A képzelet és a tudomány ötvözője - 100 éve hunyt el az íróóriás, Jules Verne

A KÉPZELET ÉS TUDOMÁNY ÖTVÖZŐJE
100 éve hunyt el az íróóriás, Jules Verne
(Megjelent A Földgömb 2005/nov.-dec.-i számában)

Nemo kapitány, Nyolcvan nap alatt a Föld körül, A rejtelmes sziget… Elég csak e néhány klasszikus alkotást említenünk, máris mindenki tudja, hogy a világirodalom egyik legnagyszerűbb alakjának, az életében is méltán ünnepelt Jules Verne-nek (vagy ahogy nálunk gyakran nevezik, Verne Gyulának) a műveiről van szó. Verne 1828-ban született a nyugat-franciaországi Nantes-ben. Édesapja, aki jó nevű ügyvéd volt, fiának is ezt a mesterséget szánta, ám az ifjú Jules Párizsban megszerzett jogászdiplomával a zsebében az irodalom felé fordult. Kezdetben színpadi darabokat szerzett, majd egy folyóirat számára dolgozott, mindeközben a „tudományok oltárán megkeresztelkedett” író vált belőle. Legnagyobb példaképe a kortárs Alexander Dumas volt, akit személyes jó barátjának tudhatott, s aki kellő kritikával illette szárnypróbálgatásait. Később bevallottan az ő hatására kötött ki a földrajznál, mint a műveinek fő iránymutatójánál; „ugyanazt szeretném elérni a földrajz területén, mint Dumas a történelemben” – hangoztatta elég gyakran. Persze Verne-t a témaválasztásaiban kora is ösztönözte, a kor, amelynek szinte minden hetére jutott valamilyen szenzációs tudományos felfedezés. Az európai ember látóköre a gőzhajózás, később pedig a vasút elterjedésével jelentősen kitágult (viszonylag rövid idő alatt nagy távolságokra lehetett eljutni), és ez egyúttal kedvezett a tudományos expedícióknak is.

A nagyközönség mindig szívesen olvas messzi zord és egzotikus tájakról, tengeri kalandokról, de kora technikai vívmányairól is. E kíváncsiság természetesen az íróban is megvan, és kutatásának eredményeit készséggel osztja meg olvasóival.

Verne író és tudós is volt egy személyben, aki tulajdonképpen élete végéig tartó kutatómunkájának szintéziseit ötvözte regényeiben. Felfedezője és patronálója, Pierre Jules Hetzel megtanította a hétköznapi ember, sőt leginkább a gyerekek nyelvén írni, mivel az irodalomban ezen a téren mutatkoztak a legnagyobb hiányosságok (sikerei nem is engedték eltéríteni ettől a műfajtól).

Hogy Verne regényhőseinek kalandjai mennyire voltak életszerűek? Igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy azok legyenek. Ebben számos személyes kalandja (tucatnyi hajóút), valamint nagy utazók elbeszélései segítették. Hitt abban, hogy képzelgései csak időlegesen úsznak a fantasztikum vizein, később, a tudomány és a technika fejlődésével minden bizonnyal valóságossá válnak. Hogy látnok volt-e? Aligha. Meghatározott, szigorú napirend szerint élte életét, melybe az írás mellett a könyvtári kutatómunka is beletartozott. Rengeteget olvasott, jegyzetelt, számított és következtetéseket vont le. Hogy mindez hová vezetett? Műveiből kiderül. Megdöbbentő az a hasonlóság, amely az első valódi Hold-expedíció eseményei és az Utazás a Holdba című regényében leírtak között tapasztalható. Az írói képzeletben született alumínium lövedék négy és fél méter magas, átmérője pedig két méter hetven centi; az Apolló 11 kabinja pedig három és fél méter magas, és három méter hetven centi átmérőjű volt. Nicholl, Barbicane és Ardan 10,8 km/mp sebességgel távolodtak el a Földtől; Armstrong, Aldrin és Collins űrhajójának kéttized kilométerrel volt kisebb a sebessége. A regény hőseinek kilencvenkilenc óra és harminc másodperc időre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a Holdat; a világűr valódi hősei százhárom óra és negyven perc alatt tették meg ugyanazt az utat. Számos részletben is meglepő az egyezés. A Columbiad nevű ágyút Verne a Föld bármely pontján elhelyezhette volna, ő azonban kb. 150 km-re a mai Cape Kennedytől, az USA rakétakilövő állomásától talált helyet szerkezete számára. A regénybeli legénység feladatai közé tartozott a Nyugalom tengerének átkutatása; jó száz évvel később éppen ezen a helyen szállt az amerikai űrhajó legénysége. Mindkét legénység, a regénybeli és az igazi is, a Földre való visszatérésekor a Csendes-óceán felszínére ereszkedik le, onnan halásszák ki őket, és szállítják el hajón a szárazföldre.

Jules Verne-t a csillapíthatatlan tudásszomj segítette hozzá egy új irodalmi műfaj – a tudományos-fantasztikus regény – megteremtéséhez, és olyan könyvek megírásához, amelyek eljuttatták a dicsőség tetőfokára; ahhoz, hogy művei egyre újabb nemzedékek érdekfeszítő olvasmányaivá váltak, és ő lett a világ egyik legolvasottabb írója. Nem sejtette, hogy lelkesedése milyen ösztönzést ad majd a jövőben a tengerhajózás, a repülés, az úrhajózás úttörőinek, a mélytengerek, a sztratoszféra vagy a sarkvidékek kutatóinak. Mint ahogy azt sem tudhatta, hogy Dimitrij Mengyelejev a tudomány géniuszának fogja nevezni, Lev Tolsztoj csodálatos művésznek tartja, és a szellemi élet további nagyjai is mély tisztelettel nyilatkoznak majd róla.

Álom és valóság Verne műveiben

A közelmúltban az Enciklopédia Humana Egyesület gondozásában a fenti címmel CD-ROM jelent meg, melyet minden Verne rajongó számára tiszta szívből ajánlunk. Egyetemi oktatók és muzeológus kutatók bevonásával Verne életművének technikatörténeti vonatkozásait dolgozták fel a multimédia adta lehetőségek alkalmazásával: a jóslatok, álmok valós tudományos hátterét – az előzményeket, a korabeli állapotokat és a későbbi fejlődés lépcsőfokait – mutatják be, s foglalkoznak a soha meg nem valósult elképzelésekkel, tévedésekkel is. A rendkívül olvasmányos feldolgozás tudományonként osztályozza a Verne műveiben előforduló fogalmakat; a földrajzzal foglalkozó fejezet Nagy Balázs munkája. Ezek közül különösen tanulságos összevetni a korabeli magyarázatokat a ma is elfogadott definíciókkal. A megjelenítés esztétikus, a meghatározásokat igényes képek illusztrálják.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu