Új szigetek a Dunában és a Balatonban

Dunaföldvár 76 kilométernyire van Budapesttől délre, közvetlenül a folyó partján. Az itteni löszös talajban nem ritkák a suvadások, csuszamlások és omlások – az 1970. szeptember 15-én bekövetkezett esemény azonban lényegesen nagyobb arányú és földtani szempontból sokkal érdekesebb volt, mint a korábbiak (és mint az a két későbbi, amelyre 1975. január 17-én, illetőleg 1977 márciusában került sor, az 1970-es suvadás közvetlen szomszédságában).

Nem túlságosan messze a Dunán átívelő vasúti hídtól, hozzávetőlegesen 700 méter hosszú szakasz mentén mozdult meg a föld 1970 szeptemberében. A becslések szerint több mint egymillió köbméternyi talaj zúdult alá mennydörgő robajjal. Amint a lefelé csúszó-zuhanó föld elérte a Duna partját, hatalmas porfelhő emelkedett a magasba, és a víz felületén olyan rendkívüli hullámok alakultak ki, amelyek a legalább 700 méter távolságban lévő átellenes partra is kicsaptak! Az ottani emberek rémülten menekültek a hevesen előretörő víztömeg elől.

A dunaföldvári partszakaszt nagymérvű károsodás érte, melynek összegét legkevesebb egymillió forintra becsülték. Öt épület összedőlt vagy súlyosan megrongálódott, egy szőlőterület pedig mintegy 20 méterrel zökkent mélyebbre. Helyenként széles és mély, többnyire a Duna-parttal párhuzamosan húzódó repedések jöttek létre. A legérdekesebb pedig, hogy a Dunában két új sziget keletkezett, de nem a lezúdult talaj anyagából, hanem a nyomóerők hatására a Duna medrének megemelkedése révén (Valószínű, hogy e szigetek hirtelen kiemelkedése idézte elő a szokatlanul erős hullámzást.). Hogy eredetileg tényleg a víztükör alatti övezet gyors ütemben lezajlott felgyűréséről volt szó, azt nemcsak a nagy agyagtömbök jelenléte bizonyította, hanem az is, hogy ezeknek a szigeteknek a felszínén óriási számban fordultak elő dunai kagyló- és csigahéjak.

A szigetek hossza körülbelül 250-300 méterre becsülhető, magasságuk a víztükörhöz képest 3-5 méter, szélességük pedig 4-12 méter között váltakozik. Felszínük végtelenül kaotikus, mintha egy különleges erős földrengés sújtotta volna ezt a tájat! Nem ritkák az 1 méternél is szélesebb, 2-3 méter mély repedések. Néhol ember nagyságú vagy még nagyobb, többé-kevésbé megdőlt helyzetű agyagtömbök láthatók.

A két sziget tehát úgy tekinthető, mint egy-egy „miniatűr hegylánc”, amely néhány perc leforgása alatt gyűrődött és tolódott fel azoknak a nagyjából nyugatról kelt felé irányuló nyomóerőknek a hatására, amelyeket viszont a partcsuszamlás idézett elő.

Hasonló jelenség játszódott már 1908. április 19-én Balatonakarattya térségében, a Csittényi-hegy oldalában is. A vasúti pályának szánt területsáv váratlanul megsüllyedt és a Balatonba csúszott. A Balaton aljzata az események következtében feltüremlett, és gátszerű kiemelkedést hozott létre. A balatoni szigetecske 700 méter hosszú és 1,5 méter magas volt. Rajta csakhamar megtelepült a nád. Balatonaliga és Akarattya között sok helyütt, ahol ma nád található, hasonló kis szigetek képződtek a múlt évszázadban lezajlott suvadások következtében. 1869-ből származik az első feljegyzés ilyen eseményről.

Suvadásos jellegű földmozgásokra ott van lehetőség, ahol a talaj erősen agyagos szerkezetű, nem maga az agyag nedvesedik át azonban közvetlenül a csapadék következtében, hanem a víz az agyagrétegen fekvő más kőzeteken, esetleg – amint az például Dunaföldváron történt – éppen a löszön át kerül az agyag felszínére. A lejtőn fekvő különböző rétegek közül ilyenkor először mindig a legalsók mozdulnak meg, vagyis azok, amelyek közvetlenül az agyagrétegen helyezkednek el. Amikor pedig ezek a rétegek a képlékennyé vált agyagon a nehézségi erő hatására megcsúsznak, magukkal rántják a rájuk települt többi réteget is, sőt, az agyag bizonyos mennyiségét szintén megmozdítják. Minél meredekebb a lejtő és minél több csapadékvíz jut a talajba, annál könnyebben játszódik le a mozgásfolyamat, és annál több agyag csuszamlik meg.

A lesuvadó tömegek gyengén hajló, homorú felület mentén mozognak lefelé, közben jókora repedések képződnek bennük. Így karéjszerű szerkezet jön létre, általában a legfelső tömb ékszerű formát ölt és betolódik az utána következő második alá. Emellett pedig – amint a dunaföldvári és a balatoni példák igazolták – a lefelé mozgó tömeg előtt, de nem a talaj felszínén, hanem valamelyest mélyebben, nyomóerők is fellépnek, amelyek azután vagy hirtelen, vagy hosszabb idő (néhány hét) alatt megemelik a talajt.

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu