KÁRPÁTI GYALOGTÚRÁN - A Nagykő-havasban

KÁRPÁTI GYALOGTÚRÁN
A Nagykő-havasban

„E havasok lépcsőleges lonkákban tornyosulnak egymás fölé, mintha a teremtő lépcsőül alkotta volna, melyen át emberi gyarlóságunk az ő határtalan nagyságának fogalmát fokozatosan felérni tanulja; vagy mintha angyalainak alkotta volna lajtorjául a mennyből".

Orbán Balázs

Aki a Brassói-medence közepén él, ritkán gondol arra, hogy a Kárpátokban, Erdély fenséges bércei közt lakik. A hegy észrevétlen belesimul a látóhatárba, a hegylábfelszínek lankásan lejtve csak fokozzák ezt azt átmenetet, a medence végtelenül szélesnek, tágasnak tűnik. El kell utaznia az itt lakónak, hogy hiányában nőjön óriásira a hegy. Mert megszoktuk, hogy ha csak halvány körvonalaiban látszik is, ott van, mint valami védelmező fal, s a medence ettől lesz biztonságos otthon, fészek.

Ám ha közel megyünk a hegyhez, felmagasodik, előtűnik a tér homályából, felkínálkozik nekünk. Amikor északról Brassó felé közeledünk, a levegő egyre párásabbá, telítettebbé válik, és a látóhatárt élesen felmetszi a város fölé magasodó 957 méteres Cenk, a Keresztény-havas egyik pillére. Mögötte, keletebbre, a Tömös-völgyének jobb oldalán emelkedik az ikertestvér, a Nagykő-havas. A két hegyet együttesen a lábainál elterülő városról, Brassói-havasoknak nevezik.

A Déli-Kárpátok impozáns hegységei, a Bucsecs, Királykő szomszédságában a Kárpát-kanyar szerény hegysége, a Nagykő-havas nem marad el ez utóbbiaktól, kis területen (kb. 106 km2) ötvöződik a kőzettani felépítésből adódó változatos formakincs: szorosok, eróziós üstök, kisebb barlangok, karrok, bizarr sziklaalakzatok keltik fel a szakavatottak figyelmét, de a véletlenül odacseppenő turistát is a felfedezés és kaland izgalma hatja át, amint a vízeséseken átbukdácsolva, mászva, félig vizesen ér ki egy-egy szorosból, hogy néhány méter után egy újabb sziklafalban gyönyörködhessen. A brassóiak szívesen keresik fel, akár egy hétvégi délutánra is.

A hegység titkait, mint általában, a földtani múlt hordozza magában. A Nagykő-havas geológiai felépítésében a középső krétában kialakult üledékes takaró vesz részt. Ezek az üledékek a mezozoikumi kristályos kőzetek lepusztulásából származnak, Bucsecsi konglomérátum vagy kavicskő néven ismertek, a középsőkrétai (ausztriai) hegységképző fázist megelőző üledékgyűjtőben halmozódtak fel (tulajdonképpen molasz jellegű üledékek).

Az ausztriai hegységképző mozgások következtében ez az üledékes takaró rátolódott az alsókréta flisre, felgyűrődött, és a Bucecs–Keresztény-havas–Nagykő-havas vonal mentén egy redőteknő, vagyis szinklinális kialakulását eredményezte. Az utómozgások során a szinklinálist több törésvonal metszette, sasbérc-árok szerkezeteket alakítva ki. A felgyűrt konglomerátumra felsőkréta-paleogén márgák, márgás mészkövek, kövületekben gazdag meszes homokkövek települtek. Mind a konglomerátum, mind pedig az elszigetelt tömbök alakjában jelentkező mezozoikumi zátonymészkövek meghatározó szereppel bírnak a domborzat alakításában.

A hegységet legkönnyebben Brassóból lehet megközelíteni, a város délkeleti végétől két kilométernyire, a Malomdomboktól indul a jól jelzett turistaösvény, de Felső-Tömös és Predeal irányából is indulnak jelölt gyalogutak.

Ha Brassót választjuk kiindulópontnak, akkor is több lehetőségünk van a csúcs elérésére, a Malomdomboktól a sárga sávval jelzett ösvény a Hétlétrás-vízesésen keresztül vezet meredeken az 1648 méteren levő nagykőhavasi menedékházhoz, a kék háromszög a Medvék-szakadékán át. Bármelyiket is választanánk, nem bánjuk meg, a látvány lenyűgöző. De össze is köthetjük a kettőt, kis kitérővel. A Sipoaia-patak (Szabonya-patak) mentén, a Hétlétrás-vízesés irányába indulunk, nemsokára a köves szekérutat erdei ösvény váltja fel, aztán egy kisebb vízesés jelzi előfutárként, hogy itt bizony a mészkő meglepetéseket tartogat. Többszöri átkelés után a patakon, az ösvény elágazik, egyik jobbra, lépcsőszerűen kiképzett emelkedőn át érkezik a Hétlétrás-vízesés alá, mely köztudottan a Nagykő-havas éke, a másik kis pallón át a Medvék-szakadéka felé tart.

Képzeletben most ez utóbbit választjuk, mert nem szeretnénk felületes szemlélőként azonnal belegyalogolni a havas leglátványosabb szorosába. A hegyeket feltétlenül tisztelni kell, sohasem hegymászóként, földrajzosként, geológusként vagy éppen biológusként kell először találkozni velük, hanem emberként, nyitott szívvel rábízni magunkat, hogy annyit mutasson meg magából, amennyit akar.

Az ösvény enyhén emelkedik, épp csak annyira, hogy ne fulladjunk ki, aztán észrevétlenül, a lomberdő ágai közt felsejlik egy sziklafal, igen ez már mészkő, talpunk alatt feketéllik a rendzina, összetöredezett mészkődarabok világítanak belőle. Az ösvény beszorul két sziklatömb közé, hogy azután újra kitáguljon a tér, jellegzetes formák ezek a mészkövön, a repedések, törések vonalán a lefolyó csapadékvíz oldó hatása által tovább szélesített alakzatok, a hasadékkarrok. A karrok számos típusát figyelhetjük meg itt is: a népnyelv ördögszántásnak hívja, s valóban ördöginek tűnik a gyaloglás rajtuk, mert a mészkő felszínét csak a mélyedésekben fedi talaj, így itt a korrózió (marás) jobban érvényesül, barázdált formát alakítva ki.

A sziklafal lábánál az oldódással leválasztott, majd a gravitáció következtében leomlott törmelék halmozódik fel. A vízfolyás medrében fehérlenek a mechanikusan apróra zúzódott kövek, melyeket még nem szállított elég nagy távolságon át a patak ahhoz, hogy lekerekítse. Nem sokkal odébb, a sziklafalat egy szerkezeti repedés mentén kialakult és továbbmélyült nagyobb méretű hasadékkarr szabdalja fel, mely a fal aljában kiszélesedik. Valamikor ez szabályos oldási üst lehetett, napjainkra pedig már mikrokarrok szabdalják. Valószínű, hogy a szakadék kialakulása során ezen a szinten a vízfolyás hosszabb ideig stagnált.

Az egész Nagykőhavason a mészkőtömbök elszigetelten jelennek meg, így elhelyezkedésükről függően hol szakadékok, szorosok, kanyonok, hol tornyok, tűk, meredek falak jellemzik. Az endokarsztos formák, a búvópatakok teljesen hiányoznak, a töbrök, uvalák kis számban fordulnak elő.

Nemsokára kiérünk a Pásztor-tisztásra (Poiana Baciului), ahonnan visszapillanthatunk a mögöttünk északra fekvő Brassói-medencére. Majd az ösvény újra a mészkőfalak alatt vezet, a vegyes erdőt most már a fenyő váltja fel, 1400 méteren lehetünk, még egy kis emelkedő, aztán már ott is vagyunk az 1630 méteren fekvő nagykő-havasi menedékháznál. Az új turistaházat 2004 májusában adták át, mert a régi, téglaépület leégett. Kevés férőhellyel rendelkezik (tizenöt ágy), de hétköznap biztosan találni helyet, hétvégére azonban foglalni kell, mert sokan töltik a hegyen szombat estéjüket. Különösebben az sem probléma, ha nincs hely, mert amíg lehet, összeszorul a ház népe, és a reggeli korán indulás lehetősége feledteti a kényelmetlenül töltött éjszakát.

Felkapaszkodhatunk a menedékház melletti sziklára, ha szerencsénk van és felhőtlen az égbolt, gyönyörű kilátás nyílik nyugati irányban a mészkőből álló Kőcsűrre és mellette, a Nagykő-csúcs konglomerátum alakzataira, melyek láthatóan elütnek egymástól: előbbi éles peremével, ellenfényben is vakító fehérségével, utóbbi lekerekített formáival, enyhén szürkésebb árnyalatával.

Vacsora előtt még megmászhatjuk a csúcsot. Ha nem sietünk, elidőzhetünk a „Csűrkapunál”, aztán egy kilátóhoz érünk, ahonnan visszanézve a menedékház platójára néhány kisebb töbröt is felfedezhetünk, keleten a Garacsin-völgy, északnyugatra tű alakú ormok, délre az Írottkő hármas sziklatömbje. Az Írottkő nevét a sziklafalon élő alacsonyabb rendű növények, a zuzmók körül kialakult hártyaszerű mészkőkicsapódásokról kapta. Ezek, a rózsákhoz hasonlító alakzatok, 5-10 méter magasságban teljesen ellepik a sziklafal keleti oldalát, mintha kínai rajzoló nagy gonddal festette volna oda őket.

Elhagyva az Írottkőt egy kisebb emelkedő után a formák enyhén íveltebbé válnak, lábunk alatt a lekerekített kavics jelzi, hogy itt már a konglomerátum az uralkodó kőzet. Az 1843 méteren lévő csúcs tulajdonképpen egy kiterjedt plató legmagasabb pontja, csak kelet-északkeleti irányba szakad le szürke sziklafalként, melyet az erózió több ízben felszabdalt, bizarr alakzatokra bontva. Délre, a Bucsecs óriási tömbje uralja a panorámát, a 2505 méteres Omu- (Ember) csúccsal, nyugatra a Keresztényhavas, mögötte a Királykő fehér ormai, délnyugatra felsejlik a Fogarasi-havasok körvonala, délkeleten pedig a Csukás-hegység, északra a Brassói-medence és a Medve-szakadék.

A menedékháztól is több irányban indulhatunk lefelé, Felsőtömös irányába a Tamina-szurdokot érintve, vagy visszatérve a Malomdombokhoz, a Hétlétrás-vízesésen át.

A Tamina-szurdok irányában, a csúcsra vezető ösvényen indulunk, majd a platón délnek fordulunk a Bucsecs irányába. Ahogy ereszkedünk a Kiskő-patak völgyébe, úgy növekszik szemben a Bucsecs tömbje, mint valami óriási fal, teljes részletességgel látni a szemközti völgyeket. Télen a Tömös-völgyét gyakran köd borítja, a ködtenger fölé magasodó csúcsok pedig fényárban úsznak, azt a képzetet keltve, mintha levegőben lógna a hegy. A hőmérsékleti inverzió játéka ez, ugyanis a hideg levegő gyakran beszorul a völgyekbe, hegyközi medencékbe, míg a csúcsok napsütésben pompáznak. Mindez addig tart, míg meg nem történik a hőcsere a két légtömeg között.

Pásztorszállások, helyi néven esztenák mellett visz az ösvény, a legeltetésnek nem éppen helyes módjával találkozunk, mint általában a romániai hegyekben, a szállások mellett teljesen kiirtották a természetes növényzetet, a kosarazás (így nevezik a karámok vándoroltatását) mindig késve történik, miután már teljesen elpusztult a gyeptakaró.

Lassan elérjük az erdőszintet, leereszkedünk a fenyvesektől egészen a bükkösök szintjéig, ahol az ösvény egy erdei útra ér, melyen kis gyaloglás után a Tamina-szurdok fölé érkezünk. Itt a Kiskő-patak mezozoikumi zátonymészkőbe mélyítette szurdokát egy nagykiterjedésű hasadék mentén. A mélyítő tevékenység két ízben is szünetelhetett, ezt bizonyítják a szurdok oldalfalain található oldási-eróziós üstök, melyeknek itt két szintje figyelhető meg. A közel függőleges falak 50-60 méter magasak, a szurdok rendkívül keskeny, szélessége 2-5 méter közt váltakozik. Az átkelést néhol fémlétrák, fémhuzalok könnyítik, ennek ellenére több ízben is bele kell gázolni a köves patakmederbe. Néhol a hasadék annyira összeszűkül, hogy az a szemközti falak karnyújtásnyira kerülnek egymástól. Ilyenkor könnyedén megtámaszkodhatunk bennük. Hosszában öt vízeséslépcsőt számlálunk meg, a legnagyobb 10 méteres. Ennek aljában található a legnagyobb üst is, amely 5 méter átmérőjű.

A Tamina-szurdok igen látogatott, mivel közel található a híres üdülőtelephez, Predealhoz és a Brassót Bukaresttel összekötő főúthoz. A szurdokon való átkelés a tömeg ellenére is izgalmas, mivel keskenysége miatt a szorosban csak egyesével haladhatunk, a hangoskodni akarókat elnémítja a vízesés robaja, a nehezebb közlekedés miatt a csoportok általában tisztes távolságokban követik egymást, odabent bárki egymagában szemlélődhet.

A nagykőhavasi menedékháztól indulva leereszkedhetünk egy másik útvonalon is, amelyik visszavezet a Malomdombokhoz. Ezúttal a hegység legszebb szorosát érintjük.

A Hétlétrás-kanyon is hasonlóan jött létre, mint a Tamina-szurdok, mezozoikumi zátonymészkőbe vágta medrét a Sipoaia-patak (Orbán Balázs szerint Szabonya-patak). A menedékháztól induló ösvény meredeken ereszkedik alá az erdő között, szűk egyórányi járás után már hallható a vízesés robaja, elértük a patak medrét. Egy kisebb palló vezet ár rajta és már meg is érkeztünk az első vízeséslépcsőhöz. Mint a mesékben, itt is hét próbát kell kiállnunk, hét vízeséslépcső alkotja hosszában a szurdokot, hét létra vezet át rajta, innen a neve is: Hétlétrás-vízesés. A létrákat nemrég újították fel amerikai segítséggel, a régebbiekhez viszonyítva sokkal biztonságosabbak. Jelenlétük a szemnek kissé zavaró, de hiányukban nem lenne járható a vízeséssorozat.

Igazi élménytúra itt áthaladni, egyik vízesés a másikat váltja, de nem úgy, hogy egyszerre átláthatjuk mindegyiket. A kanyarulatok miatt mindig csak egyet figyelhetünk meg, így kényszerít a természet az odafigyelésre. Ahogy egyre lejjebb haladunk, szűkül a meder, hatalmas eróziós-oldási üstök fonódnak egymásba a vízesések alatt, jól szemléltetve ezek hátrálását. Hasonló üstöket figyelhetünk meg az oldalfalakon is, itt is két szintet alkotnak, mint a Tamina-szurdokban, két vízhozam és erózióbázis változást tanúsítva. A legnagyobb vízesés 15 méteres, itt olyannyira beszűkül a meder, hogy a létra közvetlen mellette halad, tavaszi magas vízállás idején középtájon a víz rázúdul a létrára, magunkon érezhetjük a vízesés energiáját, igazi kaland lemászni rajta.

Fagyos teleken a vízesések is megfagynak, ilyenkor üvegből metszett orgonasípokhoz hasonlítanak, a nyári zúgást téli csend váltja fel, melyet csak néhány leszakadó jégcsap csörömpölése tör meg. Ha valóban angyalok lépkednek e lépcsőfokokon, neszezésüket hallanunk kell e jégbe dermedt csendben!

Szekeres Márta

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu