A természetjárás illúziója

A turistáskodás iránti vágyat legtöbbünkből a vadságában szép, és érintetlen természet megtapasztalásának igénye váltja ki. Ugyanakkor azt, hogy érintetlen, ma már egyre kevésbé mondhatjuk el természetesnek tetsző környezetünkről. Mégis ezt tesszük, ha a civilizáció által kevésbé megbolygatott, a hétvégi kirándulók által kevésbé háborgatott helyen járunk.

A XXI. századi Magyarországon a természetjárás merőben átértékelődött. Nem csupán divatossá vált, de jelentősen vesztett korábbi értékéből is. Amíg csak kevesek, a ténylegesen elszántak látogathattak el, például egy magas hegyfokra, egy-egy természetes kilátópontra, a turizmus valódi értéket: a természettel való azonosulást, önmagunk megismerésének lehetőségét, a hétköznapok nyüzsgésétől való teljes elszigeteltséget, ennek következtében pedig a szellemi és fizikai felfrissülést nyújtotta. Ma viszont teljesen más a helyzet. Az emberi gyarlóság, az önös érdekből a természetes állapotok ellen küzdő egyének, erdőségeinket, hegyeinket, pusztaságainkat is saját életterükké alakították, ahol a természetes állat- és növényvilág megtűrt vendégnek, a turista, természetvédő pedig nemkívánatos elemnek számít.

Erdei versenypályák

A pilisi Csurgó-hegy jelzett útját jártuk, amikor egy erdőben felettébb szokatlan zajra lettünk figyelmesek. Nem sokáig kellett találgatnunk, a semmiből hirtelen előbukkanó szovjet gyártmányú Zaporozsec megoldotta a rejtélyt. Még mielőtt az autóból hadonászó kezek ezt értésünkre adták, magunk is rájöttünk, jobb, ha leugrunk az ösvényről. A mellettünk elszáguldó „tajga réme” nemcsak hangjával és a kipufogógáz bűzével, de utasainak önkényes magatartásával is pillanatok alatt kizökkentett csendes elmélkedésünkből. A döbbenet akkor vált teljessé, amikor nem sokkal később kiderült, hogy egy négytagú család vasárnapi gombászásának lettünk szemtanúi.

A Gerecse sem mentes az ilyesfajta meglepetésektől. Már-már igaznak tűnik az a megállapítás, hogy semmivel sem biztonságosabb egy erdei kirándulás, mint mondjuk a séta budapesti nagykörúton. A Mogyorósi-sziklákhoz vezető, kijelölt ösvényeket éppúgy terepmotorok szaggatják, mint a Getére vezetőt, és örülhetünk, ha csak a jelzetteket. Általában persze más hegységekben is találkozhatunk velük, azokon belül pedig ott, ahol a ritkásabb növényzet ezt lehetővé teszi. Szomorú, hogy ma már kisebb-nagyobb társaságok űznek sportot a természetjárók és -védők ilyetén bosszantásából, és nem utolsósorban a természet tudatos rongálásából. A nemzeti parkok és önkormányzatok vagy tehetetlenek, vagy félnek a határozott, szigorú intézkedések megtételétől.

Alkalmi kirándulók

Húsvét, május elseje, pünkösdhétfő. A „kötelező” kirándulások napjai. Ilyenkor tízezrek válnak alkalmi „turistává” és rohanják meg a városkörnyéki hegyeket, erdőket, csak azért, hogy kipróbálhassák a hipermarketben vásárolt grillsütőt, vagy egyszerűen csak azért, hogy legyen beszédtéma a munkahelyen. Természetesen nem azokról szólok, akik szabadidejüket tartalmas természetjárással, túrázással töltik, hanem kizárólag azokról, akik a kirándulás fogalma alatt az erdőszéli parkolókban végzett sörfogyasztást, bömbölő zenehallgatást, szalonnázást értik.

A Börzsönyben történt néhány éve, a Csóványos közelében, hogy utolértünk egy előttünk hangoskodó, egymást faágakkal dobáló és trágár szavakkal illető társaságot, látszólag egy középiskolás osztályt. Szemünkkel a tanárt kerestük. Fél percbe is eltelt, mire észrevettük. Ő volt a hangadó! Csak bízhatunk abban, hogy ezek a fiatalok nem ezt a viselkedést tekintik majd etalonnak.

Hulladékhegyek

szemét a kék túra útvonalánA hulladék környezetbarátnak semmiképp sem mondható életmódunk velejárója. Kezeléséhez, mi magyarok, az átlagember szintjén vajmi keveset értünk, legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. Sajnos még mindig ott tartunk, hogy a szelektív hulladékgyűjtés modell, és nem pedig gyakorlat. Ha ez utóbbi lenne, könnyűszerrel belátnánk, hogy életünk minősége, és a természetes környezet hosszú távú fenntarthatósága múlik rajta. Ebben az értelemben tehát a hulladék, illetve annak feldolgozása is egyfajta értékmérő. Nem csupán pénzben kifejezett értéket tükröz, hanem – és ez sokkal fontosabb – erkölcsit is. És mi köze mindennek a természethez? Ha felhasználnánk, hozzáértő kezekbe adnánk, nem találkoznánk vele úton, útfélen. Nem csúfítaná és szennyezné a főutak mentét, vasúti töltéseket, felhagyott bányaudvarokat, gépkocsival is megközelíthető erdei rejtekhelyeket.

„Igénytelenség határok nélkül”. Így jellemezhetnénk azokat az állapotokat, melyekkel túrázás közben találkozhatunk, és azokat az embereket is, akiknek e felettébb nem szívderítő látványosságokat köszönhetjük.

Kisajátított területek, lakóparkok

„A lakott területek természetes környezetét kultúrtájjá, vagy éppenséggel belterületté alakítani”. Ez egyfajta jelmondata lehetne az utóbbi évek, évtizedek törekvéseinek, amelyek egyúttal természeti értékeink tudatos tönkretételéhez pusztulásához vezettek, illetve vezetnek. Magántelkeken, pazar kastélyok emelkednek ott, ahol nemrég még természetes erdőség burjánzott, vagy gazdag madárvilágnak, és kétéltűek ezreinek otthont adó lápvilág terpeszkedett. Piliscsaba szomszédságában, a Bécsi út mentét egykoron szegélyező jegenyesor és a mögötte húzódó nádas már a múlté. A kárpótlásként visszaszolgáltatott területen az élelmes tulajdonosok a természet védelmének fittyet hányva, betonüzemet és egyéb építőipari vállalkozást telepítettek. Mindenekelőtt azonban az egykori természetes vizes élőhelyet több méter vastagságban építkezési törmelékkel és agyaggal töltötték fel.

A közelmúltban divatossá, mondhatni státuszszimbólummá váltak a „fullextrás” őrzött-védett lakóparkok, melyek az „Érintetlen természet” szlogenjével igen népszerűek tehetősebb embertársaink bizonyos csoportjának körében. Aki valamelyest is képes a dolgok mögé látni, tudja, hogy korántsem arról van szó, hogy ezek az emberek egyfajta természetbarát, harmonikus életvitelre törekednek, sokkal inkább térre vágynak, olyan területre, ahol pazar épületeket emelhetnek, teniszpályákat, úszómedencéket, golfpályákat létesíthetnek. Mindennek tehát semmi köze a természetes környezet iránti vágyhoz. Annál is inkább, mivel az „Érintetlen természet” csak addig érintetlen, amíg az alapozáshoz, közművekhez ki nem irtják az erdőt, hogy azután azokat mesterségesen telepített fákkal – többnyire kultúrfajokkal – pótolják. A lakóparkokban, bizonyos értelemben az emberek önmagukat is becsapják, hiszen az életüket addig meghatározó komfortról nemcsak, hogy nem mondanak le, hanem megnövekedett igényszintjükhöz igazítják azt. A „természet lágy ölére költözés” valójában nem más, mint illúzió, városépítés a természetben.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu