A szervezett dorogi barlangkutatás kezdeteiről

1958. november 28-án 12 fej hajolt egy térkép fölé Dorogon a Tájmúzeum helyiségében az asztal körül. Volt közöttük diák, geológus, könyvelő, adminisztrátor, bányamérnök, sőt a múzeum igazgatója is ott ült ugyanolyan izgalommal, mint a többiek.


Mindenkit egyetlen vonzalom hozott egybe: a különös föld alatti világ, a barlangok igézete.


Ebből a kis társaságból (Benedek Endre, ifj. Benedek Endre, Benedek Anikó, Kiss Dezső, Kovács Béla, Kovács Béláné, Kovács Kálmán, Solymár Judit, Szedlacsek Károly, Szepessy Géza igazgató, Tóth Mária, Weisz Magdolna) alakult meg a dorogi barlangkutató szakkör Benedek Endre bányafőmérnök vezetésével, amely egy év múlva Kadić Ottokár, hírneves régész és barlangkutató nevét vette fel.


A nagy izgalom és vonzalom tárgya pedig, ami mindannyiunkat elvarázsolta, egy olyan barlang volt, ami azelőtt és azután is sok-sok ember szemében vált a csodák birodalmává: a Sátorkőpusztai-kristálybarlang


A tél során egy-két barlanglátogatásra került sor, s inkább felderítő utak voltak ezek, nem annyira kutatómunka: a kis csoport megismerkedett a környék barlangjaival. A dorogi „népes” (munkás kisvasút) segítségével bejártuk azokat az üregeket, melyek mások előtt nehezebben voltak elérhetők: a dorog-tokod-sárisápi szénmezőket rejtő karsztterület természetes üregeit, melyeket a hajdan feltörő forró vizek alakítottak ki, de a bányászat rátalált, és némelyiket karsztvízzel árasztotta el, földalatti tavakat, vízzel elárasztott, kristályokkal borított ”kincseskamrákat” hozva létre bennük.


1959 tavasza az igazi munka megindulását jelentette a kis csoport számára, amely akkorra már 20 főre gyarapodott. A Sátorkőpusztai-barlang titokzatos mélységébe megbízható drótkötélhágcsó vitte a fiatalokat, akik belekóstolhattak a barlangi fotózás, térképezés és feltárás élvezetébe.


Benedek Endre irányítása mellett speciális szerszámok készültek: rövid nyelű lapátok-csákányok, széles szájú vödrök, rövid csúszdák melyek a törmelék szállítását segítették. Nyárra, már az akkor megalakuló MKBT (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat – a továbbiakban csak Társulat) felé is kapcsolatot teremtett csoportunk. Tagjaink a Társulat soraiba álltak, a szervezett barlangkutatást erősítve.


Kialakult a kutatási terv, amely több évig adott munkát a fiatal csoportnak. Hiszen a Sátorkőpusztai-barlang további kutatása mellett a barlang járatainak gondozása, a bejárhatóság megkönnyítése is fontos volt, mert egyre több és több ember érkezett kíváncsian a Nagy-Strázsa-hegyre, hogy láthassák a földalatti „csodavilágot”.


A „nagy” barlangon kívül – más üregek után kutatva – megkezdtük a környék tüzetes átvizsgálását.  Elsőként a Strázsa-hegy Dorog felé néző sziklakapuja (Tündérkapu) alatt sejthető üregek feltárása indult meg, itt ugyanis a megkutatásra három pont is kínálkozott. Mégsem adta meg magát könnyen a sziklakapu: három és fél évig tartó szívós és kemény „bányászkodás” után nyíltak meg a Strázsa-barlang gyönyörű képződményekkel borított kisebb üregei, a kitartóan és fáradhatatlanul ásó-csákányozó, csilléző csapat előtt.


30 év eseményeit nehéz röviden-tömören leírni, hiszen szinte minden szabadidőnket, ünnepnapokat ott és együtt töltöttük, számtalan élményt, kedves percet, bánatot-örömet értünk meg. Talán egy-két eseményt érdemes mégis kiemelni, mert meghatározóak voltak a társaság és a barlang „életében”.


1960 tavasza: a mérések alapján kőbányászok segítségével az első kis terem alsó részének berobbantásával kényelmes bejárat, fogadóterem kialakítása. Az áttört falba masszív ajtó beillesztésével zárható lett a barlang. A régi, felső bejárat üregébe rácsos ablak került. Az egyéb kívülről bevezető kisebb üregeket eltömtük, bebetonoztuk.  A sziklakapura tábla került, amely tudatta az arra járókkal, hogy a barlang természetvédelem alatt áll.


1961-ben megtörtént a terület egyéb karsztos képződményeinek, üregeinek teljes felmérése, térképezése. Augusztusban kéthetes tábort szerveztünk a Kesztölc melletti Klastrompusztán, a tó partján. Célunk, az ottani barlangok bejárásán kívül a nagyon ígéretesnek tűnő Pilisnyergi-víznyelőbarlang feltárása volt. A munkák még ebben az évben megindultak de egyelőre csak részleges sikerek születtek.


1962 a siker éve volt. Csoportunk vállalta a Társulati vándorgyűlés megszervezését Dorogon. Ez alkalommal a bányabeli üregek megtekintése mellett az akkor frissen feltárt Strázsa-barlang bejárására is sor került.


Augusztusban újabb tábor Klastrompusztán: kitartó munka során megnyílt a Pilisnyergi-víznyelő 24 méter mélyre vezető függőleges aknája. Elkészült a barlangszáj ácsolattal történő biztosítása, és az álfenék alatti törmelékben újabb járat felfedezésének lehetősége kínálkozott.


1963-ban a Sátorkői-barlang mélyén lévő forrás mellett, ácsolt függőleges akna kihajtásával megkezdtük a Kadić-szakasz feltárását. Ajtó zárta le a Strázsa-barlang felső üregeinek bejáratát, sínpályával, csillével szállítottuk ki az üregek kemény homokkitöltését.


Újabb tábor Klastromon: a víznyelő bontása mellett összefüggéseket kerestünk a Leány- és Legény-barlangok között, eredménytelenül (ennek beigazolódása a 90-es évek derekán következett be – szerk. megjegyz.). Mindeközben állandó problémák Sátorkőpusztán: az erősnek hitt, páncélozott ajtót szinte hetente betörték, állandó gondot okozva. Ilyenkor ajtójavítás, szerelés következett és gyakran sírva tapasztaltuk: megint kevesebb kristálycsoda vár bennünket a föld alatt, ugyanis szinte minden hívatlan látogató emlékkel távozott…


1965-ben a magyar természetvédelmi törvény talán első érvényesítési kísérlete volt, amikor a Komárom megyei bíróság a barlangot rongáló fiatalok tettenérése után ítéletet hozott, természeti értékek rongálóit megbüntetve. A fiatalkorúak büntetésének egyik pontja: jóvátételi munka végzése a barlang helyreállítási, javítási munkáinál. A szigorú szankció eredménye: a két fiú 3 évig kitartó barlangász lett, sőt később felnőttként is gyakran segítettek bennünket.


1975-ben megnyílt a Kadić-szakasz, miután a korábbi sziklák közötti keskeny rések helyett a kőtömbök eltávolításával komoly keretácsolattal ellátott függőaknát kialakítva sikerült a törmelék alatt húzódó járatokat elérni. Tíz méteres függőakna alján nyílt meg az oldalra vezető folyosórész, melyet tovább ásva, 17 méteres mélységig folytattunk. Itt a járat már oldalirányban, a barlang forrás felöli oldalán, a terem falai alá nyúlt, de mindvégig laza, sáros törmelék között folytatódott.


1978-ban az ácsolat megcsúszott, meg kellett javítani, kicserélni. Újabb, hosszabb bányafákat kellett lecipelni az alsó terembe, ott faragni, illeszteni, tűzni. De az újabb ácsolatot is „megtámadta” a forrás vize. Ismételt megcsúszás után be kellett látni, itt nagyobb a veszély, mint korábban.


1980 – az eredmény: 17 méter mélység, 23 méter ferdén haladó folyosók, kisebb termek, üregek, pazar kristályok – és a beomló ácsolat.


Ezt követően a Sátorkői-barlangban a járatok rendezése, tisztántartása, látogatások szervezése, lebonyolítása, mérések végzése (ha nem tűntek el a műszerek) maradt a tevékenység gerince. A veszélyessé vált alsó üregeket lezártuk.


A Strázsa-barlang feltárása óta ugyanúgy szenvedett, mint testvére. A sokadik betörés után határoztunk úgy, hogy véglegesen meg kell akadályozni minden kártételt. Egyetlen lehetséges mód, megszüntetni a bejárhatóságot. Az ajtót néhány köbméter törmelékkel befedtük (a maradék sínpályát azóta ellopták).


A Pilisnyergi-víznyelőnél e közben a pilisi Parkerdő segítségével faház épült, ahol rendszeres munkához sikerült kialakítani a feltételeket. A víznyelő függőlegesen bordázott, éles sziklafalai között évről-évre mélyebbre hatoltunk, amíg végül 43 méter mért járathossz után – amely zömmel függőlegesen halad 28 méteres mélységig – elszűkülő járat nehezítette a feltárást (ez ma is a végpont).


A 30 év eredményeit nehéz lenne néhány sorban felsorolni. Egy valami azonban feltétlenül fontos: a csoport mindenkori vonzásába kerülő fiatalok természet iránti szeretetének, érdeklődésének felkeltése. Ez alatt az idő alatt több száz fiatal került közénk, akik hosszabb-rövidebb ideig járva a föld mélyén rejtőző titkok világát, életük végéig tartó hatást, élményeket kaptak, melyeket ma is őriznek, sokszor gyermekeiket is elhozzák fiatalságuk színhelyére, a Sátorkőpusztai-barlanghoz.


A 30 évből 25 évig Benedek Endre irányította, nevelte a csoportot. Édesapám, aki lelkével, emberszeretetével, a természet iránti alázatos tiszteletével mindannyiunk számára – kimondva és kimondatlanul – példát adott emberségből, derűs, kitartó egyéniségével a fiatalokat is arra az útra vezetve, melyen ő élete végéig járt.


Madarasné Benedek Anikó

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu