Szeméthegyek a kék túra útvonalán (Kesztölc – Dorog, 2004. november 28.)

Sokszor elhangzott már a természetjárók szájából, hogy hazánk erdőségei, legfőképp a felkapott túraútvonalak mentén, hemzsegnek a szeméttől. Erről november végén magunk is meggyőződhettünk, a Pilisben tett kirándulásunk során.

Szeméthegyek a kék túra útvonalán

Fekete-hegyről hazafelé (Dorogra) menet készítettük a mellékelt fotókat. Utunk során a Kétágú-hegytől (Kesztölc) Dorogig az országos kéktúra-jelzés mentén haladtunk, és mint látható a híres útvonalra sokkal inkább a „hírhedt” jelző illene. „Hírhedten szemetes”!

Szeméthegyek a kék túra útvonalán

Igaz tehát az a megállapítás, hogy a még ma is népszerű túramozgalom, mely a "kéktúra" szakaszainak bejárását jelenti, nemcsak Magyarország természeti örökségeit mutatja meg, de hazánk „kultúrájának” színvonaláról is árulkodik.

Szeméthegyek a kék túra útvonalán

Az már más lapra tartozik, hogy a képen látható szemetet, mint mennyisége is elárulja, nem a természetjárók szállították ki, hanem valaki(k) a környék lakosai, vállalkozói közül.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu