Hegység gránitba és márványba foglalva - A Pirin

Bulgária nem tartozik a kiemelt nemzetközi turisztikai célpontok közé. Pedig egy bolgár monda szerint országuk a legszebb az egész világon. Amikor Isten megteremtette a Földet, minden népnek kijelölt egy területet, s így felosztotta azt az emberek között. A legszebb részt, a Balkán-félszigetet azonban magának hagyta meg, hogy legyen hol megpihennie. Mégis, úgy jutott a bolgárok kezére ez a „Földi Paradicsom”, hogy ők késve érkeztek az osztozkodásra, és föld nélkül maradtak. Igen ám, de egy nép se maradhat ország nélkül! Mit volt mit tenni, Isten lemondott a maga részéről, és neki adta a bolgároknak...

Hogy a világ legszebb tája-e a Balkán-félsziget, az egyéni ízlés dolga. De hogy valóban rendkívül sokarcú vidék, nemcsak társadalmi, etnikai viszonyait, hanem természeti környezetét tekintve is, az vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy e tájon a változatos domborzati formák, növény- és állatvilág között mindenki kedvére búvárkodhat. Van tengere, bővizű folyói, közel félezer természetes tava, síkságai, dombvidékei, különböző méretű hegyvidékei, ahol erdőkkel, rétekkel, sziklákkal, gazdag állatvilággal ismerkedhetünk meg.

Veszélyek a hegyen, a bürokrácia útvesztőjében

Első – nem túl kellemes – találkozásom a Pirinnel még az 1980-as évek elején történt, amikor két barátommal meggondolatlanul és tapasztalatlanul, megfelelő felszerelés és helyismeret nélkül, ráadásul télen vágtunk neki a hegyeknek a Magas-Pirin déli részén, s vágyálmainkban egy sikeres téli gerinctúra képe lebegett. Az erős köd miatt szinte semmit nem láttunk, és persze, hogy kitört a hóvihar. Reggel még vígan indultunk az útnak, késő délután már az életben maradásért küzdöttünk. Menekülésünket csak annak köszönhettük, hogy véletlenül lekeveredtünk egy völgybe, ma sem tudom, hová, és ott egy kedves, idős bolgár házaspár – akik télen is fönt laktak háziállataikkal együtt a hegyekben, hetekre, hónapokra elzárva a külvilágtól – néhány napra befogadott bennünket.

Legközelebb négy évvel ezelőtt júliusban jutottunk el a Pirinbe, amikor több mint három hétig jártuk az országot az útikönyvek, térképek és ismerőseink által megadott támpontok felhasználásával úgy, hogy az egyes hegységek között egy kisbusszal és egy személyautóval közlekedtünk.

A 2000-ben tett utunkon számos negatív élmény vehette volna el kedvünket a további próbálkozástól, de még ezeket is ellensúlyozni tudta a táj szépsége.

Egyik társunk vakbél perforációval, az utolsó pillanatban került orvoshoz (szerencséjére a tünetek jelentkezésekor éppen a főváros közelében jártunk), s az akkori bulgáriai magyar konzul, Tavasz Géza személyes közbenjárásával, életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

Egy másik alkalommal, egy teljes nap alatt sikerült autóval a Vracanska Planina (Vracai-hegység) mellékútjain Vracából Lakatnikba (Iszker áttörés közepe, alig 30 kilométeres távolság) eljutni, miközben többször eltévedtünk, utat javítottunk; kézzel hordtuk oda a köveket, hogy feltöltsük a járhatatlan gödröket. Haladási tempónk olyan „nagy” volt, hogy nap közben többször beelőzött bennünket egy idős néni két tehenével és három bivalyával. Igaz, ő kikerülte a szerpentinező utakat, és a mezőn át rövidített.

Rilában, a híres kolostornál teljesen más kellemetlenséggel kellett szembesülnünk. Autónkat ugyanis útonállók feltörték, és több társunkat is sikeresen megszabadítottak pénzüktől és értékes felszerelési tárgyaiktól. Néhány nappal később, amikor a kolostortól a Muszalára tett gyalogtúránk során letértünk a Fehér-Iszker (Beli Iskár) mellékágán épített víztározóhoz – az egyik őr pisztollyal utánunk lőtt – mert nem hallottuk meg a kiáltását, majd miután utolért, fenyegetésként üvöltve, többször is a hasamnak nyomta a fegyvert. Elvették útleveleinket, végül több órás várakoztatás után ránk szegezett fegyverrel két őr elhajtott bennünket a törpefenyők közt vágott, de sűrű, tüskés növényzettel benőtt nyiladékon keresztül a Dzsanka-hágó irányába. Az incidensek során többször is eszünkbe jutott, hogy a „balkán” szó pejoratív értelmezése vélhetően az ilyen kihágások miatt honosodott meg a közép- és nyugat-európai területeken. Pedig hangsúlyozom, a táj és az élővilág lenyűgöző. Na de még mindig nincs vége a kalandoknak, és a bonyodalmaknak.

A bolgár-görög határátkelést sem ment túl simán. Ott ugyanis a bolgár határőrök nem engedték át az általam bérelt kisbuszt, mert amikor Romániából beléptünk az országba, az a társunk vezette, akit időközben Szófiában megoperáltak (hozzá teszem, mindig az vezetett, akinek éppen kedve volt hozzá), így a határőrök számítógépes rendszerébe az ő adatait rögzítették. Ismét a konzulátus közbenjárására volt szükségünk hogy tovább engedjenek. (A hivatalban bolgár nyelvre fordították a szerződést, majd a konzul úr személyesen írt egy hivatalos levelet, amelyben igazolta, hogy a mellékelt szerződés alapján valóban én vagyok a kisbusz bérlője, és jogom van azzal elhagyni az országot. Igazolta azt is, hogy barátunk az egyik szófiai kórházban fekszik betegen, és ezért nem tud velünk tartani.) Mindehhez persze Kulataból, a bolgár-görög határról vissza kellett térnünk Szófiába, ami oda-vissza több mint 600 kilométeres távolság.

A buszos adminisztráció nemcsak nekünk okozott kellemetlenséget, de „sofőrünk” Kőműves Sándor sem járt jobban. Amikor ugyanis kilenc nap múltán kiengedték a kórházból, és repülőre akart szállni, hogy hazautazhasson Magyarországra a bürokrácia „nagyvonalúságát” ő sem kerülhette el. Rajta ugyanis a buszt kérték számon, ami addigra már az én nevemen kellet, hogy szerepeljen, hiszen közben kiengedtek minket buszostól Görögországba. Szerencsére – az időközben barátunkká vált konzul úr – megint a helyzet magaslatára állt, személyesen robogott ki a reptérre, és némi vita, veszekedés árán megoldotta a problémát. Igaz, a repülőgép indulása a zűrzavar miatt fél órát késett a többi utas bosszúságára és nem kis csodálkozására, hiszen a hosszas várakozás után valószínűleg egy híres személyre számítottak, és nem Sanyi barátunkra.

Pazar csúcsokon

A négy évvel ezelőtti út kellemetlenségeit a táj szépsége mellett bőséggel kárpótolta a bolgár emberek barátsága, segítőkészsége is. Legutóbbi kirándulásunkat 2002-ben tettük, amikor jóval kevesebb bonyodalom árán, megismételtük korábbi utunkat, természetesen kihegyezve azokra a vidékekre, amelyek első ízben leginkább elnyerték tetszésünket. A belográdcsiki sziklaerdő (földpiramisok) és a Rila-hegység mellett az Északi-Pirin volt a harmadik, s egyben legfontosabb túracélpontunk.

Banszko felől jutottunk fel a Pirinbe. Első alkalommal a Bânderica turistaház mellett, két év múlva a Demjanica-völgyben kijelölt táborozóhelyen sátoroztunk.

A Vihrent mindkét alkalommal sikeresen meghódítottuk, s nevéhez méltóan viharban fejeztük be a túrák végét, bár összességében nem panaszkodhatunk, mert csupán egyetlen olyan nap volt, amikor a rossz idő miatt nem tudtunk gyalogtúrázni a hegyekben. Ezt a napot viszont fölhasználtuk, hogy a bolgár kultúrával ismerkedjünk a banszko-i múzeumban, illetve a helyi gasztronómiával színesítsük az itthonról vitt alapanyagokból biztosított, és addigra kissé már egyhangúvá vált étkezésünket.

A kirándulások többségére szép időben, jó kilátási viszonyok mellett került sor. Egy-egy napos csillagtúrával táborhelyünktől valamennyi célpontunk elérhető volt, és sikerült visszatérni sátrainkhoz. Különösen fárasztónak egyik túra sem bizonyult. Legnehezebb és leghosszabb, de egyben legszebb kirándulásunk a főgerincen történt két napos vándorlás volt. Ekkor a Bânderica turistaháztól (1810 méter) indultunk, s előbb a Golem Kazan-völgyön át feljutottunk a 2445 méteres Kazan-csúcsra, majd onnan a Premnata-nyeregbe, ahol elértük a főgerincet. Ott előbb északnak haladva megmásztuk a 2907 méteres Kutelo csúcsát, majd visszatérve a nyeregbe, a Vihrent megkerülve (amin előző nap jártunk) folytattuk utunkat. A gerincen haladva a Momin dvor csúcsig (2725 méter) jutottunk el, mely egyben a gerinc központja. Innen letértünk a Tevno-tóhoz, ahonnan a piros sáv turistajelzésen mentünk vissza a Bânderica turistaházig.

A többi kirándulás célja egy-egy völgy bejárása (Demjanica-völgy, Bezbog, stb.) és néhány csúcsra való feljutás volt, miközben sokat fotóztunk; a tájak mellett a Pirin gazdag növényvilágát is sikerült jó néhány fényképen megörökíteni. A főgerincet többször is elértük, vagy azon áthaladva a mellékgerinceken további csúcsokra másztunk. Fontos célpontjaink voltak a tengerszemek, illetve a föléjük tornyosuló szirtek, hiszen a hegység egyik legcsodálatosabb, szemet és lelket gyönyörködtető látványosságát ezek adják.

Kirándulásaink főként a hegység belsejét érintették. A turistaházak környékén még viszonylag sok túrázóval találkoztunk, közöttük egy angol és egy olasz csoporttal kerülgettük egymást, de a felső két lepusztulási szinten alig leltünk más társaságra. Volt olyan nap is, hogy egyetlen sorstárssal sem futottunk össze, pedig az idő mindenképpen ideális volt a gyalogtúrához. Magyar turistákat pedig egyszer sem volt alkalmunk köszönteni a Pirinben töltött két hét alatt, így talán jogos az a feltételezésünk, hogy ez a vidék jóformán máig felfedezetlen a magyar turistaközönség számára. Talán ezzel az írással, és nem utolsó sorban az itt közölt képekkel is sikerül kedvet ébreszteni a Bulgária magashegyeivel való ismerkedésre, melyek színesíthetik, és kedvezően befolyásolhatják a Balkánról alkotott elképzeléseinket.

Pirin

A Pirin hegység ezer arca

A Balkánt a közelmúlt háborús konfliktusai révén a nagyvilág sajnos elsősorban társadalmi-politikai gyújtóbombaként ismeri, pedig mennyivel kellemesebb mondjuk az ókori hellén kultúra hordozójaként számon tartani, vagy a görög és a bolgár tengerparti nyaralások szép emlékeit idézgetni.

A Balkán természeti viszonyainak gazdagságáról, sokrétűségéről azonban csak kevesen tudnak, és még kevesebben ismerik a félsziget egyik jellegzetes arcát; magashegyeinek régióit, a hegységek törmeléklejtőkkel, morénákkal, hófoltokkal tarkított alpesi jellegű vidékeit, a meredek szirtek alatti mélyedésekben megbúvó tengerszemeit. A táj különlegességét növeli, hogy ezek a látványosságok a hegyek alatt meghúzódó mediterrán völgyekből emelkednek ki.

Az országot a Stara planina (Balkán-hegység, legmagasabb pontja a 2376 méteres Botev csúcs) szeli ketté kelet-nyugati irányban.

Bulgária magashegyei a fővárostól, Szófiától délre húzódnak. Előbb a Vitosa (2290 méter), majd az egész Balkán legmagasabb hegysége, a Rila (2925 méter), s attól is délebbre a Pirin (2914 méter).

Mindezek közül is ez utóbbi a legkevésbé ismert, annak ellenére, hogy központi területét – mintegy 1500 hektárt – 1976-ban nemzeti parkká nyilvánították, s 1983-tól Parangaliza Természetvédelmi Terület néven a természeti világörökségek jegyzékében is feltüntetik. Fő csúcsát, a Vihrent a Balkán-félszigeten magasságban csak a rila-hegységi Muszala-csúcs előzi meg. A hegységterület átlagmagassága és a főgerinc magassága pedig meghaladja az előbbiét.

A Szófiától alig 100 kilométerre, délre levő Pirin hegységet a Szófia – Blagoevgrad – Kutela, illetve kelet felől a Banszko – Goce Delcsev műutakon lehet megközelíteni.

Magashegységi jellege és Alpokhoz való hasonlósága miatt „Bolgár-Alpoknak” is nevezik. A Pirin csapásvonala ÉNy-DK-i irányban, mintegy 80 kilométeres hosszúságban húzódik, szélessége pedig 30-40 kilométer. A hegység területe 400,6 km2, tengerszint feletti magassága 1000-2914 méter között változik. Északi részének 46 kilométeres hosszúságú sziklatarajos gerincvonulata csak két ponton csökken valamivel 2500 méter alá, és sok helyen annyira elkeskenyedik, hogy a hegygerinc éle még az egy méteres szélességet sem éri el. A Vihrent, a Kutelo-t (2907 méter) és több más magas hegycsúcsát 600-800 méteres sziklafalak határolják.

A Pirin a Trák-Makedóniai rögvidék (masszívum) szerves része. Nyugatról a Sztruma-, keletről a Meszta-folyó mély völgye határolja. A Rilától délre találjuk, s attól az 1140 méteres Predel-hágó választja el. A Pirintől dél-délkeletre a belőle kiszakadó Szlavjanka határolja, ami Görögországban folytatódik.

A hegységet szerkezetileg háromfelé szokás tagolni, így a magas, változatos Északi-, az alacsonyabb és egyhangúbb Középső-, valamint a Déli-Pirinre. Turisztikai szempontból legérdekesebb és legváltozatosabb az északi rész.

A Pirin alaphegységet alkotó fő tömege a földtörténeti őskorban és ókorban, a variszkuszi hegységképződés idején kialakult gránitból áll, melyet később a különböző kéregszerkezeti hatások; a felgyűrődés, s az ezzel járó nagy nyomás és hő átalakítottak, s így sokfelé átkristályosodott metamorf kőzetek (kristályos palák, gnájsz, amfibolit) törmelékei borítják a felszínét.

Legmagasabbra nyúló északi tömegeit az egykori tengerelöntés bizonyítékaként mészkő- és márványtakaró fedi. A márvány szintén átalakult kőzet, a földtörténeti középkorban a tengeri karbonátos üledékek felhalmozódásából kialakult mészkő átkristályosodásával jött létre. Szintén a földtörténeti középkorban a Pirin köpenyanyagába újabb gránit és gránitporfir nyomult be, a hegység peremén pedig vulkanikus eredetű trachitandezit, riolitláva és tufa tört a felszínre, amivel a hegység anyaga gyarapodott. A kéregszerkezeti mozgások következtében a középkor végén, s az újkor elején a hegység kiemelkedett, s ennek során az erózió hatására a korábban kialakult és felszínen levő kristályos palák és a márvány jelentős része lepusztult, s csak egy része maradt meg a márvány- és palatakarónak. A márvány nagyobb tömegben a Magas-Pirin északi felén mutatkozik a felszínen, ahol kiemelkedés közben 40-75 fokos szögben megdőlt, s ennek éle képezi a hegyég legmagasabb részét, mint pl. a legjelentősebb csúcs, a Vihren gerincét is. Az ezzel szemben fekvő délnyugati lejtőt ugyancsak márványtakaró fedi, amelynek éle a Szinanica-gerinc. Közöttük denudációs ablakként főleg gránit és gnájsz található a felszínen.

A földtörténeti harmadkorban, több szakaszban folyt a hegység kiemelkedése, illetve lepusztulása, s ezek folyamata négy különböző magasságú és korú szintet (lépcsőt, teraszt) hozott létre a hegységben, ami főként a Magas-Pirinben figyelhető meg. A legalacsonyabb szint 1200 méteres magasságban alakult ki a felső pliocénben, s ez a legfiatalabb. A következő szint 1600 méteren az alsó pliocénben jött létre, s ez csak kis területen jelentkezik, de főként ezen a szinten találhatók a magashegyi kártavak (tengerszemek), így nagyon látványosak. A harmadik a 2100-2500 méter közötti gerincek, csúcsok régiója, melynek kialakulása a miocén korban történt, s efölé emelkednek a legmagasabb csúcsok 2700-2900 méter között (4. szint).

A pleisztocén földtörténeti időszakban a hegység 2100-2200 méter feletti része eljegesedett, s alatta a periglaciális területeken kialakult völgyekben a felgyülemlett hó csonthóvá, azaz jéggé fagyott és nyomódott össze, s így több kilométeres gleccsereket alkotott, amelyek tovább mélyítették a völgykezdeményeket. E gleccserek jege, s az általuk szállított törmelék csiszolta, koptatta a völgyekben a kőzetet, és alakította ki a mai változatos felszínt: a fűrészfogas gerincet, a félkör alakú cirkuszvölgyeket, kárfülkéket, a hosszú teknővölgyeket, s a bennük lépcsőzetesen elhelyezkedő tengerszemeket, a tófalakat alkotó morénagátak mögött.

A márvány- és mészkőfelszínbe vágódott karsztos gleccservölgyekben (az úgynevezett szuhodolokban) csak kevés tó alakult ki, mivel a rideg, kemény kőzetben létrejött repedéseken a víz viszonylag könnyen elszivárog. Azokban a völgyekben viszont, ahol a kőzet vízzáró gránit, gnájsz, vagy kristályos pala, igen sok, és jelentős méretű tengerszem csillog. A különböző források 70-160-200 ilyen tavat említenek a Pirinben. A számbéli eltérés oka, hogy szinte minden évben változik a tavak száma, mérete és alakja. Vannak nagyobb tengerszemek, amelyek alacsonyabb vízálláskor több kisebb önálló tóvá válnak, mert a meder alján elhelyezkedő morénagátak előtűnnek a víz alól, és ilyenkor akár 4-5 egymástól független szabad vízfelületet alkotnak. Más tavak meg éppen akkor alakulnak ki a cirkuszvölgyekben, kárfülkékben, amikor sok a csapadék, és az elpárolgás illetve elszivárgás mértéke kisebb. Ekkor időszakos, vagy a víz elfolyási irányának elzáródása után újabb állandó tavak jöhetnek létre. A tengerszemek többségét a Magas-Pirinben láthatjuk, és igazi gyöngyszemei, ékességei a hegységnek.

A kártavakból bővizű hegyi patakok sietnek a Sztruma- és a Meszta-folyók felé. Helyenként a jelentős szintcsökkenéseknél vízesésekben omlanak alá, mint például a Bânderica-patakon az azonos nevű vízesés, vagy a Demjanica-patakon a vele szintén megegyező elnevezésű zuhatag.

A csúcsok meredekek, hegyesek, gerincei elkeskenyedettek, csipkézettek, szakadékokkal, bevágódásokkal szabdaltak. A jég, s az általa szállított törmelék felszínformálása következtében vadregényes sziklafelszínnel találkozhatunk, s a legélesebb formák oldási sajátosságaiknak megfelelően a mészkővel és márvánnyal fedett térszíneken figyelhetők meg. A fővonulat északkeleti lejtőin rövid, de igen mély, míg a délnyugati lejtőkbe enyhébb lejtésű, de széles és hosszú cirkuszvölgyek vágódtak be.

A főgerinc északi részét márvány, középső és déli részét főleg gránit alkotja. A főgerincből mindkét oldalon sok mellékgerinc ágazik ki. Ezek közül leghosszabb a gránitos szakaszon kinyúló Szinanica-gerinc. A legmagasabb gránitcsúcsok a Polezsan-vonulaton (2851 méter) és a Kamenica-gerincen (2822 méter) találhatók, melyek a főgerinc központi csúcsának, a Momin dvornak (2725 méter) a közeléből ágaznak ki.

A hegység morfológiájának érdekességét növeli, hogy a mészköves területeken gazdag karsztos lepusztulási formakincset is megfigyelhetünk. Ugyanakkor a hegylábfelszínen felhalmozódó puhább kőzetekben, a hegységkeretből lefolyó patakok, folyók, gravitációs lejtős tömegmozgások árkokat, mélyedéseket hoztak létre, s ez az eróziós felárkolódás például Melnik környékén szintén érdekesebbé, sokszínűbbé teszi a Pirin domborzati viszonyairól kialakult képet.

A Pirin – különösen az északi része – jellegzetesen sasbércszerű (horst) kiemelkedés, mely vetők mentén emelkedett ki a környezetéből. A felszínt mindenütt lejtőtörmelék és morénahalmok borítják, ami jellemzője a glaciális kialakulású felszínformáknak. Az alacsonyabb Középső- és Déli-Pirin felszínét kisebb magassága miatt nem borította el a jégkorszaki állandó hótakaró, így ott nem képződtek gleccserek, amelyek a felszínt változatosabbá véshették volna.

Éghajlat és élővilág

A Pirin éghajlata más magashegységekhez hasonlóan hűvös, évi középhőmérséklete alig néhány fokkal van 0 °C fölött, illetve a legmagasabb csúcsokon éppen csak néhány tizeddel haladja azt meg. Ugyanakkor a hegység lábainál elterülő kisvárosokban, például Banszkoban (900 méter) 9, Szandanszkiban (190 méter) 13,3 °C átlaghőmérsékleteket mérnek, s a többi településen e két érték között attól függően, hogy hol helyezkednek el (milyen tengerszint feletti magasságban). A csapadék szintén ugyanígy változik. A magasabb régiókban évi 1500 milliméter felett, míg Banszkoban csak 700 milliméter.

A Pirinben gyakran fúj az erős szél, s ezt jelzi legmagasabb pontjának az elnevezése is; Vihren magyarul Viharost jelent. A magashegységeknek ugyebár rendkívül változatos az időjárásuk, és ez alól a Pirin sem kivétel. Nyáron gyakran vannak hirtelen jött viharok, villámlással, mennydörgéssel kísért heves felhőszakadások, amelyek nagyon veszélyesek, ha csúcson, vagy a csúcs közelében tartózkodik az ember. Ilyenkor még a legjobb esőkabát sem képes megvédeni az elázástól.

A hegység magasabb régióit hat hónapon át hó borítja, de a legtöbb hó februárban és márciusban hull, s ilyenkor az síelésre is alkalmassá válik.

Nemcsak a Pirin geológiai, morfológiai jellege, hanem növényvilága is rendkívül változatos és érdekes. A magasságkülönbségnek és időjárási-éghajlati sajátosságoknak megfelelően sokféle talajféleséggel találkozunk itt, s a mediterrán növényvilágból és tájból kiemelkedő hegység flórája fokozatosan megy át hegyvidéki növényzetbe. Ugyanazokat a fajokat megtalálhatjuk itt is, amit az Alpokban, azzal az eltéréssel, hogy a Pirinben sokkal érintetlenebb a táj, s az élővilága zavartalanabb, megbontatlanabb környezetben fejlődhet.Vannak közép-európai, alpesi, szubmediterrán és közép-balkáni endemikus fajai.

Az erdőhatár feletti 2200-2300 méteres magasságban kialakult alhavasi rétek így valóságos természetes sziklakertek, virágoskertek, ahol a nyári hónapokban rövid ideig (júliusban és augusztusban) csodaszép tarka-barka virágos rétekben gyönyörködhetünk hegyi túráink során. Harangvirágok, tárnicsok, enciánok, szegfű-félék, primulák, pirini imolák, alpesi rózsák, violák, pimpók, kakukkfüvek, árvácska-félék, fehér zászpák, nefelejcsek, kórók, boglárka-félék, törpemandulák és rengeteg más virágos növény bontja szirmait. De megtalálunk olyan ritka növényeket is, mint a havasi gyopár, a szívkosbor, a turbánliliom, a zergevirág, a skarlát gyömbérgyökér, a magyar botanikusról elnevezett Janka-liliom, az arany harangláb, a pirini havasi mák, a bolgár sáfrány vagy a balkáni kakukkfű.

A hegység területének valamivel több, mint harmadát borítja erdő. A ritkásabb erdőkben, az irtásokon, a völgyekben és a patakmedrekben szintén sokféle növénnyel találkozhatunk. Maga az erdőtakaró is többféle növénytársulásnak ad otthont. Jellemző fafajták magasabb régiókban a törpefenyők és törpe borókák alatti szinten a különböző tűlevelű fák, bár előfordul a keleti bükk is. A közönséges jegenyefenyő, a közönséges luc sok más fával és cserjével elegyedik. Legérdekesebbek a fák közül is az endemikus fajok, amelyek között szinte matuzsálemi korúak is előfordulnak.

A márványkőzeten, illetve a belőle kialakult talajon élnek az erdőhatárt is alkotó balkáni fenyők (Pinus heldreichii), melyek között gyakoriak a 250-300 éves példányok. A gneiszes és gránitos alapkőzeten főként páncélfenyők (Pinus leucodermis) tenyésznek, s ezek között 500 évesnél idősebbek is akadnak szép számmal. A Bânderica turistaház közelében találjuk a hegyoldalban Bulgária legöregebb fáját, ami szintén páncélfenyő. Az őt vizsgáló erdészről Bajkuseva cserna murának nevezték el, akinek kormeghatározása szerint a 7,5 méter átmérőjű, tekintélyes méretű fa 1300 éves, és különleges védelem alatt áll. A páncélfenyő, valamint a balkáni selyemfenyő (Pinus peuce) a Pirinben azt az ökológiai űrt tölti ki, amit az Alpokban a cirbolyafenyő és a feketefenyő.

A Pirin állatvilága alig tér el az Alpok állatvilágától, legföljebb – mint említettem – itt még érintetlenebbek az életfeltételeik, ezért gyakoribbak. Például elterjedt a Pirinben a barnamedve, a hiúz és a farkas is. De találkozhatunk gímszarvassal, őzzel, vaddisznóval, borzzal, rókákkal az érintetlenebb, turisták által kevésbé járt erdőkben, völgyekben. A hegyi rétek sziklás régiói a zergék és havasi pockok birodalma. A sziklák, gerincek felett gyakran keringenek szirti sasok, havasi sarlósfecskék, havasi csókák és varjak. A törpefenyők és az erdőhatár felső pereme környékén siketfajd, császármadár és havasi hófajd is előfordul. A patakokban, s az alacsonyabban fekvő tengerszemekben pisztrángok élnek.

A táj jellegzetessége az is, hogy itt a legkülönbözőbb élőhelyekről és flóratartományokból származó növény- és állatvilághoz tartozó fajok alkotnak viszonylag egységes ökoszisztémát.

Varga László

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu