Fellendülőben a katasztrófaturizmus    

Új megfigyelések Itália vulkánjainál
(Frissítve 2003. szeptember 1-jén)

2003. június 28. és július 9. között immáron hatodik alkalommal bonyolítottuk le olaszországi vulkántúránkat, mely egyesületünk egyik legmeghatározóbb tudományos programjává nőtte ki magát. A kedvező visszajelzések, és a folyamatos érdeklődés késztetett és késztet ma is bennünket e vulkáni tájak mind alaposabb megismerésére és megismertetésére. S hogy miért adtuk fejünket a barlangászat mellett éppen a vulkánosság tanulmányozásra? Talán ugyanazért, amiért mások a hegymászásra vagy mondjuk más kultúrák megismerésére.

A tűzhányók alapos tanulmányozásának még különösebben társadalmi haszna sincs, hiszen szűkebb környezetünket, de még az országot sem fenyegetik vulkánkatasztrófák. Úgy véljük azonban – és ebben talán mások is egyetértenek velünk – hogy e legősibb elem megismerése egyéb természeti jelenségek megismerését és működésük megértését is elősegítheti. A vulkánok elénk vetítik Földünk múltját és minden bizonnyal jövőjét is. A szemünk előtt, emberi léptékkel mérve is rövid idő alatt játszódnak le olyan folyamatok, amelyekre egyébként évezredeket vagy évmilliókat kellene várni. Pl. hegyek, barlangok képződnek a szemünk előtt. Ugyancsak szemünk láttára történik a pusztulás, de az új élet kezdete is.

2003. évi programunkat a Magyar Földrajzi Társaság ismét felkarolta, és biztosította az út szakmai hátterét. Tette ezt már korábban is, amikor megadta azt a lehetőséget, hogy tapasztalatainkról publikálhassunk. Jóleső érzés volt tapasztalni, amint mások is követték példánkat. Az Etnán és Vulcano szigetén is találkoztunk olyan magyar turistákkal, akik itthoni cikkeink nyomán fellelkesülve vették célba e fantasztikus helyeket. A találkozásunk persze véletlen volt, de kedves emlék maradt.

Nos, hát e kissé hosszúra sikeredett bevezető után nézzük – immáron dióhéjban – hogy szakmai szemmel milyen megfigyeléseket tettünk, tehettünk Olaszország aktív vulkáni területeinek legutóbbi bejárásakor:

V E Z Ú V

A szeles idő ellenére sem maradt el a Vezúv jelenlegi (1944-ben keletkezett) kráterének a teljes körbejárása. Itt a legutóbbi, vagyis az 59 évvel ezelőtti kitörés nyomai még ma is szépen jelzik a kirobbanás, illetve az anyagkiszóródás irányát. A szolfatára (gázkiáramlás) tevékenység ma is általánosnak mondható, összetevőinek, illetve hőmérsékletének értéke az elmúlt évekhez képest jelentős változást nem mutat. Különösebb, jelentősebb rengés sem észlelhető, s csak a műszerek regisztrálnak olyan mikrorengéseket, melyek természetesek egy ilyen területen. Egyszóval a Plinius által már az ókorban is jegyzett tűzhányó jelenleg pihen. A kitörés várható bekövetkeztéről vezetőnk még jóslásokat sem mert tenni, ami érthető is, bár a vulkán statisztikáját tekintve, ennek már rég be kellett volna következni. (Itt természetesen az utóbbi évszázadok kitörési statisztikáira utalok, miszerint 40-50 éves ciklusokat mutatott a Vezúv aktivitása. Ez persze nem mérvadó, hiszen jóval korábban arra is volt példa, hogy 150-200 éves nyugalom után következett be az erupció – lásd az ominózus 79-es katasztrófát).

Némely helyen a műszerezettséget közelebbről is szemügyre vehettük. A kráter aljzatában elhelyezett mérőszondák adatait rádiójelek formájában továbbítják a nápolyi obszervatóriumba. A kráter oldalában néhány kigőzölgéshez is leereszkedtünk. A kráterfalban néhol (a gázkiáramlásoknál) szubtrópusi növények jelzik, hogy számukra itt ideálisak a feltételek. A megfelelő hőmérséklet és páratartalom ugyanis a gázok, gőzök által biztosított. Egy kicsiny barlangot is felfedezhettünk, amit minden bizonnyal az utóvulkánosság rovására írhatunk. Ugyanis a kéngáz a levegő páratartalmával keveredve savas közeget képez, ami jelentős korrodáló, vagyis üregképző tényező. Ez már egy olyan jelenség, ami számos, nálunk ismert barlang keletkezését is magyarázza.

Csakúgy, mint 2000-ben, idén is szerettünk volna leereszkedni a kráterbe, ám az igen erőteljes kőzethullás miatt ezt nem engedélyezték. A Vezúv kitörését minden bizonnyal egy 3-5 km-es mélységben lévő dugó fogja előidézni. Hogy jellegében milyen lesz, nem lehet tudni. Sokan egy St. Helen típusú horizontális kitörésre gyanakodnak. Ám ez csak feltételezés. Mindenesetre a vulkánkitörések statisztikája a Vezúv esetében nem sok jóval kecsegtet. És ez nem jó hír Nápoly lakossága részére.

[fényképek]

E T N A

Érdekes összehasonlítási lehetőség kínálkozott etnai túránk során, ugyanis 2002. telén, éppen a legutóbbi kitörések idején is itt jártunk (lásd A Földgömb folyóirat, 2003. január-februári számát), és természetesen kíváncsiak voltunk a bekövetkezett változásokra. Mivel tavaly az északi oldalt érintették leginkább a változások, így mi is ide indultunk Franco Emmi barátunk vezetésével. A Provenzana turistaközpont romjai az emberi létesítményeken esett károkról árulkodnak. Az a néhány épület, melyet nem temetett be a lávafolyam, jelentősen megrongálódott. A földrengések, na meg a vulkáni bombázások hatására összedőlt és kiégett étterem nyújtja a legsiralmasabb képet. Az északi oldal infrastruktúráját, ebből adódóan pedig látogatottságát veszítette el a természeti csapás miatt. Ennek egyenes következménye, hogy ez a pénzbevételi forrás jelenleg szünetel. Az olaszokat azonban nem kell félteni. Az elöntött aszfaltutak helyén máris kijelölték az újat, amely 5-6 méterrel magasabban fog futni, lévén a láva jó alapnak bizonyul. És az is csak idő kérdése, hogy új épületek emelkedjenek a megsemmisültek helyén. A pusztulás nyomai pedig – bármily meglepő – turistacsalogató látványossággá válnak.

Túránk az októberi lávafolyás kiindulópontjait kereste fel. Láthattuk, hogy nemcsak lávaárak keletkeztek, de mindezeket heves kitörések is megelőzték. Több másodlagos kráter (parazitakráter) is létrejött, melyek igen jelentős méretűek; némelyek a 100-150 m-es mélységet is elérik, átmérőjük pedig 300 m körüli. Nemcsak a kráterek száma és mérete megdöbbentő, hanem sokkal inkább annak a törésvonalnak a megjelenése, mely pont az egykori sípályát (lévén az Etna télen valóságos síparadicsom) vágta ketté. Mélysége legalább 50, szélessége 80, hossza pedig több száz méter. A pusztítás nyomai másutt, más formában is tetten érhetők. A lávafolyás átvágta magát egy erdőn, melynek fái áldozatul estek. Amelyek nem dőltek ki a láva nyomásától, kiégtek a hőtől, vagy legalábbis elveszítették lombozatukat. Ilyen kép tárult szemünk elé a „Halál-völgyének” elkeresztelt területen, ahol csupasz fatörzsek árválkodnak, na és persze vastag vulkáni por borít mindent. A „sivatagban” milliónyi vulkáni bomba fekszik, melyek közül jó néhányat a fák ágai fogtak föl (ezek ma is a kiszáradt fák tetején ülnek). A talajt ért becsapódásokat kisebb-nagyobb bombatölcsérek jelzik.

Érdekesek azok a lávaalagutak, melyek úgy keletkeztek, hogy a kidőlt fákon folyt át a láva. A kőzetfolyam megszilárdult még azelőtt, mielőtt a fa teljesen kiégett, így a fa hűlt helye alagút formájában megmaradt. A lávamező érdes, töredezett felszínén magunk is átkeltünk, mindeközben gyűjtésre is remek lehetőség adódott. Vezetőnktől megtudtuk, hogy az Etnán ma is igen aktív, egyelőre többnyire felszín alatti tevékenység zajlik. Ám a kitörés, melyre különös, morgó hangok figyelmeztetnek, még várat magára. Mindez az egyik csúcskráter mélyére jellemző. A négy főkráter egyike, a legfiatalabb, azaz a Bocca Nuova (magyarul: új száj) mélyén ugyanis két kürtő található. Ezek biztosítják a közvetlen összeköttetést a magmakamrával. Nos, az egyik szájadék a beleszilárdult lávától eldugult. Egyelőre a hangon kívül más előjele nincs a kitörésnek, mely bekövetkezhet néhány napon belül, de lehet, hogy akár éveket is kell rá várni.

[fényképek]

V U L C A N O
(Lipari-szigetek)

Az első meglepetés akkor ért, amikor pénzt (1 eurót) kértek a partra szállásért. Igaz ugyan, hogy ezt a hajóárba bekalkulálták, de akkor is furcsának találtuk az effajta idegenforgalmi hasznosítást. Az más kérdés, hogy magára a Nagy-kráterre is pénz (3 euró) ellenében lehet felmászni. Ez utóbbit megúsztuk azzal, hogy nem a kijelölt és immáron kiépített utat választottuk. A kiépítéssel varázsát is elveszítette a vulkánra való felgyaloglás, ugyanis a gyalogösvény vízmosásait, melyek felejthetetlen trekkinget nyújtottak, teljesen ledózerolták. Igaz ugyan, hogy ezáltal könnyebben és több ember számára is megközelíthetővé vált csúcs. A kráter és kráterperem szolfatára aktivitása cseppet sem csökkent. Szép felvételeket készíthettünk a kiáramló gázokból kiváló kénkristályokról, és különböző karbonátásványokról.

Vulcano, mely minden vulkánosság névadója, a vulkánok szerelmeseinek kedvelt zarándokhelye. A szépen ívelt, szabályos, tál alakú kráter merész vízoldás-formákkal tarkított. Maga a kráter egy 1880-as évek végén lezajlott kitörés eredményeként jött létre, s típusául szolgál a freatikus kitörésekkel jellemezhető vulkánoknak. Jellemzőek itt a nagyméretű „kenyérbombák”.

[fényképek]

P A N A R E A – L I S C A    B I A N C A
(Lipari-szigetek)

Szintén még a tavalyi év végén értesülhettünk arról, hogy a Strombolitól néhány km-re, Panarea szigetének szomszédságában lévő Lisca Bianca szirtjénél érdekes jelenségek zajlanak. A halászok lettek figyelmesek a tengervíz pezsgésére, felmelegedésére, és a térségben tapasztalható tömeges halpusztulásra. Ma már tudjuk, hogy vízalatti vulkáni tevékenység vette kezdetét. Az persze egyelőre még kérdéses, hogy pontosan hová vezet mindez. Elképzelhető, hogy ez a szolid – a hajóból szemlélődőnek mindössze enyhe buborék-képződésben megnyilvánuló – állapot hosszú időn keresztül fennmarad, viszont akár meg is szűnhet minden további nélkül. De egy esetleges hevesebb kitöréssel is számolniuk kell a kutatóknak.

Mivel az elmúlt évszázadokban több kisebb sziget is kiemelkedett és elsüllyedt a térségben, lehetséges, hogy most is hasonlóval állunk szemben!?

[fényképek]

S T R O M B O L I
(Lipari-szigetek)

Talán a legnagyobb várakozás ennek a tűzhányónak a felkeresését előzte meg. Annyit tudtunk, hogy 2002. decemberének utolsó napjaiban egy hatalmas robbanás rázta meg az addig megszokott módon tevékeny Strombolit. Igen heves kitörés és lávaömlés indult a tenger felé a vulkán jellegzetes tűzcsúzdáján a Sciara del Fuocon. A kitöréssorozat tengerrengést, az pedig szökőárat (cunami) váltott ki, mely néhány partmenti épületben is kárt tett, ugyanakkor a felerősödött hullámverés több kisebb sziklaszirtet lebontott. A hullámverés hatása még a 40 km-re lévő Milazzoban is érezhető volt.

A hegy még mindig lezárt terület. A turisták egyénileg csak 200 m-ig mehetnek fel, vezetővel 400 m-ig engedélyezett a túra, feljebb még vezetővel sem. Ennek oka, hogy a tűzcsúzda felső részén egy kiterjedt hasadékrendszer jelent meg. A lávafolyás intenzitása december óta természetesen alábbhagyott, jelenleg közvetlenül nem éri el a tengert, ám a 700-800 méteren található frontjáról leváló törmelékek a gravitáció hatására többnyire a vízben landolnak.

Rendkívül érdekes, hogy Stromboli kitörésének mechanizmusa a lávafolyás kezdete óta megváltozott. A korábban rendszeres időközönként lávaszökőkutas kitörésekkel jellemezhető hegy pillanatnyilag szünetelteti az ilyesfajta tevékenységét. A kitörések mindössze port és gázt tartalmaznak. Ilyen jelenség jó, ha százévenként egyszer bekövetkezik. A vulkáni működés ilyetén módon történő megváltozásának hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a hegy felső zónájában lévő repedések lávafolyás formájában megcsapolják a kráterben feltörekvő magmát, így az még azelőtt kiürül, mielőtt a gáz felhajtóereje a magasba röpítené, így az erupció során „csak” gáz és por kerül a légtérbe.

[fényképek]

(A túra szervezői-vezetői: Érdi-Krausz Erika, Láng István, Lieber Tamás, résztvevői: Boda Viktória, Dörner Andrea, Erdei Szabolcs, Fodor István, dr. Csajághy Edina, Cséke Beatrix, Cséke László, Huszár József, Kovács Gábor, Kovács Krisztina, Lévay Fruzsina, Lévay Tibor, Lévay Szilvia, Lopusny Endre, Novozánszky Gábor.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu