Robbanás keltette hullámóriások

Ha méretüket illetően el is maradnak a Lituya-hullám (lásd a Kilencven millió tonna – kilencszáz méter magasból c. fejezetben), hatásukat tekintve hasonlóképpen nagy figyelmet érdemelnek azok a hullámok is, amelyeknek létezését – egymástól függetlenül – katonai szakértők és vulkanológusok ismerték fel. Az angol nyelvű irodalomban „base surge”-nek nevezett jelenségről van szó, amelyet nem lehet pontosan lefordítani. Talán a torlóhullám vagy lökéshullám kifejezés a legmegfelelőbb magyar változat.

Torlóhullámokat először a víz alatti atombomba-robbantások alkalmával figyeltek meg. Az 1946. július 25-én végrehajtott bikini kísérlet egyik szemtanúja, B.G. Holzman amerikai őrnagy például így számolt be a torlóhullámról:

„A bikini lagúnából először egy izzó gázgömb emelkedett fel, amelyet vízoszlop, gőz és az óceánfenékről származó szilárd törmelék kísért. Rögtön utána kialakult a jellegzetes, gomba alakú felhő, amelynek nyakrészét gigantikus, hengerszerű vízoszlop alkotta. Ennek vastagsága 600 méter körül volt, a felhő tetőrésze azonban csakhamar elérte a 2400-2700 méteres magasságot. Amint pedig a víztömeg kezdett visszazuhanni a lagúnába, egy óriási, megközelítőleg 300 méter magas hullám vagy felhő jött létre a vízoszlop alján, és gyors ütemben terjeszkedni kezdett oldal irányban. Ez a rövidesen gyűrű alakot öltő, különös képződmény részben a lagúna vizéből, részben a magasból visszazuhanó vízből és gőzökből állott. Az észlelő számára, aki mintegy 16 kilométer távolságból szemlélte az eseményeket, a torlóhullám valóban félelmetes, apokaliptikus látványt nyújtott. Ahelyett, hogy a távolság fokozódásával a jelenség ereje vagy mérete csökkent volna, úgy tűnt, hogy inkább még csak egyre növekedik, s végül kis legalább 400 méteres magasságot ért el! Ezzel egyidejűleg, amint az ismeretes, a közelben tartózkodó kísérleti célokat szolgáló, kiselejtezett hajókat radioaktív szennyeződés érte. Elgondolkodhatunk mármost azon, milyen katasztrófát eredményezne, ha egy hasonló atomrobbantásra kerülne sor, mondjuk, New York kikötőjének vízében… A torlóhullám elárasztaná az egész várost, és súlyos radioaktív fertőzést keltene mindenütt!”

Ez az atombomba „csak” 20 kilotonnás volt, ami 4,2 x1019 erg energiának felel meg. A víz felszíne alatt 27 méter mélységben robbantották fel. A torlóhullám kezdeti sebessége 53 méter volt másodpercenként, és a robbanás centrumától 1400 méternyire még mindig 20 méter/másodperc sebességgel száguldott. Több mint 4 kilométer távolságig jutott el. A későbbi, az atombombánál sokkal nagyobb hatásfokú hidrogénbombák kísérleti robbantásakor még nagyobb torlóhullámokat figyeltek meg.

Időközben kitűnt, hogy a torlóhullámok képződésére nagy tűzhányókitörésekkor is sor kerülhet, ha a vulkán óceáni vagy tengeri területen helyezkedik el, avagy – mint például a Fülöp-szigeteken levő Taal esetében – az aktív kúp egy tó belsejében található. A Taal 1965. szeptember 28-30-i kitörésekor egymást követően hét torlóhullám lépett fel, amelyek összesen 40 millió köbméternyi törmelékanyagot szállítottak magukkal, vagyis körülbelül a Lituya-hullámot előidéző szikla tömegével azonos súlyú anyagmennyiséget. A törmeléket a hullámok a robbanás színhelyétől 3-6 kilométer távolságban rakták le. A kezdeti sebesség ezúttal 100 méter/másodperc volt! A legtávolabbra eljutott torlóhullámot keltő robbanás energiája egy 21 kilotonnás atombombáénak felelt meg.

Vagy féltucatnyi további (más kitörések alkalmával fellépett) torlóhullám megfigyelése alapján ma már elég jól ismerjük ennek a jelenségnek a természetét. A tapasztalatok szerint a hullám egyaránt létrejöhet a mélybe leszivárgó és az átforrósodott kőzetekkel, esetleg a magmával közvetlenül érintkező talajvízből keletkezett gőzök robbanása miatt (ezt nevezzük freatikus kitörésnek) vagy pedig az izzó kőzetolvadékokból robbanásszerűen kiszabaduló vulkáni gázok hatására. Amikor a torlóhullámok szállította törmelék lerakódik – feltéve, hogy ez magas hőmérsékleten izzik még –, hamufolyások és izzó lavinák keletkezhetnek. A törmelékanyag azonban nem okvetlenül magas hőmérsékletű. Előfordultak olyan esetek, amikor hőmérsékletük 100 °C alatt maradt. Adott esetben tehát nem mindig csak a hőhatás kelt hatalmas pusztítást a tűzhányó környezetében, ha a hullám szárazföldi területre ér, hanem az igen nagy sebességgel szállított, roppant mennyiségű törmelékanyag eleven ereje is.

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu