Leszállás egy "feneketlen kútba" - Barlangtúrán Cserszegtomajon

LESZÁLLÁS EGY "FENEKETLEN" KÚTBA
Barlangtúrán Cserszegtomajon

Megjelent a Hídlapban 2005. április 30-án

Még az év elején elhatároztuk, hogy magunk szórakoztatása végett, na és persze tapasztalat- valamint élményszerzés céljából az idei évet egyéb teendőink mellett országos barlangjáró túrázásra szánjuk. Mivel Magyarország a területéhez képest jelentős számú barlanggal rendelkezik, lehetőségeink hosszú időre kimeríthetetlennek tűnnek.

Hazánk területének csak töredékét alkotják a barlangokat magukban rejtő hegyvidéki területek, ennek ellenére a legfrissebb adatok szerint megközelítőleg 3700 kisebb-nagyobb természetes üreget-üregrendszert tartunk nyilván. Barlangjaink zömmel karsztos eredetűek, vagyis víz által oldható kőzetben (pl. mészkő, dolomit) keletkeznek. (Előfordulnak barlangok vulkanikus kőzetben is, melyek szintúgy lehetnek különlegesek, ám méretüket és számukat tekintve ezek kevésbé jelentősek.)

Legenda az emberi kitartásról

Most következő történetünk, igencsak mesébe illő, de mégis valóságos. A Keszthelyi-hegységben játszódik, amely a múltban rendkívül vízszegény vidék volt. Csak mély kutak ásásával sikerült a települések lakóinak tiszta, egészséges vízhez jutniuk. Tóth Lajos kútmester az 1930-as években alighanem rekordot állított fel kézzel ásott kútjával, amelyet a cserszegtomaji Szent Anna-kápolna közelében mélyített.

Kuszoda

A barlang nem rendelkezik természetes, felszínre vezető kijárattal, így ha 1930-ban nem végeznek kútásást, soha nem fedezték volna fel. A kút teljes mélysége 63 méter(!), a barlang tényleges bejárata pedig 52 méteres mélységnél nyílt meg. Az akkor 150 méter hosszú üregben az első bejárások, valamint leírások Rozlozsnyik Pál (1931), és Darnay Béla (1934) nevéhez fűződnek, az akkor megismert szakaszokat Szentes György (1947) mérte fel. Majd 1951-ben további kutatásokat Leél-Őssy Sándor végzett a barlangban. A kútbarlang további feltárása a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium kutatóiból alakult Toldy Barlangkutató Csoport nevéhez fűződik, akik 1965-ben kb. 250 méternyi járatot tártak fel. Újabb feltáró kutatásokat 1980-tól az Alba Regia, majd az Acheron Barlangkutató Csoport végzett, térképezéseik után a járatok összhosszúsága 1400 m lett (1983). Az utóbbi csoport feltáró és tudományos tevékenységéhez később csatlakozott az 1989-ben megalakult cserszegtomaji illetőségű Labirint Barlangkutató Csoport - mai nevén Labirint Karszt- és Barlangkutató Sport Egyesület - mely szervezet jelenleg is kutatja a barlangot, illetve tudományos tevékenységet is ellát. A feltáró kutatásoknak köszönhetően a járatrendszer jelenlegi összhosszúsága 2500 méter, ám mindez csupán egy 150 méter átmérőjű terület alatt található.

Barlang a temető alatt

A kút peremén

A barlang érdekességét és különlegességét nemcsak formakincsei, hihetetlenül szövevényes járathálózata adja, hanem megközelítési módja is. Az egykoron kiásott, és betongyűrűkkel biztosított 17 emeletnyi mélységű kútba kell alászállnunk ugyanis ahhoz, hogy a tulajdonképpeni bejárathoz jussunk. Előtte azonban magát a lejáratot, vagyis a kutat kell fellelnünk, ami helyismeret híján nem is annyira egyszerű.

A Cserszegtomaji-kútbarlangot a község főútja mellett, a temető sarkánál találjuk. Bejárata annyira jelentéktelen hogy egyszerű csatornalefolyónak nézve képesek vagyunk gyanútlanul elsétálni mellette. Annak idején - immáron 10 éve - a lejáratot keresve magam is e káva nélküli kút peremén állva kérdeztem rá a tőlem csupán három méterre lévő, sírt rendezgető nénikére, aki mosolyogva a lábam elé mutatott.

Két héttel ezelőtt, április tizenhetedikén hétfős csapattal érkeztünk Cserszegtomajra. Ketten már megfordultunk itt annak idején, és amíg mi az ismétlést vártuk, a többiek - beszámolóink hallatán - a barlanggal való ismerkedést. Helybéli barátunkhoz, Takács Ferdinánd festőművészhez kopogtattunk, aki a barlang kulcsának egyedüli birtokosaként vezetésünkre vállalkozott.

A barlang nemcsak hihetetlenül zegzugos jellegével okozhat kellemetlen meglepetéseket a tájékozatlan behatolónak, hanem különleges klimatikus adottságai révén is. Ugyanis az üregben a szokásosnál magasabb a szén-dioxid koncentrációja, amely a mérések alapján bizonyos évszakos ingadozással átlagosan 1-1,5 térfogatszázalék körül alakul, de a Déli-szakasz legtávolabbi zónáiban tapasztaltak már 4,1%-os értéket is. A szén-dioxid feldúsulását vélhetően a befoglaló kőzet pirites bomlási folyamatai, a légátnemeresztő homokkő és agyag 50 m-es fedőrétege okozzák, ráadásul mindezt fokozza, hogy a barlang kizárólag a lejárati kútaknán át tud szellőzni. Következésképp a szén-dioxid feldúsulása, áramlásának iránya a külszíni légnyomás ingadozásával mutat szoros összefüggést. Vagyis alacsony légnyomás esetén - ilyet mutatott a barométer április 17-én - értelemszerűen a gáz kifelé áramlik. És ez nem jó, hiszen ilyenkor a CO2 a mélyebb rétegekből feltörve beteríti a felsőbb járatszinteket is.

Meggyullad-e az öngyújtó?

Ferdinánd nemcsak a műszer állására hivatkozott, amikor le akart beszélni a lemenetelről, hanem előző napi, rendkívül kimerítő túrájára is. Mindezek a negatív előjelek ugyan kissé lehangoltak bennünket, de azért mindenképpen tenni akartunk egy kísérletet. Az elképzelés az volt, hogy egyikünk a kút aljába ereszkedik, majd megpróbálja lángra lobbantani öngyújtóját. Ha ez sikerül, mehetnek a többiek is. Ellenkező esetben nem kockáztatjuk egészségünket.

Az öngyújtó kiállta a próbát, igaz csak rövid ideig égett, de a felvillanó szikrák meggyőztek bennünket. (Már odalent kedvező jel volt az is, hogy sem a "várva várt" légszomj, sem pedig a fejfájás nem jelentkezett, csupán hőérzetünk fokozódása éreztette velünk a túlzott mértékű szén-dioxid jelenlétét.)

Másodikként köthettem be magam a kötélre, majd ereszkedőgépem segítségével kb. 3 percen át süllyedtem a barlang bejáratát jelző fapallóig. A kút falára ugyan létrát rögzítettek, ez azonban csak a felmászásnál volt segítségünkre. A leszállás sokkal kényelmesebb és biztonságosabb kötélen, mint a sötétségbe vesző, nedves létrafokokat keresgélve. Nagy mélységbe történő ereszkedésnél - és ez az 50 méter kétségtelenül annak számít - a védőkesztyű hasznos kelléke a barlangásznak, ugyanis nélküle a kötél - súrlódása révén -nemcsak vágja a kezünket, de fémes ereszkedőeszközünket is olyannyira felforrósítja, hogy érintésekor az égési sérüléseket okozhat. Okultunk a történtekből.

Szilvay Péter a kútban

Miután mindenki leért, a bejárati termecskében megszabadultunk a kizárólag le-, illetve kiszálláshoz szükséges felszerelésektől, majd belevetettük magunkat a barlang labirintusába. A rendkívüli módon osztódó járatokat, melyekben néhol négykézláb, de leginkább hason kúszva tudtunk közlekedni, olykor-olykor egy-egy teremszerű kiszélesedés osztotta meg. Ezeken a helyeken már kényelmesen felülhettünk, sőt akadt olyan is, ahol felállva várhattuk be társainkat. (Lám, ilyenkor jövünk rá arra, hogy mennyire relatív a "szűk" vagy "tág" kifejezés. Nyilvánvaló, hogy mindezek a fogalmak más értelmet nyernek a felszínen, és mást idelent. Ebben a barlangban az ember már azt a kiszélesedést - nem nevezném teremnek - is tágnak értelmezi, ahol meg tud fordulni. A hétköznapi életben ugyanezt szűk kelepcének tartanánk.) Vezetőnk minden pihenőnél lelkesen dörzsölgette az öngyújtót, amely, még ha haloványan is, de az éltető oxigén meglétét jelezte. Ugyanez az eszköz később mindannyiunk megnyugtatására még lángra is gyulladt, igaz erre csak egyetlen helyen került sor, de ez elegendő volt ahhoz, hogy hosszabb pihenőt tartva regeneráljuk szervezetünket.

Ásványkiválások bűvöletében

Nem kevesebb, mint öt órát tartózkodtunk lent, miközben a barlang fantasztikusan szép képződményeit (gipszkristályokat, különböző oldásformákat, egykori faág-fosszíiliákat, és látványos színeket produkáló ásványkiválásokat) csodálhattuk. A nézelődésbe olyannyira belemerültünk, hogy jóformán azt sem vettük észre, amikor könyökünket, térdünket lehorzsolva a kijárat közelébe értünk. (A barlang járatainak összevisszaságára az alábbi anekdoták is rávilágítanak: Volt olyan eset, amikor a térképkészítők csak utólag, a szelvények összeillesztésekor jöttek rá arra, hogy némely szakaszt többször is felmértek. Egy másik alkalommal pedig azt hitték, hogy új járatot fedeztek fel, de csalódtak, amikor saját - néhány perccel korábbi - lábnyomukkal találkoztak.)

Lelkiekben már jó előre próbáltunk felkészülni a felmászásra, ami korántsem olyan egyszerű, mint amennyire az ember a létrára nézve gondolná. Nem kevesebb, mint 180 létrafok sorakozott felettünk, ami egyáltalán nem kevés. Különösen nem egy kimerítő, intenzív izommunkát követelő ötórányi kúszást, mászást, húzódzkodást követően. Belülről az egész úgy tűnik, mintha egy átlagos gyárkémény belsejében akarnánk felmászni (a magasságot illetően talán nem is tévedtünk nagyot). A létra rögzítésekor a helyi kutatók a kimászást könnyítendő, két acélcsővel harmadolták a magasságot, ezekre kiülve gyűjthet erőt a felfelé haladó. Hasznos dolgok ezek. Mindemellett, természetes volt, hogy felmászáskor a kötéllel is biztosítottuk magunkat.

Lieber Tamás

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu