Tajtékzó folyam a mélyben - A Skocjani-barlang világa

TAJTÉKZÓ FOLYAM A MÉLYBEN
A Skocjani-barlang világa


Az Adriai-tenger északkeleti partvidékére tervezett vakációnkat és „tétlen” pihenőnket, változatosabbá és minden bizonnyal emlékezetesebbé tehetjük, egy-egy természetjáró kirándulással. A nyári kánikulában – amikor már bőrünket kellőképpen kiáztattuk a sós tengervízben, és ropogósra sütettük a kíméletlen napsütésben – különösen kellemes, felüdítő sétát tehetünk a szlovéniai Karszt-hegység csodálatos barlangjainak valamelyikében.

Ami tengerpartban nem adatott meg Szlovéniának – hiszen az ország az egykori „nagy” Jugoszláviából az Adria alig 30 km-es partszakaszát örökölte – azt a természet egyéb kuriózumokkal kárpótolta. A térképet böngésző embernek, ha délnyugati szomszédunkról van szó, először is a hegyvidéki táj jelölése tűnik fel: A Karszt, Bled tündérszép tavával és kastélyával, vagy a Júliai-Alpok gyöngyszeme a Triglavi Nemzeti Park. Azonban „Európa zöld kincse” (mert hogy az ország felét erdő borítja) más, kulturális látványosságokkal is büszkélkedhet. A méneséről elhíresült Lipica mellett a barokk és szecessziós stílusú fővárost, Ljubljanát is megcsodálhatjuk. A karsztvidék és a csekély tengerparti rész pedig már egy teljesen más világot képvisel.

A telelyuggatott föld

Szlovénia az ország területéhez viszonyítva barlangos nagyhatalomnak számíthat, hiszen alig több mint 20 ezer km2-es területén nem kevesebb, mint 6000 barlang található, ezek közül kétségkívül a két legismertebb a nagyközönség számára is látogatható Postojnai-, valamint Skocjani-barlang. Míg az előbbiben elsősorban a kiépítés jellege (kisvasút), az utóbbiban a barlangképző erők szemmel látható megnyilvánulása jelent kuriózumot. Felkeresésük tehát nemcsak laikusok, de barlangászok számára is ajánlható.

A Szlovénia délnyugati részén terpeszkedő 413 hektáros területű Skocjani Nemzeti Park önmagában is világkülönlegesség. Kis területen a karsztosodás szinte összes formakincse megtalálható, a felszíni formától a felszín alattiig. Nem véletlen, hogy több szakkifejezés is ebből a térségből, vagyis a Karszt-hegység (Kras) vidékéről származik, emígy pl. a „karszt” és a „dolina” megnevezés is.

Trieszttől 20 kilométerre kontinensünk egyik legszebb, legmonumentálisabb üregrendszerét, az 1986 óta UNESCO Világörökségeként jegyzett, 5,8 km hosszúságban feltárt Skocjani-barlangot (Škocjanske jame) tekinthetjük meg. A barlangrendszer bejárásához általában különleges engedély nem szükséges, hiszen kiépített szakaszait a nagyközönség is látogatja. A belépőjegyet megváltva, nyitvatartási időben, vezetett csoporthoz csatlakozva tekinthetjük meg a barlang főágát (ezt ne szalasszuk el), ám különleges igényeinket is kielégíthetjük a nemzeti parkkal történő előzetes kapcsolatfelvétel útján.

A barlangról már a középkorban is tudtak, de tényleges felfedezése csak 1851-ben kezdődött meg (A. Schmidl és I. Rudolf). A barlang kutatásában és idegenforgalmi kiépítésében különösen nagy szerepet vállalt három trieszti kutató: Anton Hanke, Jozef Marinitsch, Friedrich Müller. A Skocjani-barlang 1885-től látogatható a nagyközönség számára is. 1933-ban 130 m hosszú mesterséges tárót vágtak a Globočak-völgykatlantól az ún. Csendes-barlangba, s ezzel lehetővé vált az átmenőforgalom is a barlangban. Ugyanekkor épült a Hanke híd is, amely a barlang cseppkövekben gazdag, száraz és aktív vizes részeit köti össze. Az elektromos világítást 1959-ben vezették be

A Reka-Timavo folyam nyomában

A Globočak-dolina meredek süllyedésében lévő, mesterségesen megnyitott járaton kezdhetjük meg a Skocjani-barlangba vezető föld alatti kirándulásunkat, amely a háromszintes barlangrendszer oldalágába, vagy ha úgy tetszik első „emeletére” vezet, az 525 méteres Csendes-barlangba (Tiha-jama). Kezdetben a Paradicsom (Paradiz) és a Nagy-terem (Velika dvorana) formagazdag, cseppkőképződményei között visz az út. Víz itt még nem folyik (innen a „csendes” elnevezés), a folyosó és a sziklatermek méretei azonban lenyűgözőek. Szemünk fokozatosan kezd hozzászokni a nagy méretekhez, amit tulajdonképpen egyre kevésbé érzékelhetünk, ugyanis a tér olyannyira kitágul, hogy szinte beláthatatlan. Mellesleg az egyébként erőteljesen világító reflektorok teljesítménye is igencsak haloványnak tűnik idelent. Mindez az érzés csak fokozódik, amikor kiérünk az ún. Morajos-barlangba, a tulajdonképpeni főágba. A szakasz átlagos magassága 100, a legmagasabb 150 méter, így az esztergomi főszékesegyház, vagy a debreceni nagytemplom, szinte egymás tetejére állítva is elférne benne (a barlang legmélyebb és legmagasabb pontja közötti különbség 209 m). A morajlást, dübörgést a főág alján zúgó barlangi óriásfolyam a Timavo kelti.

A Skocjani-barlang a Reka-Timavo folyónak köszönheti létrejöttét, amely a pliocén időszakban feltehetően még végig karsztfelszínen folyt, s csak a későbbiekben, a terület felemelkedése során tört magának utat az erősen repedezett kréta időszaki mészkőben. A barlangrendszer iskolapéldája számos karsztfejlődési folyamatnak. A barlangban több fejlődési fázis kísérhető figyelemmel. A legősibb, cseppkőképződményekben igen gazdag, ma már inaktív szintet a barlang bejárati szakasza (Csendes-barlang) képezi, 70 méteres mélységben a felszín alatt. Második fázisban alakult ki a Tomnic-barlang és a Schmidl-terem, míg a barlang legfiatalabb részét a mai folyómeder szintje képezi. A barlang hatalmas méretű folyosóinak, termeinek mennyezete a víz munkája nyomán annyira meggyengült, hogy felszakadt. Így jött létre a Nagy- és Kis dolina.

Szlovénia egyik legnagyobb folyója az 1796 méteres Snežnik hegy környékéről eredő Reka. A folyó, miután 47 kilométert tesz meg a felszínen, Škocjan (Matavun) község alatt, a 60 emelet mélységű Nagy-dolina aljában búcsúzik el a napvilágtól. A barlangba belépve azonban nevet változtat, innen ugyanis már Timavoként, mintegy 41 kilométeres távolságon keresztül halad rejtett utakon, a föld alatt, hogy azután a Trieszttől északnyugatra fekvő Stivannál, tenger alatti forrásokban jelenjen meg ismét.

A Reka-Timavo és a Stivani-források összefüggésére egyébként olasz kutatók derítettek fényt, miután elvégezték nevezetes angolna kísérletüket. Néhány tucat angolnát jelöltek meg úgy, hogy a hátuszonyukból kicsíptek egy darabot, majd beengedték őket az „elvesző” folyóba. A jelzett halak első példányait ötvenöt nap múltán sikerült kifogni a forrásnál.

A Morajos-barlangban a hangok furcsa játékával kell szembesülnünk. Míg az egyik lépésnél alulról hallhatjuk a Timavo zúgását, a következő lépésnél a falakon irányt változtatva, felülről, vagy éppen mögülünk jön a hang. De ez csak egy a meglepetések közül. Megdöbbentő az 1965-ös árvíz szintjére emlékeztető tábla. Akkor ugyanis a barlang háromnegyed része került víz alá. Azóta nem volt ilyen nagy áradás, de a csapadékosabb őszi időszakban, illetve a tavaszi hóolvadáskor, a jelentős szintemelkedés miatt nem látogatható a barlang. Az út a folyó fölött 50 méterrel kialakított (szilafalba robbantott) ösvényen vezet. Beláthatjuk, hogy nem kis szakértelem és lelkierő szükségeltetett ennek kiépítéséhez. Ha ehhez még egy 45 méternyi szakadékot átívelő hidat (Hanke híd) is hozzáveszünk, nyugodtan fejet hajthatunk a kivitelezők előtt.

A hirtelen jövő áradások mementója egy, a kb. 50 méterrel a folyó fölött húzódó ösvény körlátjához erősített farönk. A Timavo többnyire csendes, nyugodt folyó látszatát kelti, ám az esőzések, hóolvadások idején nem árt az óvatosság. A vízszint néhány óra leforgása alatt is képes akár 80-100 m-esre is felduzzadni. Ilyenkor a békés patakocska hömpölygő folyamóriássá változik, mely mindent elsodor, ami az útjába kerül. A barlangban egy helyütt márványtábla állít emléket annak a három szerencsétlen fiatalnak, akik csónakjukkal próbáltak áthatolni a föld alatti világ ismeretlen szakaszán.

A közel másfél órás barlangi túránk utolsó állomása a Kis serpenyők-terme (Dvorana ponvic). A „serpenyők” itt nem egyebek, mint lépcsőzetesen felépülő mésztufagátak. A falakon – ellentétben a Csendes-barlangszakasszal – egyébként csak szórványosan fedezhetünk fel kicsiny sztalaktitokat. Ennek az a magyarázata, hogy víz szintjének folyamatos változása, illetve a nagy áradások nem teszik lehetővé jelentős cseppkőképződmények kialakulását.

A „serpenyőktől” továbbhaladva a Shmidl-terembe érkezünk, ahol a hatalmas szájadékon beáramló külső fény jelzi, hogy kirándulásunk végére értünk. Itt találjuk a Nagy- és Kis-dolinát, melyek 163 méteres mélységükkel minden látogatót lenyűgöznek. Rövid séta után felvonóval juthatunk vissza a kiindulási pontra.

Lieber Tamás
(Fotók: Fadgyas F. Gábor, Láng István)

Túraútvonal hossza 3 km
A normál látogatás időtartama: 1,5 óra
A barlang hőmérséklete 12 °C

Kapcsolat: www.park-skocjanske-jame.si
E-mail: psj.info@psj.gov.si
Telefon: +386 (0)5 7082110
Fax: +386 (0)5 7082111

 
 

© 1999-2007 BEBTE www.bebte.hu