Túra a Kárpát-kanyarban - Célunk a Nagykő-havas (2005)

TÚRA A KÁRPÁT-KANYARBAN
Célunk a Nagykő-havas

Erdélyi barátaink invitálására a pünkösdi munkaszüneti napokat Kézdivásárhelyen, illetve a környező hegyekben töltöttük el. Első nap homokköves vidéket tapostunk (lásd a Nagy Sándor-csúcs megmászásáról szóló beszámolónkat), a másodikon a mészkövek fantasztikus világával ismerkedtünk.

Csúcsfotó

Édes a pihenés, ha hagyják

A szombati egész napos teljesítménytúráról visszatérve egyetlen nagy óhajunk volt, hogy mihamarabb ágyba bújhassunk és kipihenhessük a szép, de hosszadalmas kirándulás fáradalmait. A kézdivásárhelyi Hangya Panzióban - ahová vendéglátóink jóhiszeműen elhelyezésünket intézték - azonban vágyainkat hamar elvethettük ezen az estén, ugyanis a realitás jogosnak vélt igényünkkel merőben ellentétesnek mutatkozott. Annak ellenére, hogy szállóban voltunk, mi sem tűnt természetesebbnek, mint az, hogy a földszinti kocsmában eljegyzési mulatságot tartsanak, vagyis reggelig tartó zenével, hangos énekléssel múlassák az időt (Megtudtuk, hogy ez egyébként szombatonként bevett szokás jó néhány itteni motelben. Az üzemeltetők ugyanis igyekeznek mindenből bevételt csinálni, az pedig mellékes, hogy éppenséggel a szállóvendég kárára).

A tervezett pihenés legtöbbünknél tehát elmaradt, egyedül Flórián szervezete regenerálódhatott, ugyanis ő olyannyira elfáradt a gyaloglástól, hogy valósággal álomba ájult, és reggelig semmit sem érzékelt a körülötte, illetve alatta zajló eseményekből.

Impozáns, havas csúcsok Brassó fölött

Lehettünk akármennyire is elcsigázottak, nyúzottak a szombati éjszaka után, az általunk választott vasárnapi programról nem akartunk lemondani. Talán kedves helybéli barátaink, Szekeres Márta és férje István korábbi fényképes beszámolója volt ránk ösztönző hatással, mindenesetre az egyik Brassó környéki hegy megmászása már kiutazásunkat megelőzően is a szemünk előtt lebegett.

Nagyjából egy órás utazással értük el gyalogtúránk brassói kiindulópontját, tekintetünket azonban már az autóúton különleges objektumok vonzották. Brassó fölé őrszemekként impozáns hegyek emelkednek, úgymint a Nagykő-havas, Keresztény-havas, Bucsecs, melyek hófödte csúcsaikkal még május közepén is a telet idézték. Jól tudtuk, hogy a rendelkezésünkre álló néhány nap jóformán csak felületes ismerkedésre elegendő, és még így is alaposan meg kell gondolni, hogy mi férhet bele szűkre szabott programunkba. A Bucsecs tekintélyes méretével messze kiemelkedik szomszédai közül, bejárására aligha vállalkozhatnánk egy nap alatt, a Keresztény-havasról pedig kevés információval rendelkeztünk, ezért szintúgy nem jöhetett számításba. Maradt tehát a Nagykő-havas, amiről viszont annyi mindent láttunk, hallottunk, hogy már nagyon vártuk a személyes találkozást.

Nem minden szép, ami fénylik

Az útikönyvből (Erdélyi túrák; Kornétás Kiadó, 2002) megtudhatjuk, hogy a Nagykő-havas felszínének felépítésében az úgynevezett krétakonglomerát (a homokkőbe kvarc-, csillámpala-, mészdarabok cementeződtek be) vesz leginkább részt. A konglomerát - mely a csúcsot is alkotja - két fő rétegben jön elő, enyhén lejt nyugat felé, s a kettő között több száz méter vastag mészkőréteg helyezkedik el. Ez a réteg a tetőgerinc alatt vonul végig, s az Irottkőnél kerül felszínre.

A gépkocsikat a Brassóval szomszédos, 650-750 méteres tengerszinten fekvő Alsó-Tömös üdülőtelepen hagytuk, innen indultunk felfelé a Tömös-patak mentén. Az üdülőtelep, és ilyesformán a "civilizáció" közelsége mágnesként vonzza a zöldbe vágyó embereket egy kis hétvégi piknikezésre. A jelenség nálunk is megfigyelhető, ám a lépték itt Romániában jóval kifejezettebb, az állapotok pedig sajnos siralmasabbak - már ha ez a kifejezés egyáltalán fokozható. Sátrazók, grillezők egymás hegyén-hátán, aminek következtében hatalmas, elszállítatlan szeméthalmok hevernek mindenütt. Szerencse, hogy a természetet ilyetén károsító emberek elég lusták ahhoz, hogy kézi vászontáskába csomagolt kempingfelszereléseiket a hegy magasabb régióiba is felcipeljék, vagy ha ezt mégis megteszik, a patakok mindent a völgybe mosnak.

A sokarcú vízesés

Létrákon a vízesésben

Túránkat a sárga jelzés mentén folytattuk, ami a Létrás-szakadék (Hétlétrás-vízesés), Csürkőmező (1640 méter) irányába közelíti meg az 1844 méteren lévő csúcsot.

Az útvonal önmagában rendkívül látványos, a sebes vizű Tömös-patak és annak oldalágai adják az itt fellelhető felszíni vízfolyások szövevényes rendszerét. A mellékvizek közül külön említésre érdemes a Sipoly-patak, ami többek között a Hétlétrás-vízesés patakját (Csűrkő árka) is felszedi.

Jó másfél órás kellemesen enyhe emelkedés után értünk a már sokat emlegetett Létrás-szakadék bejáratához. A Csűrkő árka patak egy 50 méter magas, gigantikus sziklatömböt fűrészelt ketté egy szűk hasadékban. A szurdok hossza mindössze 160 méter, ám a dübörgő patak ezalatt nem kevesebb, mint 60 métert esik hét jelentősebb és több kisebb vízesésben. A legnagyobb zuhatag 10 méteres. A hasadék falai függőlegesek, melybe a lezúduló víz szépen fejlett eróziós üstöket vájt. 1929 óta a szakadék létrák segítségével elvileg könnyedén leküzdhető. Igaz ugyan, hogy sokáig elhanyagolt állapotban volt ez az építmény-komplexum, de néhány éve felújították a létrákat, kicserélték a pallókat, ezáltal pedig némileg biztonságossá is vált. A hely érdekessége, hogy a zuhatag évszakonként más-más arcát mutatja. A tavaszi olvadáskor vize olyannyira felduzzadhat, hogy az teljesen kitölti az üstöt, ilyenkor a patak hangos robajjal zúg alá. Amikor ez bekövetkezik, rendszerint a pallórendszer is víz alá kerül, emiatt pedig az út nem járható. Ellenben nyáron alig csordogál itt valami, ősszel a hozam ismét nő, majd a téli hideg beálltával teljesen befagy és elnémul.

Puliszka és ágy 1640 méteren

A Létrás-szakadékot elhagyva vált igazán keménnyé a terep. Az útvonalat nem nevezhetjük különösebben technikásnak, ám fárasztóan meredek, és ami felettébb bosszantó volt, nem láttuk a végét. Örökkévalóságnak tűnt, de körülbelül egy óra alatt értünk fel az 1640 méteren lévő Csűrkőmezőre. Jelentékeny kiterjedésű fennsík ez, ahonnan a csúcs mindössze 200 méterre, vagyis egy órányi járásra található.

A hőmérő idefent a lentihez képest legalább 15 fokkal mutatott alacsonyabb értéket, ami már elegendő volt ahhoz, hogy itt még hófoltokat lássunk. Hőérzetünket a viharos szél is erőteljesen csökkentette. Rövid pihenőre az egykoron leégett, de mára szépen felújított, és az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) gondozásában lévő menedékházba is betértünk. A hely és a gondnokok kedvessége olyannyira vendégmarasztalónak tűnt, hogy komoly elhatározás kellett a túra folytatásához; forró teát és puliszkát rendeltünk, hogy késleltessük az indulást.

A csúcs már nem volt messze, és a kaja is elfogyott, ezért többen a felfelé vezető út mellett döntöttek. Magam is csatlakoztam hozzájuk, de az előző nap megerőltetett térdem az első havas meredély leküzdése után visszafordulásra késztetett. Először még bántott a dolog, hogy társaimat a házban kell bevárnom, de az EKE-s vendégszeretet hamar feledtette a bosszúságot. Annál is inkább, mert lehetőséget kaptam, hogy végre nyugodt körülmények között, kényelmes ágyban alhassak egy keveset (szállásunkon ugyanis, mint említettem, előző éjszaka nem igazán volt rá mód).

Lefelé a Medvék szakadékán

A Medvék szakadékában

Visszatérve a csúcsot megjárt csapat viharos időjárásról, de pazar kilátásról tett említést. A digitális felvételek elég meggyőzőek voltak, azt hiszem, hogy ide még visszajövünk.

Lefelé a hosszabb, de kényelmesebb, ún. családi utat választottuk (piros sáv). Ez szerencsés döntésnek bizonyult, egyrészt mert kikerültük a lefelé nehezen járható "Hétlétrás" lépcsőit, ugyanakkor megismerhettük a Medvék szakadéka lenyűgöző szikláit. 220 méter széles és 76 méter magas mészkőfalat kell elképzelni, ami felettébb impozáns látványt nyújt. A falon számos sziklamászó út vezet, ám mi nyilvánvalóan nem ezt választottuk, beértük a jól jelzett túraösvénnyel is. A szakadékot követően útvonalunk beletorkollott a már fölfelé megjárt szakaszba, innentől már ismert úton haladtunk.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu