kráter tövétől majd 10 km-en át követhető. Ezek mentén “nőttek” ki az izzó kőfolyamokat tápláló parazitakráterek, illetve hornitok. A tavaly nyári lávaárak lakott településeket is veszélyeztettek, elsősorban a hozzájuk legközelebb fekvő Nicolosi városát. A déli oldal felvonója és a Sapienza menedékház előtti 500 m-es útszakasz ugyan megsemmisült, de a szakemberek lélekjelenlétének és felkészültségének köszönhetően, a természet eme nagyszerű játéka emberáldozatot egyáltalán nem követelt és az idegenforgalmi épületekben is csak minimális kár keletkezett.

 
 

Lávakaland az Etnán III.

Láng István – Lieber Tamás

 

LÁVAKALAND AZ ETNÁN III.

Autóval a hegy körül

 

 

A Mount Everest legutóbbi számaiban gyalogos túrákra invitáltuk olvasóinkat Európa egyik legaktívabb és legnagyobb tűzhányójára, a szicíliai Etnára. Természetesen nem adatik meg minden egyes alkalommal, hogy a hegyen túrázzunk, sok minden közbeszólhat. Többek között az időjárás. Most azt kívánjuk bemutatni, mit tehetünk, ha éppen rossz időt fogunk ki, esetleg a komoly gyaloglások után vagy éppenséggel a betervezett túrák között egy kis pihentető programra vágyunk. Az általunk felvázolt lehetőség 1 nap alatt kényelmesen teljesíthető.

Nem kell mást tennünk, csak beszállni a személyautóba vagy autóbuszba és végigjárni az általunk “Etna körgyűrűnek” nevezett útvonalat.

 

Különleges és a hegyen látottaknál semmivel sem érdektelenebb látnivalók sorakoznak azon a kb. 35 – 40 km-es útszakaszon, melyet keletről nyugat felé az alábbi településeket érintve figyelhetünk meg: Linguaglossa, Randazzo, Bronte, Adrano, Biancavilla, Ragalna, Nicolosi, Zafferana. Ha kiszélesítjük a “gyűrűt”, persze ide sorolhatjuk a történelmi emlékekkel büszkélkedő Taorminát és Cataniát is. Míg az előbbiek az Etna Nemzeti Parkon belül fekvő, a magyar településhálózathoz viszonyítva falusi, illetve kisvárosi jellegű települések, addig a két utóbbi, cseppet sem csekély idegenforgalommal és infrastruktúrával, valamint ugyancsak jelentős vonzáskörzettel rendelkező városok.

Linguaglossa hangulatos városképét a házak falára felfestett életnagyságú és élethű – a természetet: sövényeket, fákat, borókást stb. ábrázoló – képek, valamint zegzugos utcácskák jellemzik. És itt találjuk a térség idegenforgalmi irodáját is. Az épületben kapott helyet az Etna élővilágát, földtani, építészeti, kulturális értékeit bemutató múzeuma. Aki megfordul itt, hasznos adatokat kaphat a térségről és magáról a tűzhányóról, aktivitásról és a várható időjárásról egyaránt. Számunkra elsősorban a hegyen fellelhető kőzetek tárlata jelentette a legnagyobb különlegességet. A bazalt megannyi formájával találkozhattunk itt egy helyen. Számunkra a lávatípusok közül az ún. csokiláva, a lávabombák közül pedig az ún. oliva-, illetve kenyérbombák mentek kuriózumszámba.

A “csokiláva” persze nem csokoládéból készült, noha első ránézésre úgy tűnik, pusztán a természet játéka e különleges formáció. Ebből egyébként néhány évvel ezelőtt bukkantak a tucatnyi kisebb példányra. Kialakulásában feltételezhetően a láva gyors lehűlése, újraolvadása majd újbóli kihűlése játszhatta a főszerepet. Az Etna múzeumában ízelítőt kaphatunk a vulkáni tevékenység révén itt aztán bőven előforduló és talán kifogyhatatlan “bányakincsnek”, a bazaltnak a megmunkálhatóságáról és felhasználhatóságáról. Hogy mi mindent készítenek belőle? Pl. téglát, támfalat, utcakövet, malomkövet, itatót, szökőkutat, szobrot. A környék számos középülete, temploma épült ebből a rendkívül ellenálló kőzetből.

Na de ne időzzünk ennyit a múzeumban, induljunk tovább. Paolo Pafumi igazgató egy kedves barátjának ajánlott bennünket, aki nem más, mint a messze földön híres, galfina-völgyi borászat vezetője.

A Linguaglossától 3 km-re lévő hatalmas birtokon, ottjártunkkor már javában forrt a must. Mindössze 3-4 nappal késtük le a 2001. évi szüretet. Ilyenkor 20-30 alkalmi munkás takarítja be a gyümölcsöt, hogy azután értékes italok forrjanak ki belőle. Ilyen, pl. a helyi borkészítés remeke, az Etna Rosso. Az egyik alkalmazott készséggel vezetett körbe a pincékben, ahol az óriási tartályok és hordók már semmit sem engedtek láttatni az édes nedűből. Viszont a régebbi évjáratokból rögtönzött kóstoló mindezért bőven kárpótolt.

A borászatot és Galfinát elhagyva Randazzon keresztül Bronte városkáját vettük célba. A település és környéke ugyanis a pisztácia híres szicíliai termőhelye. A kemény, csonthéjas gyümölcs nyersen nem fogyasztható, pörkölve viszont annál inkább. Étvágyunk csillapítására, be is tértünk egy helyi cukrászdába, ahol különböző pisztáciás süteményeket és fagylaltokat kóstolgattunk.

Bronte az Etna nyugati oldalán található, az északi és déli oldal növekvő idegenforgalmától kissé távolabb. Innen a hegy felé tekintő panoráma ugyanolyan káprázatos, mint egyéb irányból. Ha javasolhatjuk, már csak azért a néhány fotóért is érdemes ideautózni.

Következő állomáshelyünk a térség, de legalábbis az Etna Nemzeti Park központja, Nicolosi városkája volt. Az igazgatóságot hamar megtaláltuk, nem messze a magyar mártírok utcájától.

Útvonal egyeztetés, s irány az Etna déli turistaközpontja. Néhány napja, etnai gyalogtúránk során ugyan jártuk már itt, de akkor ezt a helyet az autóutat 2001. nyarán megsemmisítő és eltorlaszoló lávasánc másik oldaláról közelítettük meg.

Újdonságként hatottak ránk a régebbi lávafolyamok megannyi formái. Csak az út szélén megállva és a filmmel erősen spórolva, sem tudtunk 60-70 felvételnél kevesebbet készíteni a rövid, 10-15 km-es útszakaszon. (A háromajtós Corsa nem éppen praktikus jármű négy személynek, főleg ha 100 méterenként megállva mindenki fotózni vagy videózni akar!)

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu