Nagytakarítás a Nagy-Getén

NAGYTAKARÍTÁS A NAGY-GETÉN AVAGY A TAVASZI ÜNNEPEK ISMÉT NEM MÚLTAK EL NYOMTALANUL
(2009. MÁJUS 16.)

A Gerecse hegység Csolnok Dorog és Tokod között emelkedő impozáns tagja közkedvelt kirándulóhelynek számít térségünkben. Erről magunk is meggyőződhetünk, ha egy-egy ünnepnapon, vagy hétvégeken, jó időben felsétálunk tetejére. Pontosabban meggyőződhetünk máskor is, hiszen a "jeles" napok nem múlnak el nyomtalanul. A víkendezés, szalonnasütés, sörözés sokak számára olyannyira létforma, hogy e tevékenység nélkül, pusztán a természet csodálatáért, a pihenés élményéért ma már nem divat a hegyeket járni.

Tagtársunk jelzésére, miszerint a Getét is elöntötte a szemét, május 16-án néhányan felkerekedtünk, hogy a magunk módján rendet tegyünk. A hegy tetején, illetve a Csolnok felé levezető turistaút mentén nem kevesebb mint 8 zsáknyi szemetet szedtünk össze. Vajon mi lesz itt Pünkösd után!? Az összegyűjtött szemetet Dorogra vittük, és konténerekben helyeztük el. Nem úgy, mint az a kiránduló, aki gyűjteményét szépen zsákba csomagolva a bokrok közepében szándékozta elrejteni. A zsákot mire mi megtaláltuk, természetesen a vadak darabokra szagatták.

Miközben a szemetet gyűjtöttük, munkánkhoz a terepmotorok hangja szolgáltatta az aláfestést. "Idilli" kép! Ennyit a csendes, tiszta erdőről! Lefele jövet az egyik hangadóval is találkoztunk.

A TAKARÍTÁS KÉPEI

Video

Összegyűjtve, bokrok sűrűjébe dobva

Lepke

A tűzrakóhelyek valóságos szemétlerakatok

A tűzrakóhelyek valóságos szemétlerakatok

A tűzrakóhelyek valóságos szemétlerakatok

A szemétgyűjtő brigád + 1 fő (a fotós)

Ime egy kártékony lélek

 
 

© 1999-2009 BEBTE www.bebte.hu