Újra az Etnán - A Bocca peremén

ÚJRA AZ ETNÁN - A BOCCA PEREMÉN
(A cikk rövidített változata megjelent a HTM (Hegyisport és Turista Magazin) 2006. augusztusi számában)

Amikor újfent elterveztük, hogy Szicíliába, az Etnára látogatunk, sok mindent számításba vettünk. Azonban még több dolog volt az, amiben csak reménykedtünk. Bíztunk a kedvező időjárásban és a csendes vulkáni tevékenységben. Később rá kellett jönnünk, hogy akkor jártunk volna rosszul, ha ezek a kívánságok teljesülnek.

Csapatunk jókedvűen ébredt az Etna keleti oldalán elterülő kisváros, Milo kempingjében. Minden okunk megvolt az örömre, hiszen az előző napi kiadós esőt hozó fellegek messze sodródtak. Derült, verőfényes reggel köszöntött ránk. Autóbuszunk 8 órakor felberregő motorja tudatta minden késlekedővel, hogy könnyen „otthon” maradhat, ha 1-2 percen belül nem hozza magát menetképes állapotba. Persze erre nem került sor. Kellőképpen motiváltak voltunk. Hegyi vezetőnkkel 9 órára beszéltük meg a találkozót két nappal korábban, a Milotól busszal jó egy órányira lévő - 1800 méteren fekvő - északi turistaközpontba (Provenzana). A terv a hegyen való átkelés volt, mégpedig a csúcskráterek érintésével. Minden európai „vulkánőrült” vágya lehet egy ilyen túrán való részvétel.

Majd negyven perces várakozás után derült ki számunkra, hogy emberünket hiába várjuk, s így a tervezett túrának is lőttek. Franco már a hegyen volt ekkor, és legkisebb gondja is nagyobb volt annál, mint, hogy bennünket kalauzolgasson. Rádión keresztül annyit üzent, hogy óriási fent a szél, és ilyen körülmények között nem vállalja a vezetést, valamint, hogy keressünk magunknak olyan programot, amit nélküle is teljesíteni tudunk.

Versenyfutás az idővel

Eléggé elszántak voltunk, így szóba sem jöhetett, hogy a betervezett programot csak úgy elvessük, és holmi kirándulgatással kárpótoljuk magunkat. Hozzáteszem, „vezetőnk” üzenete sokkal inkább tűnt jól hangzó alibinek, mint tényleges indoknak.

Azt már tudtuk, hogy Provenzanából nem juthatunk fel, hiszen az olasz vezetők közül senki sem fogja vállalni kalauzolásunkat. Ráadásul az út egy jelentős részét a nagy távolság és szintkülönbség miatt terepjáró busszal kellene megtennünk, pusztán azért, mert egy napunk van erre a programra. Az egyetlen megoldásnak az kínálkozott, ha átbuszozunk Sapienzába (déli központ), és ott próbálunk járművet keresni.

Mivel újabb két órát elvesztegettünk az Etna déli oldalára való átjutással, nem is maradt más választásunk, mint a libegő és terepjáró igénybevétele. Igaz, a pénzünk eléggé megcsappant, de akkor és ott ez cseppet sem számított.

Miután a libegő felső állomásától kb. 10 perces buszozással közel 3000 méteres magasságba jutottunk, kezdtünk hinni vállalkozásunk sikerében. A hivatalos program, mely a megváltott jegyárban benne foglaltatott, néhány parazitakráter megmutatását tartalmazta. Mondanom sem kell, hogy a csúcskráterek megtekintésénél - azt a néhány tárunkat kivéve, akiket a rendkívüli hideg visszatartott a további, immáron gyalogos szintemelkedéstől - a többség nem akarta alább adni.

Jól látszott, hogy Franco állítása a nagy szélről valóban nem tréfa. A hőmérő higanyszála a lenti nyár ellenében, 0 Celsius-fok körül táncolt, ruházatunkra és szemöldökünkre dér rakódott. Pillanatnyi helyzetfelmérés, valamint a szükséges felszerelések (védőöltözet) leellenőrzése után döntöttünk a krátermászás megkísérlése mellett. Megnyugtató volt, hogy a peremen apró pontok mozogtak, vagyis mások is hozzánk hasonlóan gondolkodtak és cselekedtek.

A "Pokol" kapujában

A laza vulkáni porban, legalább 80 km/órás jeges széllökésekkel nehezítve haladtunk. A látvány, miután az erős szél rendre elsöpörte a kilátást nehezítő felhőket, tiszta és dermesztő volt. A hírhedt Délkeleti-kráter mellett vezetett utunk. Ennek az omlásokkal, csuszamlásokkal tarkított hegynek a története maga a kiszámíthatatlanság. Megmászása életveszélyes lett volna. A kráterfal repedésein jól láthatóan dőlt a mérgező gázelegy.

A krátert hátulról kerültük meg, és a kúp mögötti nyeregből - hozzávetőleges szélárnyékban - kezdtünk neki a kapaszkodásnak a lentről platónak tűnő, valójában három csúcskrátert (a különálló, imént említett Délkeleti-kráter a negyedik) rejtő perem felé.

Szintben megközelítőleg 300 métert kellett megtenni, ami nem tűnik soknak, mondjuk idehaza a Pilisben. Ott, 3000 méter fölött, bokáig süppedő porban, vagy éppen csúszós jégfoltokon, időnként erős szembeszéllel, és olykor ködben, elég sportosnak hatott.

Végállomásunkhoz közeledve, az ördögi konyha egyre intenzívebbé váló "illatai" igazolták útirányunk helyességét. A gázkoncentrátum szúrós kénvegyületei (a sok egyéb, orrunkkal beazonosíthatatlan gázösszetevő mellett) erősen irritálták nyálkahártyánkat. Próbáltunk úgy helyezkedni, hogy ne az arcunkba kapjuk a gázokat. Persze ez nem mindig sikerült. Ilyenkor szervezetünk köhögéssel reagált a kellemetlen ingerekre.

Hozzáteszem a szél, bár erről nem "tehetett", így is a segítségünkre volt. A viharos erejű légáramlatok erősen higították a gázokat, lehetővé téve a kráterek megközelítését, sőt egy-egy pillanatra a Bocca nevű főkráter (ennek érkeztünk a peremére) is megmutatta magát. A szomszédos Központi-kráter ennél "szégyenlősebb" volt. Néhány társam megpróbált képeket készíteni róla, de a krátert kitöltő tömény gázfelhő megakadályozta őket ebben.

Közel negyvenpercnyi fent tartózkodás után jobbnak láttuk, ha az igen változékony időjárás miatt visszavonulót fújunk. Az ereszkedés a finom vulkáni porban - főleg, amikor a látótávolság több volt, mint két méter - elég gyorsan ment. Lefelé haladtunkban az "égiekkel" is versenyt futottunk. A felhőzet ugyanis, mintha üldözőbe vett volna minket, folyamatosan ereszkedett. A Sapienzába való visszaérkezésünkkor aznapra végleg takarásba került a teljes csúcsrégió.

Óriáskráter születőben

Az Etna az "ideális" vulkánnal ellentétben (ami ugyebár csak tankönyvekben létezik) nem egy, hanem négy főkráterrel rendelkezik. Mindezeken felül jellemzőek rá még a másodlagos, úgynevezett parazitakráterek, melyek jóformán megszámlálhatatlan, ám mégis becsült; 300 darab körüli mennyiségben lelhetők föl a vulkán oldalában. Ezek a gyakori oldalkitörések következtében folyamatosan születnek, de pusztulnak is egyben, ezért e bizonytalanság.

A főkráterek noha több évtizede négy van belőlük, ha számukat nem is, de alakjukat és méretüket folyamatosan változtatják. Minden okuk meg is van erre, ugyanis az állandóan kiráramló gázok, és időnként kirobbanó törmelékanyagok jelentős vegyi és mechanikai bontást végeznek rajtuk. Hozzáteszem, esetükben a számbeli változatlanság sem tekinthető véglegesnek. A Bocca Nuova (Új száj) 1970-es években jött létre, és bár kezdetben parazitakráternek tűnt, idővel működése állandósult.

Jelenleg a Boccát a szomszédos Központi-krátertől elválasztó fal drasztikus méretcsökkenése áll a vulkanológusok figyelmének középpontjában. A fal olyannyira töredezetté, ezáltal pedig instabillá vált, hogy várható annak teljes összeomlása. Ha ez bekövetkezik - nem tudni milyen környezetre gyakorolt hatások közepette - a két külön-külön sem csekély méretű katlan összeolvadása egy legalább két kilométer átmérőjű óriáskrátert fog eredményezni.

Jó tudni

Ha egy napot szánunk a vulkánra, mindenképpen érdemes valamelyik turistaközpontból elindulni. Az északi oldalon lévő Provenzana ugyan a 2002-es kitöréskor megsemmisült, de már nagyrészt helyreállították. Innen a 2002-ben keletkezett kráterekhez vezető, a központban kapható térképeken is jelölt utat javasoljuk. A déli oldal központja (Sapienza) jóval kiépítettebb, ebből adódóan több turista is látogatja. Innen libegővel, valamint terepjáró busszal közelíthetjük meg a csúcsrégiót. A kombinált jegy (retúrjegy a libegőre és buszra, valamint az idegenevezetés) fejenként 45 euróba kerül (2006 júniusi adat). Aki először jár itt, elégedjen meg a busz végállomásától látogatható parazitakráterek megtekintésével.

A csúcskráterek megmászása (általában nem ajánlják, de többnyire nem is akadályozzák meg - hacsak nincsenek kitörések) kellő körültekintést igényel. A felső régióban az időjárás, mint általában a magashegyekben, kiszámíthatatlan. Nyár közepén is lehet fagy, orkán erejű széllel párosulva. A vulkáni por megnehezítheti a haladást, és a kráterekből kiáramló gázok is okozhatnak kellemetlenségeket. A túra közben nem szabad elfelednünk azt sem, hogy egy működő, bármikor aktivizálódó tűzhányón vagyunk. Gondolatban meg kell terveznünk a havaria esetén teendőket (védekezés, menekülés). A túrára természetesen soha ne induljunk egyedül, de a nagy létszám sem szerencsés. Az utazás előtt feltétlenül kérjük ki idehaza helyismerettel rendelkező és a vulkánjárásban gyakorlott egyén, odakint pedig helyi hegyivezető véleményét.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2006 BEBTE www.bebte.hu