A leszálló sárkányok országában

A LESZÁLLÓ SÁRKÁNYOK ORSZÁGÁNAK CSODÁI
Észak-vietnami barangolások

A Vietnamba utazó legnagyobb dilemmája, hogy északról vagy délről induljon-e el az országot felfedezni. Van, aki szerint a déliek kedvessége és vendégszeretete miatt Saigonnal érdemes kezdeni, más szerint az északon található természeti szépségek tökéletes első benyomással szolgálnak. Mi északról kezdtük kirándulásunkat, mégpedig a Dél-Kínai-tengerben található Halong-öbölben.

Utazás földön - vízen

Hanoiból annak ellenére, hogy az utak nem túl jó minőségűek, turistabuszunkkal néhány óra alatt eljutottunk a Halong-öböl "kapujáig". Az utazó számára, aki először jár ezen a vidéken már ez a rövid út is rengeteg élménnyel szolgál. A vietnamiak szinte mindannyian motorral közlekednek, gyakran egy négytagú család ül föl a járműre, a szülők a kisgyerekeket maguk közé fogva robognak, ha nem is nagy sebességgel, de számunkra rémisztő stílusban. A KRESZ-t nemigen tartják be a sofőrök, csak két fontos szabály érvényesül: mivel a motorokon nincs visszapillantó tükör, mindenki csak a közvetlenül előtte haladót figyeli. Ha az első fékez, vagy kikerül valamit, a mögötte levő ehhez alkalmazkodik. Így egy kis figyelmetlenség is végzetesnek bizonyulhat és sajnos gyakoriak a balesetek. A másik szabály szerint annak van elsőbbsége, aki a dudát nyomja.

Az országút mentén mindenhol rizsföldek terülnek el, ahol a napfény elöl hosszú ruhába és kalapba öltözött emberek dolgoznak gépek nélkül, csak a bivalyok nyújtotta segítséggel. A gépek helyett az emberi lelemény segít. A rizsszemek kicsépelését úgy oldják meg, hogy a learatott kévéket az országútra helyezik, ahol az erre járó autók és kamionok a nap végére kitapossák a szemeket, így a gazdáknak már nincs más dolguk, mint felszedni a szalmát és összesöpörni a rizst.

Mivel a turistabuszok egyszerre indultak Hanoiból, a kikötőbe is egyszerre érkeztek, így rengeteg öreg fahajó várakozott egy aránylag kis partszakaszon. Ezek nemcsak egymás mellett álltak a part mentén, hanem több sorban, egymás mögött. Hogy elérjük a számunkra kijelölt hajót, amely a parttól elég távol horgonyzott, hajóról hajóra kellett átmászni és imbolygó pallókon egyensúlyozni, ami a nagy hátizsákokkal nem tűnt veszélytelen feladatnak.

Leszálló sárkányok földjén

Hanoiban egy három napos útra fizettünk be, ami azt jelentette, hogy az első nap a Halong-öböl több ezer mészkőszirtje és szigete között hajóztunk. Ezek a szigetek 500 millió évvel ezelőtt keletkeztek, amikor a hegyláncok a tengerbe süllyedtek, most a tengerszint feletti átlagos magasságuk 50-200 méter. Ez a mészkővidék, mely a világ legnagyobb tengeri karsztja, 1994-ben vált az UNESCO Világörökségévé.

"Ha Long" szó szerinti fordítása "Leszálló sárkányok öble" Egy legenda szerint réges-régen Vietnam népét idegenek támadták meg. Amikor egy anyasárkány a gyerekeivel már nem bírta nézni a nép szenvedéseit, leszállt az égből, hogy segítséget nyújtson és gyönggyel szórta tele a tengert, amelyek a vízbe érve jádekő szigetekké változtak. Ezek a szigetek visszaverték az ellenség támadásait és darabokra zúzták a hajóikat. Miután a támadók elmenekültek az országból az anyasárkány és gyerekei nem tértek vissza az egekbe, hanem a földön maradtak, a csata színhelyén. A sárkányok legendája még ma is él, időről-időre tengerészek, halászok számolnak be arról, hogy a vízből egy tengeri szörny fejét látták kiemelkedni.

Csodák barlangja

A hajóút során lehorgonyoztunk az egyik szikla tövében, ahonnan meredek lépcsősor vezetett fel a Sung Sot-cseppkőbarlangig. Az üreg két nagy teremből áll, az első harminc méter magas, innen ösvény vezet a második terembe, amelyiket Derűs kastélynak is nevezik, és ahol - ha a fantáziánkra bízzuk magunkat - egymással beszélgető őröket és sokféle állat alakját fedezhetjük fel a cseppkövekben. A terem közepén egy tábornokot vélhetünk felismerni, aki szemlét tart csapatai fölött. Itt található egy oldalbejárat, amely hat méter magas. Ahogy a hullámzó tenger felöl beszűrődik a helyiségbe a fény, úgy érezhetjük, mintha megelevenedne a barlang. Ezért érthető, hogy a hely francia neve miért Csodák barlangja.

Idegenvezetőnk elmondta, hogy az öbölben valószínűleg még van jó néhány felfedezetlen üreg. Számunkra ez elég furcsának tűnhet, de ha belegondolunk abba, hogy a több száz sziklaszirtre az ember nem tudja betenni a lábát, akkor reálisnak tűnik ez a feltételezés.

A hajón töltött éjszaka után másnap reggel érkezünk a Halong-öböl egyetlen nagy, lakott szigetére, a Cat Ba-szigetre. Az öböl nagy része lakatlan, ugyanis a legtöbb sziget a tengerbe függőlegesen leszakadt sziklaszirt, amelyen csak madarak fészkelnek. A legnagyobb sziget néhány évvel ezelőttig mindössze csak féltucatnyi kis halászfaluból állt, mára viszont gombamódra szaporodnak a szállodák, éttermek és turistákra váró üzletek.

A Cat Ba-szigetet 1986-ban nyilvánították nemzeti parkká, hogy megóvhassák ökoszisztémáját. Az utazó 800 növény-, 20 emlős- és 70 madárfajjal találkozhat, miközben elhalad a vízesések, mangrove erdők, mészkősziklák mellett. A szigeteken több száz, úgynevezett abráziós - vagyis a hullámverés által kialakított - barlang található. Néhányuk történelmi jelentősséggel is bír, hiszen a vietnami háború alatt (amelyet a helyiek értelemszerűen amerikai háború néven emlegetnek), többet is kiépítettek, kibővítettek és innen folytatták a harcokat. Némi irónia érződik ki abból, ahogyan az egykori háborús veteránok büszkélkednek azzal, miként is lőtték ki innen az ellenséges repülőgépeket, ugyanis az erre járó utazók többnyire amerikai turisták.

Miután felfedeztük a szigetet, ismét hajóra szálltunk, hogy egy másik útvonalon térjünk vissza a kikötőbe. Úszó falvak mellett haladtunk el, ahol érdekes volt bepillantani az itt lakók életébe. Életmódjuk valószínűleg évszázadok óta nem váltoott, kis kunyhókban élnek és halászattal foglalkoznak. A házak berendezése elég szegényes, egy-két műanyag szék és ágyként használt gyékény teszi ki a bútorzatot. A civilizáció egyetlen modernkori hatása a televízió, amely jóformán minden házban megtalálható, és amely állandóan szappanoperákat sugároz.

Sapa és a kisebbségek

A Halong-öböl után Vietnam legészakibb régiója felé vettük az irányt, a kínai határ mellett fekvő Sapába. Ezt az 1500 méter magasan fekvő települést a franciák fedezték fel, a XIX. század végén és ideális klímája miatt azonnal kedvelt üdülőhelyé vált. A forró és párás Hanoi után nekünk is azonnal megtetszett a vidék, ahol a két-háromezres csúcsok között szinte harapni lehetett a hegyi levegőt. A helyiek azzal is elbüszkélkedtek, hogy egész DK-Ázsiában ez az egyetlen hely, ahol télen időnként havazik. Sapába hegymászók is, érkeznek mert innen lehet feljutni a nemcsak Vietnam, hanem az Indokínai-félsziget legmagasabb hegyére, a 3143 méter magas Fansipanra. Abban is első volt ez a település, hogy egy vízesés erejét felhasználva itt épült az első vietnámi vízerőmű, így Sapában az egész országban először - még Hanoinál is korábban - volt villanyvilágítás.

A környék nevezetes az itt élő kisebbségekről is, akik szokásaikban, öltözködésükben és gazdálkodásukban is különböznek a vietnamiaktól. Az ország északi részén számos kisebbség él, az általunk meglátogatott Dzao és Hmong népcsoport Kínából érkezett kb 200 évvel ezelőtt. A Dzao nők turbánt viselnek a fejükön és leborotválják a szemöldöküket, sőt, gyakran az egész fejüket és, viasszal kenik be. A férfiak és a nők is vastag ezüstékszereket, a nők súlyos fülbevalókat viselnek. A Hmongok indigókék ruhákat hordanak, ruháikat maguk szövik és festik. Termetük még az ázsiaiakhoz képest is alacsony, 140-150 centiméternél ritkán magasabbak. Az itt élők Vietnam többi részéhez képest is nagy szegénységben élnek és szinte kizárólag rizstermesztéssel foglalkoznak. Ehhez a hegy oldalában teraszokat hoztak létre, ahol a hegyi patakok elegendő vízellátást nyújtanak az úgynevezett nedves rizstermesztéshez, ami azt jelenti, hogy egész nap térdig vízben állva kell dolgozniuk a földeken.

Az ingyenes oktatás ellenére az itt élő gyerekek többsége nem jár iskolába, mivel a turistaiparban fontos szerepet kapnak. Szinte nincs olyan idelátogató, aki ellen tudna állni a gyerekek rohamának, és ne venne néhány karkötőt, képeslapot. A legtöbb család nem engedheti meg magának, hogy elessen ettől a bevételtől, így a helyiek nagy része teljesen iskolázatlan. A turizmus előremozdító, de visszatartó erő is. A turisták miatt jutnak jövedelemhez az itt lakó kisebbségek, és ennek segítségével tudják és akarják megőrizni kultúrájukat. Viszont ez szab gátat a fejlődének is, ugyanis a modernizálódás és asszimiláció a fő bevételi forrás megszűnését is jelentené.

Érdi-Krausz Erika

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu