Túra a Retyezátban

TÚRA A RETYEZÁTBAN
(2007. AUGUSZTUS 3-14.)

Retyezáti túrabeszámolónk rendhagyó módon naplójegyzeteinkre támaszkodik. Mivel társaságunk tagjai nemcsak együtt túráztak, hanem kisebb csoportokra válva külön-külön útvonalakat is bejártak, így bizonyos részeket csak később töltünk föl az oldalra. Annál is inkább, mert a csapat nagy része az időjárás rosszra fordulása miatt egy hét után levonult a hegyről és hazautazott, míg ketten dacolva az időjárással, illetve bízva annak jobbra fordulásában újabb három napra még a Kis-Retyezátba költözött.

Nagy Péter (Szőrös)
Bartal János (Manó) Lieber Tamás Heidler Norbert
Heidler Zoltán Doncsecz Tibor Lopusny Endre (Lópata)
Bartal Éva Fodor István Miklya Ildikó
Tóth Szilvia Bartal Eszter Bartal Dóra

A Retyezát központjának térképe

Augusztus 3. (péntek)
A Bukarestig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonattal indultunk a Keleti pályaudvarról. A Prágából érkező szerelvény majd fél órás késéssel érkezett a budapesti főpályaudvarra, így nagyjából éjfélkor gördülhetett ki vonatunk. Az éjszakai vonatozás unalmas órái vártak ránk, majd reggel 7 óra körül megérkeztünk első célállomásunkra Simeriába.

Augusztus 4. (szombat)
Simeriából Ohaba de Sub Piatra településre belföldi vonattal utaztunk, majd a hegy lábánál lévő Carnic turistaközpontig (Cab. Carnic Cascada) mikrobusz szállított fel bennünket. Innen a kék jelzés mentén cipekedtünk fel a Pietrele menedékházhoz. Út közben a Lolája vízesésnél tettük egy kis kitérőt. Utólag érdekes összehasonlítási alapot szolgáltatott ez a túra az utolsóval, vagyis a levonulásival, ugyanis szemtanúi lehettünk, hogy a tartós és heves esőzések hatására miként változik meg a terület felszíni hidrológiája. Na de erről majd később.

Nagyjából három órás sétával értük el első napi táborhelyünket, a Pietrele központot. A Retyezát legkönnyebben elérhető, és így legforgalmasabb, legzsúfoltabb turistaközpontja ez, ahol számos, egyszerű motelként funkcionáló faház várja a kirándulókat. A terület talán ebből adódóan kissé nyomasztó és elhanyagolt, de ez számunkra kevésbé számított, annál is inkább, mivel szakadó esőben próbáltunk valami szálláshelyet keresni. Eredetileg sátrazni szerettünk volna, de az összes sátorhely foglalt volt. Nem különben a faházak, ahol – mint megtudtuk – érdemes előre lefoglalni a szállást. Végül is sikerült lealkudni egy magánházat, annak padlásterében össze is zsúfolódtunk, mind a tizenhárman (lásd a lenti képen). Az eső szakadatlanul esett, az időjárás pedig semmi jelét nem mutatta annak, hogy egyszer majd hajlandó lesz jobbra fordulni. Persze megtudtuk, hogy már napok óta esik, és talán a következő hétre várható némi javulás.

Az időt pihenéssel és főzőcskézéssel múlattuk, próbáltuk megcsappantani a hátunkon cipelendő súlyt. Ennek legjobb módja a "nehéz ételek", vagyis a konzervek elfogyasztása. Így is fejenként (a gyerekeket leszámítva) 25-30, sőt volt akinek 40 kilós hátizsák volt az adagja! Tudtuk, hogy a kemény túra még csak ezután jön, vagyis ezt a terhet az innen közel 8 km-re lévő Bukura-tóhoz kell majd felmálházni, mindeközben 750 méteres szintet is le kell győznünk.

Már az első éjszaka sem volt eseménytelen, ugyanis az alsó szinten lévő helybélieknél tűz ütött ki. A hajnali órákban arra riadtunk, hogy alattunk ég a ház, s a deszkapadló résein sűrű füst áramlik fel. Mivel faépítményről volt szó, sietve kapkodtuk magunkra a ruhát. Kint eközben változatlanul szakadt az eső. Szerencsére csak az egyik hátizsák kapott lángra, vélhetően a kályhából kipattant szikrától. Kis idő múlva a tűzfészket képező hátizsák nagy ívű röppályán hagyta el az épületet, és a tüzet is sikerült csírájában elfolytaniuk. Az épület evakuálására szerencsére nem került sor. Visszafekhettünk, de Alex szelleme (ezt a nevet ordibálták éjjel vendéglátóink) reggelig kísértett.

Ohaba vasútállomásán, bepakolás közben

A Lolaja-vízesés

Gales-patak

Megérkezés a Pietrele turistaközpontba

Összezsúfolva a faház tetőterében

Indulásra felkészülve

Augusztus 5. (vasárnap)
Esős reggelre ébredtünk, ám bíztunk, hogy a nap majd csak kisüt, és mi elindulhatunk a Bukura-tó felé. Kb. fél 11-kor állt be változás az időjárásban, és a hely cseppet sem bírt maradásra minket. Hiába az előző este folytatott dőzsölés, a vállunkra vett súly cseppet sem lett könnyebb. Már induláskor megtanultuk, hogy a Retyezátban – bár jól jelzett turistautak állnak rendelkezésre – azokat össze sem lehet hasonlítani a magyarországiakkal. A terep azon túl, hogy ritkán vízszintes, egyenetlen is. Nemcsak a talajból kiálló gyökerek, hanem a hegységet felépítő mélységi magmás kőzetből, elsősorban gránitból álló jókora törmelékdarabok is nehezítik a haladást. Olykor patakon kell átkelni, de híd nincs mindenütt. Alacsony vízállásnál különösebb gondot ez nem okoz, de áradáskor (ahogy azt 1 héttel később tapasztaltuk), minden megváltozik.

Első pihenőnket az Encián háznál tartottuk, már vagy két órája gyalogoltunk ekkor. Még bíztunk abban, hogy a napsütés legalább a felköltözés során nem hagy cserben bennünket. Elég bajunk volt a súllyal, s egyáltalán nem hiányzott egy újabb zápor. Út közben több turistával is találkoztunk, s ami meglepett, hogy csak lefelé jövőkkel. Elmondták, hogy a 2-3 napja tartó esős idő miatt döntöttek a levonulásban. Bíztattak bennünket, hogy most már a jó időnek kell jönnie. Hát ebben mi is reménykedtünk. Hamarosan egy hatalmas vándorkőhöz érkeztünk, melyet a helybéliek Bordu Tomii néven emlegetnek. Érdekessége, hogy aláhajló, esővédett oldala remek bivakhely. Olykor a birkákat terelő juhászok húzódnak meg alatta, de a turisták körében is népszerű óvóhely ebben gyakran zord magashegyi környezetben.

A legrosszabb ebben a túrában a kiszámíthatatlanság volt. Na nemcsak az időjárás űzött tréfát velünk (olykor-olykor eleredt az eső, de csak annyi időre, amíg hátizsákjainkat levéve, az esőkabátot magunkra öltöttük), hanem a távolság is. Azokra a magaslatokra, melyek már messziről is jól látszottak, lelkiekben jó előre fel lehet készülni, azok viszont, amelyek mindaddig takarásban vannak, míg az előzőre fel nem érünk kissé lehangoló látványt nyújtanak. Természetesen a két domb közötti völgyben az ember jócskán veszít az addig megtett szintből is. Az utolsó megpróbáltatást a Bukura-nyergen való átkelés jelentette. Szintben 200 métert kellett emelkedni, mellesleg ez jelenti az egész útvonal "leggyilkosabb" részét. Mi ekkor már nagyon vártuk, hogy végre láthassuk a túloldalon elterülő tavat.

Csapatunk már régen kisebb csoportokra oszlott, hiszen ki-ki a saját tempójában haladt. Tudtam, hogy néhány társam már a sátorállítás kellemes elfoglaltságát végzi, irigyeltem is őket gyorsaságukért. Az időjárás egész idáig kegyes volt hozzánk, de az utolsó, legkegyetlenebb szakaszon, bekövetkezett az, amitől egész úton tartottunk. Leszakadt az ég. Igaz, a zivatar rövid ideig (talán 10 percig) tartott, mely számunkra mégis kellemetlenül hosszúnak tűnt. Magam a kitett kaptató felénél tartottam ekkor. Miután vízhatlan poncsómat magamra öltöttem, újabb gondom támadt. A felerősödő szél arcom elé csapta a vásznat, így nemcsak az elemekkel kellett megküzdenem, hanem saját "vakságommal" is. Elég reménytelen helyzet volt, de végül is az idő jobbra fordulása néhány perc elteltével megoldotta a problémámat.

A nyeregbe felérve szerencsére derült idő fogadott. A látvány, hogy végre szinte karnyújtásnyira került a végállomás, kellően fellelkesített, és még arra is tellett erőnkből, hogy immáron zsák nélkül visszaereszkedve (szárnyalva) lemaradt társainkon is segítsünk.

A tóhoz való leereszkedés kb. 1 órát vett igénybe, de ezt már jókedvűen tettük meg, persze ebben az is közrejátszott, hogy immáron mi is segítséget kaptunk az "előretolt helyőrségtől".

Útban a Bukura felé

Felmálházva

Manó a legnehezebb

Átkelés a Pietrele-patakon

Pihenő

Hátul a Bukura-nyereg, az utolsó megpróbáltatás, de előtte is van még mit leküzdeni

A bivakkő mellett

Meglátjuk a Bukurát

Tóparti táborrészlet

Augusztus 6. (hétfő)

Az éjszakai kitartó esőzés napkeltére abbamaradt, de még jó néhány óra kellett ahhoz, hogy a Bukura-völgyre telepedett köd felszálljon és láthatóvá váljék az erre a napra tervezett egyik célunk, a Pelága-csúcs (Peleaga), mely 2508,8 méterével az egész hegység legmagasabb, s a romániai Kárpátok harmadik legmagasabb pontja. A következő célpont a Papusa (2508 m) tőle keletre található. A két csúcs közötti magaslati különbség csekély, mindössze 80 centiméter, ám a közöttük lévő nyereg 200 méterrel lejjebb húzódik, így a főcsúcs után ereszkedés, majd ismételt emelkedés vár ránk. S, hogy a dolgot tovább cifrázzuk, ugyanez visszafelé is. Különösebben nem izgattuk magunkat az indulással, lévén az egész napot rászántuk erre a kirándulásra. Időnk bőven volt, legfeljebb az időjárás szólhatott volna közbe.

A Bukura-tavi táborhelyet és a hegyimentők épületét magunk mögött hagyva a sárga jelzés mentén kezdtünk neki az emelkedésnek. Az esőzések által átitatott vékony talajban helyenként süppedékek, mohos-lápos területek jöttek létre, amelyeket a turistaút csak részben került ki. Ezen túljutva a szint meredeken emelkedni kezdett, s a már előző nap "begyakorolt" köves terep következett. Út közben mormoták adták le füttyögéssel vészjelzéseiket, csak éppen azt nem tudtuk, hogy mindez miattunk történt, vagy a fejünk fölött cikázó ragadozómadarak keltettek riadalmat körükben. Látni csak keveseknek adatott meg ezeket a növényevő-rágcsáló állatokat.

Nagyjából két óra alatt értünk föl a csúcsra, az időjárás továbbra is változékony maradt, hol esett, hol fújt, de leginkább mindkettő egyszerre. Persze a nap is kisütött olykor, de általában csak annyi időre, amíg levettük és elcsomagoltuk a poncsót vagy a téli kabátot.

Pelága csúcsán készült néhány fotó, a látótávolság kedvező volt, így későbbi napokra tervezett túracélpontjainkat is nagy vonalakban be tudtuk tájolni. Előkerült a csokoládé és a szőlőcukor is, igaz mérsékletes fogyasztásra, hiszen tudtuk, hogy a mai napi mérkőzés még nincs teljesen lejátszva. A Pelága és Papusa közti leereszkedés közben az idő ismét szép lett, a nyeregben pedig már szinte nyári idő köszöntött. Sejtettük azonban, hogy ez nem tarthat örökké. Így is lett!

A kaptatót az újra leereszkedő felhőben tettük meg, de a gránitlapokon való "lépcsőzésben" már rutinosak voltunk. A jelzések ugyan jól láthatóak voltak, ám az ösvény követése már nem volt ennyire egyértelmű. Általában ki-ki a saját számára megfelelő méretű kőtömböt használta lépésnek.

Kb. 40 perc múlva ott álltunk a Papusa tetején, a ködben viszont nemhogy a környező csúcsokat, de egymást is alig láttuk. Bizonyára erre mondják, hogy kilátástalan egy helyzet! Azért a dolog szerencsére nem volt annyira rémisztő, és mivel nem volt értelme a hosszas várakozásnak, óvatosan visszaereszkedtünk a Pelága-nyeregbe. A túra visszafelé nagyjából ugyanúgy zajlott, mint az odaúton, azzal a különbséggel, hogy gyakrabban álltunk meg "körülnézni".

Visszatekintés a Bukurára és a sátrakra

Az ösvény emelkedni kezd

Kezdődik a lépcsőzés

Mindenki a Pelágán

Szemközt a Papusával

A nyereg

A nyeregben

Beköszöntött a 10 perces nyár, háttérben a Pelága-tó

Útban a Papusára

Ereszkedés

Augusztus 7. (kedd)

Van úgy, hogy az ember nem tervez nagy túrát, csak amolyan 20 perces sétát a közeli tavakhoz. Végül minden másképp történik. Ez egy ilyen nap volt!

-folytatjuk-

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Augusztus 8. (szerda)

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Augusztus 9. (csütörtök)

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Augusztus 10. (péntek)

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Augusztus 11. (szombat)

Retyezát

Retyezát

Retyezát

Augusztus 12. (vasárnap)

Retyezát

Retyezát

 
 

© 1999-2007 BEBTE www.bebte.hu