Túra a Bihar hegységben (Mount Everest 2003. december)

KRISTÁLYOS PALÁTÓL A MÉSZKŐIG
A változatos Bihar hegység

A Bihar-hegység, az Erdélyi-szigethegység központi, legkiterjedtebb és egyben legmagasabb hegysége. Mozaikszerűen változatos földtani felépítése meghatározó szerepet játszott a ma ismert és megcsodálható felszín kialakulásában. A leghíresebb turisztikai objektumok a karsztformák, melyeknek ezernyi arca fogadja az ide látogatókat.

Idei túráink a Bihar hegység legváltozatosabb vidékeire vezettek. A Dél-Bihar kristályos palákból álló szerkezete nehéz, masszív felszíni formákat mutat. Itt található a hegység legmagasabb csúcsa, a Nagy-Bihar-csúcs is, ahol a hajdani eljegesedés nyomai is fellelhetők.

Ellenben az Észak-Bihar könnyen oldódó mészköves szerkezete az ország leglátványosabb karsztvidékét hordozza. Tulajdonképpen egy magas 1000-1200 m-es fennsík ez, melynek nincs szabályosan kialakult vízhálózata. Tele van víznyelőkkel, vak, zsákutca-szerű völgyekkel, ahol a patakok hirtelen eltűnnek a törmelék alatt; ponorokkal, fosszilis völgyekkel, amelyeknek vize rég elhagyta a felszínt, hogy egy sötét, föld alatti világban folytassa útját.

Itt találhatók Európa tán legszebb zsombolyai, az Aragyásza (Cetatea Radesei) vizes barlang vagy az Élő Tűz (Focul Viu) és a Szkerisórai-jegesbarlang.

Barlangkutatók lévén természetesen a fent említett terület legizgalmasabb és látványosabb túráit választottuk az öt túranapunk céljának. Viszont nem a barlangjárás legnehezebb formáit. Utunk azokhoz a látnivalókhoz vezetett, melyek bárki számára megtekinthető túraútvonalakon fekszenek, s kisebb-nagyobb nehézségek árán, de laikusoknak is gazdag látnivalókat és csodálatos élményeket kínálnak.

19 fős csoportunk kocsikkal igyekezett a helyszínre, hogy az első nap fárasztó utazásához élmény is járjon, útközben a kiskóhi Medve-barlang (Peştera Urşilor) meglátogatását tűztük ki célul.

Medve-barlang

A barlangot véletlenül fedezték fel 1975 őszén egy robbantás alkalmával, melyet a kiskóhi márvány kitermelésénél végeztek. Ezután az üregrendszert turisták számára is látogathatóvá tették, és 1980-ban átadták a nagyközönségnek. A késői felfedezés és kiépítés eredményeként modern, Európai szintű villanyvilágítást építettek ki, s így ez a barlang megmenekült a más helyeken bizony elszomorító szennyeződésektől. Lenyűgöző tisztaságú képződményei, gazdagon cseppköves termei, járatai, különleges élményt nyújtanak. Ahol agyagos, vasas beszivárgó vizek színezik a falat, ott sárga, rózsaszín, vörös cseppkőkérgek látszanak, másutt viszont a mennyezet repedésein becsepegő vizek hófehér oszloperdőt növesztettek a talajon, a falakon, a mennyezet millió kis repedésén.

A Medve-barlang úgy méreteivel (kb. 1.5 km-es hosszúság), mint a formák és karsztos képződmények sokaságával és változatosságával kápráztatja el a szemlélődőt. Még a szakemberek számára is meglepetést jelentenek a különleges, ferde vagy csavart formájú függőcseppkövek.







Az egykori barlangi patak medre mellett találkoztunk a következő meglepetéssel: a mederben egykor itt élt barlangi medvék csontjainak tömegét hordta be víz. Ez a barlang az egyetlen Erdélyben, melyben ilyen sok, barlangi medvétől származó őskori lelet, kövület található. A barlang legmélyén ismét egy őskori meglepetés: in situ látható egy teljes barlangi medve csontváza, amely tökéletes anatómiai összefüggésében maradt fenn. A kifejlett állat csontjai az egykori (15-20 millió éve kihalt) ragadozó félelmetes méreteit érzékeltetik.

A séta további részében, mely a kijárat mesterséges kapuja felé vezet, újabb és újabb vakító cseppkőcsodák varázsolják el a látogatót. Igaz, hogy a barlangi vezetés nem magyar nyelven hangzott, el de nem is bántuk nagyon; így nagyobb tér jutott fantáziánknak, a különleges formáknak versengve adtunk neveket, mely így saját emlékünkké nemesedett a látogatás után.

Bár napsütéses reggelre ébredtünk, hamarosan tapasztalhattuk, hogy errefelé gyorsan változik az időjárás. Boga-teleptől a felhőssé váló égbolt alatt nehezen autózható, köves erdei úton közelítettük meg – egy kis patak mellett haladva – azt az erdőséget, mely a Faeton-vízesést rejtette. Már a kis patak is többször megállásra késztetett bennünket mohos kövein alázúduló zúgóival, fehéren habzó fodraival.

Félútnál el kellett hagyjuk az autókat a járhatatlanná váló erdészeti út miatt, de gyalog haladva tovább, még többet gyönyörködhettünk a tájban. Kattogtak a fényképezőgépek, zümmögtek a kamerák.

A hegy lábánál a turistaút hirtelen meredeken emelkedni kezdett, majd egyenesen egy kőgörgetegen vezetett felfelé. Közben az addig csak készülődő eső is cseperegni kezdett. Előkerültek az esőköpenyek, de megállás nélkül araszoltunk felfelé a meredeken, amely fenyvesben folytatódott. Ezután az út hol a fák között, hol a sziklafal kiugróin haladt. Közel egy órás kapaszkodónk végén már a vízesés zuhogása is segített a tájékozódásban. Az utolsó sziklafal megmászása után elénk bukkant túránk célja, a közel 80 méter magasból alázuhogó patak. Elragadó, de egyben félelmetesen torokszorító látványt nyújtott a hatalmas fenyőtörzseket magával ragadó vízár, tövénél mindent beborító vízpermettel. Ám az út itt nem ért véget, nyaktörő kapaszkodó következett ezután a hegyoldalban, amelyen valamikor drótkötéllel biztosított sziklamászással lehet továbbhaladni. A turistaút itt vezetett tovább más látnivalók felé. A hegy tetejét a fenyők alatt aprócska bokrain érő áfonya borította, igaz, csak böngészni lehetett, látható volt, hogy itt már az érett bogyók javát kifésülték.

A Szkerisórai (Scarisoara)-jegesbarlang útján

Úgy döntöttünk, hogy következő célunk az Aranyosi-karsztfennsíkon 1165 méteres tengerszint fölötti magasságban kialakult Szkerisórai-jegesbarlang lesz. A Bihar-hágón átkelve utunk az Aranyos folyó völgyén át vezetett. Újabb szépségek, jellegzetes tájak vártak. Meg kellett csodálni a hágó lefelé vezető szerpentinje mellett elénk táruló vidéket. Megállásra késztetett út közben a János-kapu-barlangból szinte az úttestre kicsorduló forrás, mely apró mésztufagátak során lecsurogva hűs vizével kínált.



Vasárnap lévén igazi vásári forgatag fogadott Aranyosfő községben az út mentén, ahol nemcsak az itthon is megszokott olcsó kínai és török ruhaneműk, hanem igazi, helyben termelt árucikkek: fafaragások, kézimunkák is kínálták magukat, de még borjas tehén is eladásra várt az árusok szekerein.

Térképünk szerint utunk az Ördöngős-völgy felé kanyarodott tovább, ahol aszfaltozott utat ígért a jelzés. Később kiderült, hogy csak ígéret, nem valóság: az aszfaltburkolat csak nyomokban volt meg. Közel 10 km-t tettünk meg a kövessé, sárossá váló úton, de tovább gyalog kellett megtenni a hátralévő 7-8 kilométert.



A hegység legizgalmasabb részére érkeztünk: itt látható az ország legmagasabb, állandó jelleggel lakott néprajzi tájegysége, a Mócvidék. Mivel ez a terület főleg erdővel borított, az állattartás mellett lakóinak megélhetési forrása már régi időktől a fakitermelés és fafeldolgozás. Már évszázadokkal ezelőtt úgy váltak ismertté, mint a cseber, dézsa és sok más fából készült eszköz és tárgy készítői, árusítói. Szekereikkel a fél országot bejárva vitték áruikat a vásárokra. Maga, a több kilométeren haladó, út mellett elnyúló település sem hagyományos falu. Nincs községet jelző tábla, nincsenek utcák, a házak tágas telkeken emelkednek, amelyeknek smaragd gyepe árulkodik a kaszálásról, a felhalmozott boglyák az állatok fontosságáról. Ma már a villanyvezetékek összekötik az egyes épületeket, de a faházak nem a szokványos falu nagy házait utánozzák, hanem szinte egységes méreteikkel belesimulnak a tájba. Ámulva láttuk az árokpartokon nőtt, itthon szigorúan védett száratlan bábakalács ezüstösen csillogó virágfejét a zöld levelek bokrából előragyogni ugyan úgy, mint a hegyi kaszálók harsogóan zöld gyepét. A falu körül elterülő erdő tisztásain legeltetik az állatokat: meglepően sok lovat láttunk a tehén és bivalycsordák mellett és természetesen hófehér gyapjú birkanyájakat.

Rövid kapaszkodó, majd egy több kilométeres lejtő vezetett Scarisoara (Szkerisóra) település központjáig, ahol már tájékoztató tábla mutatta az utat az utolsó kapaszkodó felé a jégbarlang bejáratához. Hamarosan a barlangot rejtő katlan szélén álltunk, ahonnan a mélység hűvös párája csapott fel.



A jeges barlang 1165 m magasban található, mély üregrendszere hosszan húzódik a föld mélyében, de a jeges szakasz csak a felső termekre korlátozódik. Az alsó régiók cseppköves barlangját csak kötéltechnikával lehetne megközelíteni.

A jeges barlangok kialakulásához sajátos feltételeknek kell meglenniük; szükséges az észak felé, magasban – 1000 m fölött – nyíló, mélybe vezető barlangszáj, ami nem teszi lehetővé, hogy télen a mélyebb rétegekben megrekedt hideg levegő nyáron kifelé áramoljon, s ezért a jég a legmelegebb hónapokban sem olvad el teljesen. Ehhez a következő hideg hónapokban újabb jégréteg rakódik a lecsöpögő, lefolyó vízből.

A Szkerisórai-barlang jégtömbjének vastagsága 15-20 méter, térfogata – a számítások szerint – 73 000 köbméter. A jég – a benne foglalt polleneket megvizsgálva – 3500 évesnek bizonyult.

Jégképződmények csak a bejárathoz közeli termekben vannak, látogatni is csak ezeket lehet. A leereszkedő látogatót szinte végeláthatatlan lépcsősor vezeti a mélybe, s egyre közelebbről érezni a mélység fagyos leheletét. Hatalmas katlan szélén tekeredik körbe a vaslépcső. A zsomboly alján az első teremben még a távolról beeső fény világítja meg a képződményeket. Van, aki hatalmas jégkunyhónak, más a tetején nyíló üreget félelmetes cápaszájnak, rojtosan lógó jégcsapjait fogaknak véli. Mellette a mennyezetről hatalmas jégnyelvek nyúlnak le. A beljebb vezető út a második terem korlátjáig visz, ahonnan a karzat magasából gyönyörködhetünk a villanyfénnyel megvilágított alakzatok tömegében. Oszlopok erdeje magasodik szinte egymás hátán, s sárgás villanyfény színezi a fehér oszlopok erdejét. Nyáron csak a galéria korlátja mellől lehet megcsodálni a terem látnivalóit, hogy a kelleténél több hő ne érje a jégcsodákat. Az oszloperdő szélénél ereszkedik a mélybe a jégfal.







Visszafelé sajnos ugyanannyi lépcső emelkedik. Bizony, szuszogva értünk fel a hűs világból az egyre melegebbé váló felszínre. Jól esik szemezgetni az itt árusító leányka által méregdrágán kínált „kokojsza”(áfonya) hűs – savanykás gyümölcsét.

Madarasné Benedek Anikó
Benedek Attila felvételeivel

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu