Jó választás - A Ratsching-folyó szurdokában

JÓ VÁLASZTÁS
A Ratsching-folyó szurdokában

A térképet böngészve a bőség zavarával küszködöm. Gyakran van így az ember, ha az Alpokban keres túracélpontot. A folytonos, szaggatott és pontozott piros vonallal jelzett, vagyis különböző nehézségi fokozatú gyalogösvények között nehéz választani. Segítséget csak az útikönyv jelenthet, amelynek ajánlatait korábban javarészt már kimerítettük. Igaz, az „apróbetűs” részek még hátravannak.

Dél-Tirolról szóló könyvem Vinschgauról szóló fejezete kissé elhasznált lapokból áll. Nem véletlen, hiszen magyar barátunk által rendre felkínált szálláslehetőség itt található. S bár szűkre szabott pénztárcánk túl nagy mozgásteret nem enged, azért kíváncsiságunknak nem lehet határt parancsolni.

Mindössze két mondat és egy fénykép keltette fel érdeklődésünket a Merantól északkeletre, megközelítőleg 60 km-re található Gilf-szurdok iránt. A fehérmárványba vágódó, nagyjából egy kilométeren 175 métert eső Ratsching-patak híre izgalmas túrát ígért. S bár a megközelítés a térképen is jól jelzett szédítő szerpentinen (688 méterről a 2099 méteren fekvő hágón való átkelés, majd ereszkedés 970 méterig, s mindez 30 km-en belül) nem tűnt kellemesnek, az óriási hegyek, jégcsipkézte csúcsok látványa azonban minden utazással kapcsolatos problémát hamar feledtetett.

Meran városán átkelve a reggeli csúcsforgalmat „élvezhettük”, de a 22 km-re északra fekvő St. Leonhardon túl már megszűnt a városok lüktetése, legfeljebb motoros és kerékpáros turistákkal találkoztunk. Ez utóbbiaknak minden elismerésünk, hiszen itt aztán rendesen meg kell küzdeniük a meredek emelkedőkkel.

Célállomásunk a hágó (Jaufenpass) túloldalán fekvő Stange sportközpontja volt. A fedett sportcsarnok, valamint teniszpályák szomszédságában létesített parkoló számít a szurdoktúra kiindulópontjának.

Túra a vízeséshez

A parkolóban elhelyezett ismertető tábláról már bővebb információt szerezhettünk a Gilf-szurdokról (Gilfenklamm). Megtudtuk, hogy a 175 méteres szintet leküzdő gyalogösvényen fölfelé nagyjából egy órára, visszafelé valamivel kevesebbre lesz szükségünk a bejáráshoz. A kihelyezett fotók tanúsága szerint magasban átívelő pallórendszerek, hidak segítségével győzhetjük majd le a Ratsching-patak mélyre vágódott vad szurdokát.

A bevezető út a városka szélén vezetett aszfaltjárda, mely kb. 400 méter után vált át az erdei ösvényre. A szurdok bejáratánál pénztárbódé áll, a belépő felnőtteknek három, gyermekeknek 6 éves kortól egy euró. A tulajdonképpeni szurdoktúra innen kezdődik. A völgyben fölfelé, a patak folyásirányával szemben haladtunk, így a már megszelídült patakocska egyre tajtékosabb, vadabb arcát mutatta, s hamarosan sziklafalak között találtuk magunkat.

A Gilf-szurdok nevezetessége a befoglaló kőzet milyensége. Ez ugyanis nem más, mint fehérmárvány. Ebben alakult ki évezredek folyamán a nagyjából 50 méteres mélységet is elérő, szűk szoros. Magát a márványt leginkább a letaposott, a turisták léptei nyomán lecsiszolt vagy éppen a mesterségesen kivájt lépéseken, lépcsőkön fedezhetjük fel, mert a szurdok falát az időjárás, illetve az állandó pára mattá változtatta, illetve az alga és mohabevonat miatt zöldes „patina” telepedett rá.

A szurdok feltárása helyi kezdeményezésre indult meg, s 1893-95 között zajlott. A turisták előtt 1896. augusztus 2-án nyitották meg. A völgyet 1898-tól rövid ideig Ferenc József-szurdoknak is nevezték. A fából létesített hidak, pallók (több tucatnyit találunk itt) első komolyabb felújítására 1961-ben került sor a Ratschingi Szépítő Egylet irányításával, s bár láthatóan egy-két új elemet (betontalapzatokat, fémkonzolokat) a közelmúltban is beépítettek, a faszerkezetek felújítása néhol ismét időszerűnek látszik. A hidak billegő, néhol erősen korhadt deszkáin igen körültekintően kellett közlekednünk, s helyenként a fakorlátok is inkább csak lelki, mint tényleges támaszt nyújtottak. Ettől függetlenül amit láttunk valóban lenyűgöző volt.

A tajtékozó patak kisebb-nagyobb vízesésrendszereken zúdul alá, miközben örvénylő mozgásával hatalmas üstöket, kavernákat váj a szurdok falába. A sziklaszoros legszebb és legmonumentálisabb képződménye a számos táblán már előrejelzett 15 méteres vízesés, amelyet a szurdok legszűkebb részében találunk. A sziklafalak itt 3-4 méterre megközelítik egymást olyan hatást keltve, mintha azok teljesen bezáródnának fölöttünk. A rövid ideig tartó barlangi hatást fokozza, hogy a turistaösvényt a szikla hosszanti bemélyedésében vezették el. A patak zaját a sziklafalak itt hatalmas folyó morajlásává erősítik, ahol nem elég a normál emberi hang ahhoz, hogy szót váltsunk egymással.

A keskeny ösvényen csak egyirányú forgalom haladhat, ezért a szembejövő kirándulók elhaladásáig kénytelenek voltunk itt hosszú perceket eltölteni, amit persze egyáltalán nem bántunk. Tulajdonképpen nem volt az a szög és nézőpont, ahonnan ne készültek volna fotók, videofelvételek. Innen már csak kb. tíz perc választott el bennünket szurdok tetejétől. Mint utóbb kiderült, érkezhettünk volna innen is, hiszen parkoló és pénztár itt is megtalálható, azonban úgy véltük sokkal ésszerűbb túránkat az emelkedővel kezdeni.

Buszunkhoz a szurdokot megkerülve több turistaúton is visszajuthattunk volna, ám mi lefelé is a szurdokot választottuk. Nem hiába tettük meg kétszer az utat, jól tudtuk, hogy a látvány nem lesz teljesen ugyanaz. Mivel az ember nem fordul folyamatosan hátra, új formákat, újabb fotós nézőpontokat fedezhettünk fel a visszavezető úton is.

A parkolóhoz leérkezve úgy véltük, hogy bár véletlen választás volt a mai program, a közel kétszáz kilométeres buszozás dacára nem döntöttünk rosszul.

A Gilf-szurdok legnagyobb vízesése (video)

Részlet a Gilf-szurdokból (video)

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2009 BEBTE www.bebte.hu