Gleccseromlások

Amíg a gleccser anyaga, a jég viszonylag csendesen, napi néhányszor tíz centiméternyire terjedő elmozdulással csúszik lefelé U alakú völgyében, addig voltaképpen nem jelent közvetlen veszélyforrást. Másként áll azonban a helyzet olyankor, ha a jégár felső végén valamilyen ok miatt gyors ütemben megnő a hó- és jégképződés. A megnövekedett terhelés olyan nyomással hat a gleccser középső s alsó szakaszán levő tömegekre, hogy azok mozgása nagymértékben felgyorsul. Ilyen jelenségre került sor például 1973 áprilisában és májusában Tadzsikisztánban, Taskenttől délkeletre. a 39 fok északi szélesség és 72 fok keleti hosszúság alatt fekvő Medve-jégáron. A Vancs folyó 91 kilométer hosszú völgyének felső részét elfoglaló gleccser egyre gyorsabban előrenyomuló frontja a mondott időszakban már 150 méter magas és 540 méter széles, gigantikus jégfallá növekedett. Normális időszakokban a Medve-gleccser egy év alatt csupán 150 métert nyomul előre, 1973. április 17-én és a rá következő napokban azonban a mozgás napi 9 méterre nőtt, ami évi 3285 méteres sebességnek felelt volna meg. A hatóságok felfigyeltek erre a jelenségre, és a Vancs völgyében, ahol mintegy tízezer ember él, megtették a szükséges óvintézkedéseket. Ezeknek köszönhető, hogy a későbbi eseményeknek egyetlen emberélet sem esett áldozatául. Június 20-án ugyanis a gleccser homloka mögött kialakult és alaposan felduzzadt tó hirtelen áttörte a jégakadályt, és a víz óriási erővel zúdult alá a völgybe, megsemmisítve az elektromos vezetékeket és tönkretéve az országutakat.

A másik ok, amelynek következtében egy gleccser mozgása veszélyes mértékben felgyorsulhat az, ha a jégár útja során igen meredek völgyszakaszhoz érkezik, vagy pedig a gleccser egyik-másik oldalága egy szakadék fölé torlódik. Mindkét esetben, de főként a másodikban megtörténhet, hogy a jégár egy roppant darabja hirtelen leválik, és csúszni vagy zuhanni kezd lefelé. Ez a gleccserlavina vagy gleccseromlás, amely többnyire sziklákat, köveket, fákat, bokrokat és kisebb-nagyobb talajrögöket sodor magával. Pusztító hatása nagyobb, mint a közönséges porhóból és kisebb jég-, valamint sziklatörmelékekből álló lavináé – de szerencsére ritkább is annál.

Különösen súlyos katasztrófát keltettek azok a gleccseromlások, amelyekre az Andokban került sor. 1962 januárjában a perui Cordillera Blanca 6768 méter magas Huascarán nevű csúcsáról gördült alá hatalmas jégtömeg, amely egész erdőket szakított ki a talajból. A szörnyű katasztrófa során tizenkét falu semmisült meg. A halottak számát négyezernél többre becsülték. Pontos adatot senki sem tudott, minthogy a völgy alját a gleccserlavina tíz méter vastag törmelékkel, sárral, jéggel, fával és kővel borította be. A mentés teljesen reménytelen vállalkozásnak bizonyult, pedig Európából is hoztak mentőosztagokat, sőt a lavinakatasztrófák áldozatainak felkutatására betanított bernáthegyi kutyákat is.

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu